Ünnepélyes keretek között adták át a többek között európai uniós támogatással felújított balatonfüredi Anna Grand Hotelt. A szalagot Pál Béla, a KDRFT elnöke, Bóka István Balatonfüred polgármestere, valamint Lengyel Ernő, az Anna Grand Hotel Kft. ügyvezető-tulajdonosa közösen vágta át.

Ünnepélyes keretek között adták át a többek között európai uniós támogatással felújított balatonfüredi Anna Grand Hotelt. A szalagot Pál Béla, a KDRFT elnöke, Bóka István Balatonfüred polgármestere, valamint Lengyel Ernő, az Anna Grand Hotel Kft. ügyvezető-tulajdonosa közösen vágta át.


Az átadási ünnepségen a hotel tulajdonosa arra emlékeztetett, 2003. októberében a Balatonfüredi Önkormányzat nyílt pályázaton kínálta eladásra a volt SZOT – üdülő /un. Árkád Hotel/ műemlék épületegyüttest. A pályázatot a Lengyel Ernő által képviselt befektetési konzorcium nyerte meg. A tervek, építési engedélyek beszerzését követően 2005. áprilisában kezdődtek meg a felújítás munkálatai, elsőként a tetőzet cseréje. Lengyel Ernő elmondta, kivitelezési költségek az eredetileg /szakértő tervező által hibásan/ tervezettnek több mint háromszorosára változnak, így az eredetileg tervezett kivitelezési költség 1,2 milliárd forint helyett 4,2 milliárd forintra módosult.

100 év után újra lehetőség nyílt arra, hogy Balatonfüred egy reprezentáns épülete szépüljön meg – fogalmazott Pál Béla. Hozzátette, a hotel felújítására a Regionális Operatív Program keretében 2005-ben 77 795 840 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el az Anna Grand Hotel Kft.
Bóka István, Balatonfüred polgármestere az ünnepség keretében többek között arról beszélt, hogy a beruházás 95%-os állapotban van, egy hónap múlva viszont teljes vertikumban biztosítja szolgáltatásait a vendégek számára. Elmondta, a reformkori városközpontban folytatódnak a beruházások, hamarosan a Gyógy tér is megújul.

A következő a Szívkórház és környezetének felújítása lenne.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Anna Grand Hotel Kft. megvásárolta az Anna Grand Hotel közelében található Ipoly szállót is, 93 millió forintos vételárral. Az épület felújítását követően 4 csillagos szálloda létesül Anna Grand Residence néven, 24 szobával, 7 erkélyes apartmannal, ennek tervezett átadási időpontja 2008. november 30. Az Ipoly szálló felújításának tervezett költsége mintegy 500 millió forint lesz. A fotón balról jobbra Pál Béla, Lengyel Ernő és Bóka István.

http://www.annagrandhotel.eu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük