EuroAstra


Még néhány nap, és idén második alkalommal osztja ki az Aviva Életbiztosító a Műcsarnokkal együttműködésben 2009-ben létrehozott, a magyar kortárs képzőművészet ismertségét és elismertségét növelni hivatott Aviva Képzőművészeti Díjat, és rendezi meg a hozzá kapcsolódó a kiállítást. A kortárs képzőművészet különlegességének számító kiállítás a hazai művészeti szcéna kiemelkedő szereplői közül jelölt hat képzőművész alkotásait mutatja majd be a...
Több ezer munkatársának szervezett kedvezményes mellrákszűréssel csatlakozik idén a Magyar Telekom az Egészség Hídja Összefogás nevű kezdeményezéshez ezzel is bizonyítva, hogy felelősséget érez egészségükért. A Magyar Telekom felelősséget érez a daganatos betegséggel küzdő gyermekek iránt is, ezért támogatja a pécsi székhelyű Tölösi Péter Alapítvány gondozottjai számára, 2010. október 2-án megrendezésre kerülő bikali élménynapot, ahol 220 beteg és már gyógyult...

A Nokia 2010. október 1.-én bejelentette, hogy az új Ovi regisztrálók száma meghaladja a napi 200 000-et, és az Ovi Áruház elérte a napi 2,3 millió letöltést. Az Ovi a Térképek, a Music, a Messaging, az Ovi Áruház és az Ovi Lifetools szolgáltatásokon keresztül 190 országban érhető el. A Nokia szolgáltatásait már mintegy 140 millióan használják világszerte.

2010 október 2-án újra, immár második alkalommal rendezi meg a BKV a kamaraerdei villamosnapot. A rendezvény alkalmával nemcsak utazni lehet a BKV nosztalgiajárműveivel, hanem az érdeklődők nyílt nap keretében megismerhetik a régen közlekedő és a jelenleg is a pályákon futó szerelvényeket, valamint azokat az érdekességeket, amelyeket csak nagyon ritkán lehet az utcákon...

A Tesco-Global Áruházak Zrt. kiemelt figyelmet fordít a szelektív hulladékgyűjtésre, ezért az áruházlánc idén már másodszor indít kampányt PET-palackok és alumíniumdobozok visszagyűjtésére. A 2010. szeptember 24. és 2011. február 11. között megrendezésre kerülő akció során a vásárlók gyűjtőzsákokat és örökzöld táskát kapnak garantált ajándékként, és részt vehetnek a 150 ezer forintos vásárlási utalványokért folyó versenyben is.