2024.április.20. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A többség továbbra is aggódik az illegális bevándorlás miatt

2 perc olvasás

image34_2.jpgAz utóbbi hetekben az ENSZ migrációs egyezményének tervezetével kapcsolatban kialakult vita nyomán a migráció kérdése újra meghatározta a politikai közbeszédet. A Migrációkutató Intézet friss közvélemény-kutatásának tanúsága szerint az illegális bevándorlás a magyar emberek szemében továbbra is jelentős probléma Magyarországon. A megkérdezettek 69 százaléka válaszolt úgy, hogy az illegális migráció jelentős probléma jelenleg, ebből 43 százalék vélekedik úgy, hogy nagyon aggasztó. 30 százalék volt azok aránya, akik nem tulajdonítanak ennek nagyobb jelentőséget.

Emellett a kutatás arra is rávilágított, hogy a magyarok döntő többsége elégedett azzal, ahogy a kormány az illegális bevándorlás problémáját kezeli. 41 százalék teljes mértékben, 29 százalék inkább igen, míg összességében 28 százalék nem elégedett a kormány ezen a területen végzett munkájával. Pártpreferencia szerinti bontásban vizsgálva az látható, hogy a Fidesz-KDNP (97 százalék) és a Jobbik szavazói (59 százalék), valamint a pártválasztásukban bizonytalanok (67 százalék) többsége is pozitívra értékeli a kormány munkáját ezen a téren.

Módszertan

A Migrációkutató Intézet megbízásából a Századvég Alapítvány telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2018. február 7. és 13. között, amely során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI-módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,1 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

Az illegális bevándorlás szóösszetételt az irreguláris migráció helyett, a közérthetőség okán használtuk.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.