2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

FHB, OTP: kisebb szabálytalanságok a nyereménybetéteknél

3 perc olvasás

mnblogo_6.jpgAz MNB kötelezte az FHB Kereskedelmi Bankot és az OTP Bankot, hogy üzletszabályzatuk kiegészítésével egyértelmű és teljes körű tájékoztatást adjanak ügyfeleiknek a nyereménybetétek kamat- és nyereményalap számításáról. Az FHB Bankot – a termékhez kötődő számviteli hiányosságok miatt is – nyolcmillió forint bírság megfizetésére kötelezte a jegybank.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) célvizsgálatot folytatott le az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-nél (FHB Bank) és az OTP Bank Nyrt-nél (OTP Bank), melynek során azt vizsgálta, hogy az Intézmények szabályszerűen és megfelelően dokumentált módon járnak-e el a nyereményalapok képzése és a sorsolások lebonyolítása során. A jegybank a 2017. január 1-jétől a vizsgálat lezárásáig tartó időszakot tekintette át annál a két hitelintézetnél, amelyik Magyarországon ilyen típusú terméket forgalmaz.

Az MNB a vizsgálatok során nem tárt fel kirívó súlyú szabálytalanságot. A jegybank vizsgálatát lezáró, ma közzétett határozataiban ugyanakkor kötelezte az FHB Bankot és az OTP Bankot arra, hogy 2018. március 31-ig egészítsék ki a termékre vonatkozó üzletszabályzatukat úgy, hogy az a jogszabályi előírásoknak megfelelő, egyértelmű és teljes körű tájékoztatást nyújtson a nyereménybetétekre vonatkozó kamat- és nyereményalap számításának – így azok kezdő-, illetve zárónap meghatározásának – módjáról.

A jegybank az FHB Bank esetében azt is előírta, hogy – a számviteli előírásoknak való megfelelés érdekében– a hitelintézet zárt, nyomon követhető rendszerben vezesse a nyereményalap képzésével kapcsolatos nyilvántartásait. Felszólította a hitelintézetet, hogy (a nyereményalap utólagos kiegészítésének elkerülése érdekében) megfelelően dokumentálja a sorsolások előkészítését és a tárgynyeremények beszerzését. Kötelezte a hirdetményeiben szereplő kondíciók ügyviteli rendszereiben megfelelő időpontban és értékben történő megjelenítésére, valamint ennek rendszeres ellenőrzésére, illetve a kapcsolódó kontrollfolyamatok eljárásrendben történő szabályozására.

A feltárt hiányosságok miatt az MNB 8 millió forint bírságot szabott ki az FHB Bankra. A bírság kiszabásánál enyhítő körülményként értékelte, hogy a problémáknak nem volt hatásuk a pénzügyi piacok szereplőire, a hitelintézet a vizsgálat során együttműködő magatartást tanúsított (és a legfontosabb hiányosságokat a vizsgálat időszaka alatt már megszüntette), illetve, hogy az MNB a sorsolások lebonyolítását megfelelőnek és informatikailag zártnak találta.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.