2025.szeptember.14. vasárnap.

EuroAstra

napora021.jpg
Napórát mindenki láthatott egy épület falán, hordozható napórát már kevesebben. A rendszerváltáskor megszűnt Óra- és Ékszeripari Vállalat kicsiny tárgyalótermében volt egy még kisebb üveges szekrény, ebben néhány órakülönlegesség. Ha várakozni kellett a megbeszélés résztvevőinek, nézegethették a kiállított tárgyakat. Ezek között lapult a zsebben hordható napóra.
arany_baberkoszoru.jpg
Arany babérkoszorú Életem első szakaszában a kitüntetések a Rend, Díszérem, Jel, Kereszt, sőt, Tűzkereszt nevet viselték. A második szakaszban a Csillag, Zászló, Érdem, Munka, sőt, a Munka Hőse elnevezést hordozták. Most, a harmadik szakaszban kevert neveket találunk, Érdemkereszt, Érdemrend, valamint Lánc és Koszorú. Az Ókorban változatosabb kitüntetéseket osztogattak az arra érdemeseknek.
lakat.jpg
A Pécsi Tudományegyetem Külügyi Igazgatóságának szervezésében emléklakat elhelyezésére kerül sor  augusztus 6-án hétfőn 17.00 órakor a Sétatéren, a lakatfalnál, mely  a Hangzhou Normal University hallgatócsoportja számára második alkalommal megrendezésre kerülő nyári egyetemi programnak állított emléket.
namibiai_egbolt_3_foto_schmall_rafael.jpg
Namibiai égbolt Foto: Schmall Rafael Két héten keresztül fotózta az égbolt csodáit a namíbiai szavannán egy magyar fényképészekből álló expedíció. A csapat tagjai 12 ezer kilométert utaztak az afrikai országig, hogy utolérhetetlen fotókat készítsenek a városi fényszennyezéshez szokott szemek számára szinte elképzelhetetlen tisztaságú égboltról.