EuroAstra
Két hónap sem telt a legutóbbi offenzíva óta, s már ismét hullámokban borítja el a világhálót egy elhíresült számítógépes kártevő, a Bredolab -- jelentette a VirusBuster. Az informatikai biztonság hazai specialistája azon kevés szoftvergyártó közé tartozik, amelynek antivírus programja kezdettől fogva eredményesen véd a támadás ellen.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete határozatában visszavonta az Általános Közlekedési Hitelszövetkezet tevékenységi engedélyét, kezdeményezte az intézmény felszámolását, s azt, hogy felszámolónak a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft-t jelöljék ki.

A szenvedés Krisztus szenvedésében érte el tetőpontját, „s ezzel egészen új dimenzióba, új létrendbe lépett át: összekapcsolódott a szeretettel - írta II. János Pál pápa Salvifici doloris kezdetű apostoli levelében, a szenvedés értelmét megvilágítva. II. János Pál pápa 1992-es döntése óta Szűz Mária első lourdes-i jelenésének napján, február 11-én ünnepli a betegek világnapját a katolikus egyház.

Idén a tavalyinál is több színes program várja a 2010, március 15-i nemzeti ünnep rendezvényeinek látogatóit. A főváros különböző pontjain felállított életnagyságú huszárszobrok, történelmi játszóház, Nyitott Filmstúdió, valamint a Nemzeti Múzeum háromdimenziós, térhatású díszkivilágítása is várja a látogatókat a nemzeti ünnepen.
Nem egyértelmű a gyermekvédelmi jogszabályokban megfogalmazott veszélyeztetettség kategória értelmezése és gyakorlati alkalmazása, ezért a gyermekjóléti szolgálat és a döntéshozó gyámhivatal munkatársai a veszélyeztetettség fogalmát a személyiségük, ismereteik, az adott területen szerzett szakmai gyakorlatuk alapján eltérően értelmezhetik.

Egy hivatalához érkezett panaszbeadványban foglaltak alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa átfogó vizsgálatot indított a társadalmi szervezetek működését biztosító jogszabályok gyakorlati alkalmazhatóságának kérdéseivel, így különösen a civil szervezetek működésének törvényességi problémáival kapcsolatban. Az átfogó vizsgálat keretében különös figyelmet fordított a társadalmi szervezetek törvényességi felügyeletét ellátó ügyészség jogalkalmazási tapasztalatainak megismerésére.



Az elmúlt napokban támadások indultak a VEKE és Vitézy Dávid elnökségi tag, a BKV felügyelőbizottságának volt tagja ellen. Markovics Ernő VEKE-elnök állásfoglalása és Vitézy Dávid közleménye az alábbiakban olvasható.

Négy nap múlva véget ér a 2010. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás jelentkezési időszaka: aki 2010. szeptemberben induló képzésen szeretne továbbtanulni, 2010. február 15-ig nyújthatja be jelentkezését. Amennyiben valaki hibátlanul és kényelmesen szeretné ezt megtenni, érdemes a http://www.felvi.hu/ oldalról elérhető e-felvételit választania.