A Kaspersky Lab fejlett exploit észlelő rendszere nemrég egy Adobe Flash nulladik napi exploitot azonosított, amelyet a BlackOasis néven ismert...
EuroAstra
Az Art Market Budapest jóvoltából fővárosunk a nemzetközi művészeti élet központjaként és kiemelkedő kulturális találkozóhelyként mutatkozott be 2017. október 12-15....
A lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél 46,8 százalékos volt a növekedés augusztusban. A lakásépítési kedv tehát továbbra is erős, ám a...
Az ESET kutatói fedezték fel azt a DoubleLocker névre keresztelt, újszerű támadási megoldásokat alkalmazó androidos kártevőt, amely két különféle hatékony...
Fájdalom, de itt az ideje szembenéznünk azzal, hogy a szülők a legritkább esetben tudnak hasznos tanácsot adni gyerekeiknek a kiberbiztonsággal...
2017 őszén harmadik alkalommal indul el a Pajtaszínház Program, melybe ezúttal is részt vesz az ország összes megyéje. Idén újabb...
Lezárult a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetségének őszi búza fajtakísérleti munkája 2017-ben. A gazdálkodók...
Az elmúlt hónapokban az Európai Unió és tagállamai számos találkozón – többek között a 2017. augusztus 28-án Párizsban lezajlott migrációs...
A valuta készpénzt jelent, bankjegyet, vagy érmét. A forint törvényes fizetőeszköz. Egy húszezres az fizetőeszköz, de ha beteszem a bankba,...
„Sajtószabadság – Maradandó értékek dinamikus médiakörnyezetben” címmel előadást tartott a Magyar Újságírók Országos Szövetségében David Kostelancik, ideiglenes amerikai ügyvivő. A...
Ilyen még nem volt: interaktív krimi! Puskás Tamás találta ki, hogy a nézőkre bízza a megfejtést, miután megnézték az alaphelyzetet...
Igazi kuriózumot tekinthet meg a látogató a Klebelsberg Kultúrkúriában. Görgényi István tatabányai festőművész, a Klebelsberg-kortárs Rudnay Gyula és a római...
A nyertesek SpongyaBobbal tombolhatnak egy Halloween buliban. A népszerű gyerekcsatorna október 16. és 25. között ijesztő fotókat vár az info@nickelodeon.hu...
Pontosan nyolcvan éve, 1937. október 17-én hunyt el a Titanic „tulajdonosa”, Bruce Ismay. Hetvenöt éves kor adatott meg a dúsgazdag...
Október 14-én nyolcadik alkalommal adták át az OzoneTv Zöld-díjakat, ami a környezettudatosság elengedhetetlen szerepére hívja fel a figyelmet. A természetvédelemmel...
A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel együttműködésben nagyszabású kiállítás-sorozattal emlékezik a Reformáció 500. évfordulójára. A sorozat...