A Budapesti Fesztiválzenekar advent első hétvégéjén és karácsonykor sem hagyja zene nélkül közönségét. Ha pedig az ünnepi időszak túl zsúfolt lenne, januárra is igazi ínyencséggel készül az együttes.
EuroAstra
A lángról először a gyertyaláng jut eszünkbe, különösen most, Advent táján. A láng lehet világító vagy nem világító. Nem világító a tiszta égő gáz lángja, pl. a hidrogéné, világító ellenben mindazon testek lángja, amely fehér izzásba kerülő szilárd részecskéket tartalmaz. De most ebbe ne mélyedjünk bele. Inkább, kis képzavarral, nyelvi síkon mozognék.
Kellemes kikapcsolódás, meghitt hangulatban nézelődés, kóstolgatás vanília és forralt bor illat-felhőben: Alsó-Ausztriában idén is csaknem háromszáz adventi és karácsonyi vásáron lehet a szeretet ünnepére hangolódni.
Emlék a múltból, amikor nem büntetéssel, hanem nyerési lehetőséggel kampányoltak… A Netrisk.hu várakozásai szerint az érintett autósok jelentős része idén is az utolsó napokra hagyja annak eldöntését, hogy elfogadja-e biztosítójának jelenlegi ajánlatát a következő egy éves időszakra vagy inkább szerződést vált. A péntek éjféli határidőig már csak öt nap van hátra, a korábbi tapasztalatok alapján ezalatt még 30-40 ezer kgfb-szerződés felmondására kerülhet sor.
A magyarországi közösségekben megvan az igény, hogy bemutassák értékeiket, hisz az elmúlt években több mint ezer helyi értéktár jött létre Magyarországon, ahol több mint hétezer értéket tartanak számon – mondta Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár a Hévízen megtartott Hungarikum Konferencián.
Kossuth-, Erkel- és Magyar Örökség-díjas zeneszerző, egyetemi tanár volt. Zeneszerető család gyermekeként 1947-től a jó hírű békéstarhosi zeneiskolában kitűnően végezte tanulmányait. 1950-ben felvételt nyert a Zeneakadémiára, ahol Szabó Ferenc és Farkas Ferenc voltak a mesterei zeneszerzés szakon. 1957-61-ig a Magyar Rádió zenei lektoraként, utána független művészként dolgozott. Oratóriumokat és kantátákat szerzett.
Újabb, immáron harmadik karbonsemleges évét zárja a Magyar Telekom Csoport. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltató sikerrel csökkentette szén-dioxid kibocsátását, miközben a fennmaradó karbonkibocsátását zöld projektek támogatásával ellentételezte. Energiahatékonysági beruházásainak köszönhetően a vállalatcsoport hét év alatt 66%-kal csökkentette papírfelhasználását, 25%-kal vízfogyasztását, 60%-kal földgázfelhasználását, magyarországi elektromos energia szükségletét pedig 100%-ban megújuló energiaforrásból fedezi. Következő lépésként a vállalat a mintegy 150 ezer Magenta 1 ügyfél által használt szolgáltatások 2018. január 1...
Whiskey-ben pácolt marhából süt burgert a Zing. A Viszkis című mozifilm ihlette az ország első whiskey-s burgerét, amelyet a filmmel egy időben mutatott be a Zing.
A világ eddig 91 országa vásárolta meg a filmet. Az egyik legrangosabb amerikai fesztiválon, az 50. AFI Festen (az Amerikai Filmintézet fesztiválja) mutatkozott be az amerikai közönség előtt a napokban Enyedi Ildikó Arany Medve díjas filmje, a Testről és Lélekről (16), ahol elragadtatással fogadta a közönség.
Sok kisgyermek számára a bölcsődében töltött évek jelentik a szocializáció egyik legfontosabb lépcsőfokát. Ebben az időszakban a kicsik szüleik és családjuk után jellemzően a bölcsődei kisgyermeknevelőjükhöz kötődnek a legerősebben. A nevelők egész nap vigyáznak a gyerekekre, gondoskodnak róluk és komoly szerepet játszanak készségeik fejlesztésében is. A felelősségteljes munka során pedig több érdekesség is adódik, amit sokan nem is gondolnának.
IKSZ felmérés: 10 év alatt megduplázódott a zöld attitűddel rendelkezők száma. Az elmúlt évtizedben, leginkább a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetésének és elterjedésének köszönhetően, megduplázódott a csomagolási hulladékot rendszeresen szelektíven gyűjtők aránya.
