Magyarországon először a Magyar Telekom hálózatán fogható HD TV adás. A vállalat 2007 nyarán indított kísérleti projektet a szolgáltatás technikai hátteréül szolgáló VDSL2+ technológia kiépítésére és üzemeltetésére Budapesten a XI. kerületben. A VDSL2+ technológia megjelenése forradalmat jelent a szélessávú kapcsolatok terén, hiszen minimum 25 Mb/s letöltési és 1.5 Mb/s feltöltési sebesség is...
EuroAstra
2007. december 15-én a Keleti pályaudvarról menetrendszerint reggel 7 óra 10 perckor Bécsbe induló EC 42. számú vonatot az osztrák jegyvizsgáló Hegyeshalom állomásnál nem engedte tovább biztonsági okokra hivatkozva, mert úgy ítélte meg, hogy balesetveszélyes az álló utasok létszáma. 40 perces késedelemmel, és megközelítőleg 150 utas átszállítását követően indulhatott csak el a szerelvény.
Az adórögvalósága 1. avagy a vagyonvizsgálati inkvizicóNe ijedjenek meg olvasóink, ha a múltra hivatkozunk: a történelemben egyszer egyik, másszor másik csoport úgy gondolta, hogy a másik csoport túl gazdag, és vegyük el tőle ami van...(Jött is szépen árjásítas+zsidóüldözés, kuláküldözés+államosítás). Most a célpontban a...
Törley kiállítás megnyitó volt 2007.december 13-án a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban a Törley pezsgőgyártás jubileuma, 125 éves fennállása alkalmából tartott rendezvények záróakkordjaként.Köszöntőt mondott Kiss Imre, a Múzeum igazgatója és Kovács György, a Törley Pezsgőpincészet ügyvezető igazgatója, aki a gyárüzem minőségi termékeinek jellemzésére idézte az alapító Törley József mottóját : ...
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Természetes Életminőség ujságírói munkacsoportja nemrég sajtótájékoztatót tartott az Andrássy uti Sajtó Házban. A téma:Biotermékek,a tudatos fogyasztói magatartás,a magyar lakosság egészségének javítása Előadó: Horváth Mihály,a Dr.Vörösbaranyi János által vezetett BioÚnió és a Szövetség az Egészséges Életért Programvezetője.
www.mdf.hu A Magyar Demokrata Fórum Informatikai Kabinetje nyílt levélben fordult Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszterhez, hogy 2008. január 1-től nevezzen ki informatikai és hírközlési szakállamtitkárt.
