2025.május.06. kedd.

EuroAstra

images_16.png
–  Jó helyen járok? –  Ez a Furfang Nonprofit KFT. Mit óhajt? –  Szeretnék pályázni és nyerni. Próbálkoztam többször is, de mindig érvénytelennek nyilvánították a pályázatomat. Mit tegyek? –  Először is írja alá ezt a nyilatkozatot, amely szerint sikeres pályázat esetén cégünknek 10 százalékos sikerdíj jár az elnyert pályázat összegéből. –  Rendben. Hogyan tovább?
samunap_vszolos_program_20181.jpg
Augusztus 18-án, szombaton 10 órától délután 6 óráig Vértesszőlősön, a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Bemutatóhelyén gazdag programkínálat várja a látogatókat. Az idei Samu-nap két okból is különleges: a kiállítás 50. születésnapjára és a leletegyüttes kutatójának, Vértes Lászlónak 50 évvel ezelőtt bekövetkező halálára egyaránt emlékezünk.
mizse-fokep.png
A magyar ásványvízpiac 2018 I. félévében 7,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához mérten a Nielsen felmérése* szerint, az értékesített darabszámot tekintve. Június végéig az összesen eladott ásványvíz Magyarországon 553 millió liter volt, ami 371,6 millió palackot jelent. A piackutató legfrissebb adataiból az is kiderül, hogy a Magyarvíz Kft. által forgalmazott Primaverából a piaci átlag közel duplájával (14,8 százalékkal), a Mizse ásványvízből pedig 10,4 százalékkal fogyott több az...
Elsősorban könnyű tehergépjárművekre tervezte új négyévszakos abroncsát az Apollo Tyres. Összesen 14 féle méretben gyártják, amelyek teljesen lefedik a legnépszerűbb méretkategóriákat. A gyártó arra számít, hogy az új termékcsalád is legalább olyan népszerű lesz, mint a korábban megjelent Altrust Summer nyári abroncs, amely 2017-ben két jelentős abroncstesztet is megnyert: az Autobild szaklaptól „Kiváló” minősítést kapott, a Promobil versenyén tesztgyőztes lett.
okostelefon_huto.jpg
Mindig igyekszünk a lehető legjobban beosztani a rendelkezésünkre álló szabadnapokat, de évről-évre rájövünk, hogy igazán csak egy legalább kéthetes szabadságon tudjuk kipihenni a fáradalmakat. Távollétünk alatt a háztartási gépeknek is jár a pihenés, ezért az LG most összegyűjtött néhány hasznos tippet, amit energiahatékonysági és biztonsági szempontból is érdemes megfontolni, ha hosszabb időre hagynánk üresen otthonunkat.  
image16_10.jpg
Komoly betegség esetén a természetes gyógymódok legfeljebb kiegészítői lehetnek a modern gyógyszeres terápiáknak az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete és az okosgyogyszer.hu felmérésének válaszadói szerint. A kutatás rávilágított arra is, hogy a tudatos betegek ma már komolyan veszik a gyógyszerekkel kapcsolatos terápiás előírások betartását.
index_181.jpg
A „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány faházánál a Sziget Fesztiválon hét napon keresztül, napi 1000 adag halas kóstolófalat várta a látogatókat. Európa egyik legnagyobb multikulturális rendezvénye kitűnő alkalom, hogy a világ számos pontjáról érkező fesztiválozók megízlelhessék az egészséges és kiváló minőségű hazai halakat.
images_94.jpg
Az első félévben közel 400 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel-szerződést a magyar bankok, ez 36 százalékos bővülésnek felel meg. Csak júniusban 85 milliárd forintot tett ki a lakáshitel-szerződések összege. Az idén hónapról hónapra csökkent a kockázatosabb, változó kamatozású lakáshitelek aránya a teljes piacon, júniusban mindössze 16 százalékos volt, szemben a januári 32 százalékkal. Augusztus elején a BankRáció.hu adatai szerint a legolcsóbb és legdrágább 20 évig fix törlesztést garantáló...