Március 15-től végleg bezárja a legtöbb multi a kapuit vasárnaponként a vásárlók előtt. A sokakat megdöbbentő határozatnak azonban nyertesei is vannak, marketing szempontból ugyanis hatalmas nyereséget hozhat az eddig hátrányos helyzetben lévő kisboltoknak a döntés, amely vásárlók millióinak nehezíti meg az életét.

Március 15-től végleg bezárja a legtöbb multi a kapuit vasárnaponként a vásárlók előtt. A sokakat megdöbbentő határozatnak azonban nyertesei is vannak, marketing szempontból ugyanis hatalmas nyereséget hozhat az eddig hátrányos helyzetben lévő kisboltoknak a döntés, amely vásárlók millióinak nehezíti meg az életét.

A vasárnapi zárva tartásnak, mint általában minden döntésnek, a nagy vesztesek mellett óriási nyertesei is vannak. A zárva tartás következményeiről, várható piaci változásokról Kenéz-Hanyecz Kinga marketing szakember nyilatkozott, aki 2014-ben az Országos Fiatal Vállalkozó Díjat is elnyerte:

Marketing szemszögből azt a piaci rést vélem felfedezni, hogy ez egy óriási kiugrási lehetőség lehet a kisvállalkozóknak, nem csak Budapesten, hanem egyúttal vidéken is. Ugyanis véleményem szerint ők kevés büdzsével, megfelelő kommunikációval, akciókkal azáltal, hogy vasárnap is nyitva lehetnek, a korábbi évekhez képest elképzelhetetlen „csapást" tudnak mérni a fogyasztói társadalomra. Megfelelő hirdetéssel a helyi újságban vagy közterületi reklámmal, tudatosíthatják az emberekben, hogy ők itt vannak, szombaton is, és vasárnap is,bármikor beugorhatunk hozzájuk vásárolni."

A marketing szakember azt is hozzátette, hogy a kisvállalkozásoknak kevés ráfordítással meg kell lovagolniuk ezt a hullámot, így javítva a piaci helyzetükön, és felvéve a harcot a multikkal szemben. A nagyvállalatok ugyanis nem tudnak családtagokat felvenni vasárnaponként, míg a kisvállalkozások meg tudják oldani a helyzetet családon belül. A kulcs, hogy fel tudják-e hívni magukra most a figyelmet. „Családanyaként is tudom, hogy bármikor jöhet egy váratlan helyzet, amikor igenis vasárnap kell bevásárolnom. Így én is fel fogom térképezni a környék kis üzleteit, hogy tudjam, mikor, hová tudok majd szaladni, ha szükség van rá"- tette hozzá Kenéz-Hanyecz Kinga.

A multiknak valószínűleg óriási veszteséget hoz a szabályozás. A meghosszabbított nyitva tartás valamennyire csökkentheti a kiesést, de nem tudja pótolni. 22 bevásárlóközpont közül nyolc lesz nyitva, ezek közül pedig csak négy, amelyben nincsen mozi. A bevásárlóközpontokban üzemelő szolgáltató egységeknek is hatalmas érvágást jelent vasárnapi zárva tartás, hiszen a mozi és vásárlás tudja vonzani az embereket. Az ő helyzetük egyelőre még tisztázatlan, az első néhány hónap tapasztalata alapján újra kell gondolniuk az üzleti stratégiájukat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük