anna-1.JPG Szinte kivédhetetlen, hogy a Nemzeti Múzeum legújabb kiállítása kapcsán ne Juhász Gyula jó kilencven évvel ezelőtt írott verse jusson a látogató eszébe. Mindkettő – a kiállítás és a vers – tárgya az elhibázott élet, amiről persze csak utólag tudjuk megállapítani, hogy elhibázott. Mindkettő rokon még valami másban is; az életben és a kiállításon is mi magunk hozzuk meg a döntést, a következmények csak később lesznek láthatóak.

anna-2.JPG Két dátum is összecseng, de ez már véletlen játéka. A Nemzeti Múzeumban 1920 óta nem volt arra példa, hogy átvettek volna valahonnan egy teljes, kész kiállítást. Most ez történt. Az „Anna. Változatok székely asszonysorsra” című kiállítás a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum időszaki kiállítása – mely 2017. november 30-tól 2018. április 29-ig látogatható – két fiktív történeten keresztül, a kisember szemszögéből láttatja az elmúlt évszázadot. Főszereplője, Anna, 1920-ban született. Ez az Anna nem valós személy, sosem létezett. Alakját a képzelet szülte, megannyi megtörtént eset alapján. Benne egy egyszerű székely lányt ismerhetünk meg, akinek fiatalon sorsfordító döntést kell hoznia: megtartja-e egy szerelmes este nem kívánt gyümölcsét vagy sem? Akár igent mondunk Annával, akár nem, mindkét esetben megnézhetjük, hogyan alakult az élete a 20. század viharai közepette.

anna-3.JPGEz olyan kiállítás, mely nőről szól és a nők szempontjából közelíti meg a társadalmi problémákat – de férfiak találták ki: Miklós Zoltán a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Kinda István pedig Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban dolgozik. A látogató a kiállítás területére egy 1816-ban készült székelykapun át lép be, a történet viszont száz évvel később kezdődik. Anna 17 éves korában komoly döntés elé került, melyet erősen befolyásoltak a társadalmi normák, a család véleménye a székely, falusi társadalomban és – ott volt még az egyház is, amely szigorú korlátok közé szorította a párkapcsolatokat. Anna történetei nem betűkön, olvasmányokon keresztül jutnak el a látogatókhoz, hanem Bocskor Bíborka (a Magashegyi Underground énekesnője) hangján, egyes szám első személyben, mobiltelefonos applikáción keresztül hallgathatók meg. Ezáltal a fiktív elbeszélés és a hiteles múzeumi tárgyak is jól megkülönbözethetővé válnak, hiszen a hagyományos tárgy- és enteriőrleírásokon keresztül a díszletek mögött láthatóvá válik a tudomány által feltárt valóság is. Mobiltelefonokat a látogatók ingyenesen kölcsönözhetnek az információs pultnál!

anna-4.JPG A székelykapun belépve egy csűrbe jutunk, ott zajlott a falusi mulatság, mely során Anna majd elmegy egy legénnyel és pár lépés után a látogató választhat, először melyik életutat kívánja végignézni. Megtartja Anna a gyereket és a társadalmi nyomás hatására férjhez megy egy idős férfihez vagy pedig magzatelhajtás után távozik a faluból és cselédnek áll a városban. Annyit már most – elöljáróban – elárulhatunk: bárhogyan is dönt a látogató, bármelyik úton indul el, egy idő után visszakerül a kiindulási pontra, hogy onnan bejárhassa a második életutat is. Látni fogja, milyen lehetett a házasságba belekényszerített asszony sorsa? Milyen lehetett a cselédé, a gyári munkásé? Hogyan befolyásolta a történelem változása az egyén életét? Hatalom volt-e a néphatalom? Szabadság volt-e a magány? Ezekről szólnak majd Anna, szinte csak saját magának elmondott, gondolt szavai.

anna-5.JPG Ha elindulásnak azt az utat választjuk, amikor férjhez megy egy idős, enyhén rokkant, de az akkori viszonyok között tehetősnek számító férfihoz egy másik faluba, látjuk a még XIX. századvégi kor szerinti falusi otthon tárgyait, 1938-ban. Anna sehol nem látható – hiszen ő mindenhol ott van, ő mesél. Megszületik a gyerek, a kis Ferike, a férj tisztességes, a nevére veszi fel is nevelik ketten a jóeszű fiúcskát. Anna lelkiismeretesen ápolja öregedő férjét haláláig, közben kitör a második világháború, majd jön Erdélyben a „román világ”, a kollektivizálás. Annát – ahogy elmeséli – ez nem viseli meg, beadja mindenét a közösbe, hiszen a vagyon, a termény, az eszközök, amiket elveszít, eredetileg sem volt az övé. Munkát kap a városban, ingázik. A fia tanul, mérnök lesz, felnő, elszökik Magyarországra, majd onnan is továbbáll. Néha érkezik levél tőle.

anna-6.JPG Anna – életében először – a maga ura lesz, a kornak megfelelő körülmények között, de régi életéhez képest feltétlenül viszonylagos jólétben él. A férjétől rámaradt házat eladja és beköltözik a városba egy szép új panellakásba, „a városi kényelembe”. A kiállításnak ebbe a terébe lépve, a mai fiatalok könnyen felismerik szüleik, nagyszüleik tárgyait, lakásaik berendezését. A nyolcvanas években a Székelyföldön is hasonló volt egy átlagos lakás. Elérkezünk 1989 decemberébe, a romániai forradalom hírei, képei a televízión keresztül jutnak el hozzá. Ám Anna életét Ceaușescu bukása már nem változtatja meg – 69 éves. Halljuk a hangját, töpreng, emlékein vívódik – talán más sorsa is lehetett volna, ha akkor – 17 évesen – másként határoz, más utat választ.

anna-7.JPGA kiállítás látogatója, sétája közben itt ér vissza arra a pontra, ahol az útelágazás kezdődik. Most lehetősége van bejárni azt az utat, ami megmutat egy olyan lehetőséget, melynek kezdetén Anna a gyermek elvetetése mellett dönt. A XX. század első évtizedeiben egy falusi „megesett leány” számára a kiút – hogy meneküljön a falu szája elöl – szinte készen állt. A magzatelhajtás után elment cselédnek egy városi családhoz. Anna is ezt teszi, mint oly sokan abban az időben. A kiállítás Weinberger Jakab kolozsvári lakásába viszi el a nézőt. Anna is ott él egy aprócska szobában. Mos, varr, takarít, vigyáz a gyerekekre, a kimenőjén a több cseléddel sétál. Az asszonya varrni is megtanítja, oly jól bánnak vele, hogy szinte családtagnak érzetheti magát – tudjuk meg tőle, amikor az itt töltött éveiről mesél.

anna-8.JPG Ezért volt számára különösen drámai az a pillanat, amikor 1944-ben a zsidóknak fel kellett varrni a sárga csillagot. Sírva segít az asszonyának esténként felvarrni a csillagot még a gyerekek ruháira is. Néhány hónap alatt Erdélyből is elviszik a zsidókat, a deportálásból a Weinberger család egy tagja sem tér vissza. Anna úgy érzi nincs többé maradása Kolozsváron, 1944 nyarán hazatér Székelyföldre. A románok ebben az életútban is megérkeznek Anna életébe, 1944. szeptember 12-én már Romániában találja magát, Magyarország helyett. Amint pedig ez ebben a korban Európa sok országában hasonló módon történt, a most már nem falusi, hiszen városon „világot látott”, írni-olvasni tudó lányt, az újonnan berendezkedő hatalom a bűvkörébe vonzza, saját szolgálataiba állítja.

anna-9.JPG A negyvenes évek második felének történései felforgatták a korábbi gazdasági berendezkedést. Államosították az ipart, kereskedelmet és a földet is. A fiatalok közül nagyon sokan elhitték, amit az akkori eszmék sugalltak: a kevesek birtoka mindenkié lesz. Mindenki jobban fog élni. Ennek persze voltak hivatalnokai is, akik a „papírmunkát” elvégezték – Anna is egy lett közöttük. Elhitte, hogy új világ épül, a nép kezében van a jövő, a dölyfös nagygazdák ideje lejárt. Megtanult írógépen írni, jó hasznát vette a „Bizottság”. Eljárt a falvakba felvilágosító munkát végezni. Udvarlók is akadtak, de újból férjhez menni már nem akart: „minek megint cselédnek állni egy ember oldalán?” Majdnem húsz évet dolgozott a Néptanács titkárságán, jó fizetése volt, kiutaltatott magának egy szép új lakást – nyugodtan él „a városi kényelemben”. Ahová e csöppet sem hétköznapi kiállítás látogatója ismét visszaérkezik a második életút bejárása végén – és, ha engedte hatni magára a látottakat-hallottakat, bizony akad még elgondolkodni valója, kifelé menet a múzeumból.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük