A magyar autósok többsége jól ismeri az autó műszerfalán megjelenő visszajelző és vészjelző fényeket, de azért akadnak megdöbbentő megállapítások. Nem ritka, hogy egy-egy felvillanó lámpánál az utastérben lévő mérgező anyagra, a kerékcsapágy túlmelegedésére, vagy éppen a környezeti nyomás növekedésére asszociálunk – derült ki az Automax műszerfal-ismereti tesztjéből. Egyébként minden 10. autós jelenleg is farkasszemet néz egy olyan jelzőfénnyel, ami valamilyen hibára utal.
EuroAstra
Három fővárosi bevásárló és tematikus utca visszatér az ünnep alapértékeihez: arra csábítanak, lassuljunk le, találjunk vissza önmagunkhoz és töltődjünk fel kultúrával, igazi élményekkel. Az utcák egyedi miliőjük mellett hangulatos karácsonyi programokkal hozzák vissza a valódi ünnepi varázslatot.
“A változás már sosem lesz olyan lassú, mint manapság” – furcsa kijelentés, de ha a technológiában, a környezetünkben és az üzletben napról napra megjelenő újdonságokra gondolunk, rögtön érthetővé válik. Az egyének, a csapatok és a szervezetek előtt álló kihívásokra készít fel a Prezi, az IBM Budapest Lab és az Ericsson Magyarország által közösen szervezett Stretch 2017 konferencia.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 950 ezer forint értékben adományoz élelmiszervásárlási utalványt rászoruló családok részére a karácsonyi Cipősdoboz Akció keretében. Az utalványokat a kamara vezetői már átadták a szervezőknek. Emellett a Kamara munkatársai idén is gyűjtenek cipősdobozokat, valamint önkéntesként segítenek a gyűjtőpontokon.
Páratlanul virtuóz technikájáról és szenvedélyes előadói stílusáról nemzetközi szinten ismert Son Yeol Eum szólóestjével zárul december 17-én a Koreai Kulturális Központ idei klasszikus zenei koncertsorozata. A hangversenynek ezúttal a Magyar Tudományos Akadémia impozáns épülete ad otthont.
A Tesco vásárlói 178 tonna, azaz 445 ezer adag ételnek megfelelő tartósélelmiszert adományoztak a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtő kampányában. A vásárlók adományain felül a Tesco az adományok értékének 20 százalékával támogatja az Élelmiszerbank működését: az áruházlánc összesen 18 millió forintot ajánlott fel, amivel az Egyesület több mint 500 millió forint értékű élelmiszerfelesleg célba juttatását tudja biztosítani.
Nyolcadik alkalommal gyűltek össze december 3-án, a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak képviselői Békéscsabán, a Jókai Színházban, hogy látványos gálaműsorral és díjátadóval ünnepeljék meg a színházi háttérszakmákat. A hiánypótlónak számító kezdeményezés mostanra hagyománnyá, a színházi szakma közös ünnepévé vált, mely kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy az év végéhez közeledve azokat ünnepeljük, akik egész évben a színfalak mögött tevékenykednek.
A Magyar Nemzet Története I-X.-ig, 1895-1898. Szerző: Szilágyi Sándor szerk. – Vaszary Kolos, Frőhlich Róbert, Kuzsinszky Bálint, Marczali Henrik, Pór Antal, Schönherr Gyula, Fraknói Vilmos, Acsády Ignácz, Angyal Dávid, Dézsi Lajos, Ballagi Géza, Márki Sándor Sógorom az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozik restaurátorként. A Moholy-Nagy Képzőművészeti Egyetemen végzett design-szakon, imádja a munkáját. El nem tudod képzelni – mondja – milyen módszerekkel dolgoznak az intellektuális tolvajok. Hiába kameráztuk be az...
Jövőre biztosan nem lehet majd a Red Bull Pilvakerrel ünnepelni az Erkel Színházban, az előadás-sorozat szünetet tart, de ez nem jelenti azt, hogy el is tűnne a 2018-as évre! Aki egy kicsit is ismeri és szereti a Red Bull Pilvakert, annak 2017 tavaszán már nem volt kérdés, hol szeretné március 15-én azt kiáltani: „Szabadág, szerelem”.
A 2015-ben indított kezdeményezés keretében idén már harmadik alkalommal osztott díjat a Gróf Széchenyi Család Alapítvány: két árbevételi kategórián túl innovációs, társadalmi felelősségvállalási és termelékenységi kategóriában. Emellett a család különdíját, és egy elismerő oklevelet adtak még át a december 1-i ünnepségen.
Bemutatták a Kodály Központba került Bogányi-zongorát. Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész elképzelései alapján készült el az a különleges zongora, amely immár a pécsi Kodály Központot gazdagítja. A nagyobbik típusú, 292 cm-es hangszer megjelenése és hangzása alapján versenytárs nélküli modell.
