A FOGYATÉKOSSÁG ÉS TÁRSADALOM frissen megjelent, fogyatékosságtudományi és gyógypedagógiai folyóirat: Közép-Kelet-Európában az első.

 

  

 A FOGYATÉKOSSÁG ÉS TÁRSADALOM frissen megjelent, fogyatékosságtudományi és gyógypedagógiai folyóirat: Közép-Kelet-Európában az első.

 

  

    Szükségességét a magyar nyelvű, vonatkozó szakmai-tudományos fórumok kínzó hiánya mellett a mostanra már kifejlődött, de napról-napra új megközelítésekkel, eredményekkel jelentkező, és a mindennapi életre is erős hatással lévő tudományág látásmódjának frissessége, az elmúlt időszakban sorra-rendre jelentkező új tudományos világszemléleteket reprezentáló paradigmái, illetve multidiszciplinaritása és igen változatos módszertani megoldásai is indokolják. A közelmúlt paradigmaértékű újításai között egyebek mellett a fogyatékos ember-kép átrendeződését; a szociális modell térnyerését és ennek tudatosítását; a támogatott döntéshozatal izgalmasan új szemléletét; a feminista fogyatékosságtudományi világlátást, valamint az ökológiai nézőpontot egyaránt megtaláljuk majd a jövőben.

    Ha meg kívánja rendelni: a folyóiratból a 2009. évben az első (mutatványszám) után további 2 példányt jelentetnek meg. A megrendelést formanyomtatvány kitöltésével és megküldésével az alábbi e-mail-címre: info@eotvoskiado.hu, vagy postán a következő címre: ELTE Eötvös Kiadó, 1053 Budapest, Királyi Pál u. 18. kérik. (A nyomtatványt kérésre megküldjük).
    

Ha támogatni kívánják a kiadót: adományokat a cél megjelölésével a Fogyatékosságügyi Tudásbázis Alapítvány, Budapest 10700024 42841209 51100005 számlaszámára kérik.

Néhány téma:

Reflexiók az "emancipatív" fogyatékosságkutatásra
A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény
Az elutasított test – Feminista filozófiai elmélkedés a fogyatékosságról
A fogyatékos női testről alkotott kép(zet)ek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük