A kormány azt tervezi, hogy az a cég amely 5 százalékkal sem tudja emelni a bérkompenzációra szorulók bérét költségvetési pénzekre pályázhat majd - értesült az MTI Hírcentrum.
Szilveszter és újév napján az m1 és a Duna nézettsége csúcsot döntött, néhány műsorral még a kereskedelmi televíziókat is sikerült háttérbe szorítani - közölte Cserháti Ágnes, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Az év első felében az EU soros elnöki posztját betöltő Dánia elsősorban az euróválság megoldásával foglalkozik majd, és a félév során az EU közelebb kerülhet a fiskális unió megvalósításához - mondta Gálik Zoltán, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa hétfőn az MTI-nek.
Megalakult az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) és egyúttal megszűnt az Országgyűlési Biztosok Hivatala (OBH) - közölte az új hivatal hétfőn az MTI-vel.
2012 január 1-jétől változtak egyes, a fizetési kedvezményi eljárásokat érintő szabályok - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétett tájékoztatóban.