Noha a citrom illatáért felelős vegyület nevét viseli a győztes csapat, egyáltalán nem ért savanyú véget a Delta középiskolás kémia vetélkedője. A Limonén elsőségével ismét bebizonyosodott, hogy az Apáczai Csere János Gimnázium diákjai milyen erősek kémiából. A márciusban meghirdetett verseny döntőjében soproni, kaposvári, kiskőrösi és budapesti csapatok mérték össze tudásukat

Noha a citrom illatáért felelős vegyület nevét viseli a győztes csapat, egyáltalán nem ért savanyú véget a Delta középiskolás kémia vetélkedője. A Limonén elsőségével ismét bebizonyosodott, hogy az Apáczai Csere János Gimnázium diákjai milyen erősek kémiából. A márciusban meghirdetett verseny döntőjében soproni, kaposvári, kiskőrösi és budapesti csapatok mérték össze tudásukat

 

A György Csilla, Sályi Gergő és Sebő Anna alkotta Limonén, vagyis a budapesti Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium csapata nyerte meg a Delta középiskolásoknak hirdetett kémia vetélkedőjét. Villányi Attila felkészítő tanár segítségével ők érték el a legtöbb pontot a többfordulós versenyen, noha elsőségüket sokáig veszélyeztette a másik budapesti csapat, az Eötvös József Gimnázium színeiben indult Izo-Pentil-Acetát. Harmadik lett a kaposvári Nagyboldogasszony Iskolaközpont Karbónium-ion nevű csapata, negyedik a kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnáziumból a Nucleus, de kiválóan szerepelt az ötödik helyezett Hármas kötés is, a soproni Széchenyi István Gimnázium triója – hiszen már a döntőbe jutás jogával is tekintélyes helyezést ért el a mintegy másfélszáz nevezővel indult versenyen.

 

A budapesti Aréna Plázában szervezett döntő felvételeit június 4-i, szombat reggel 9 órára műsorra tűzött adásában vetíti a Delta az m1-en. Szinte az utolsó pillanatig folyt egy másik verseny is: a vetélkedő harmadik fordulójára beküldött kisfilmeké. A közönségdíjas videó alkotóinak – a Nucleus csapatának – a Magyar Kémikusok Egyesülete biztosította a különdíjat. Míg a döntő első napjának helyszíne a fővárosi Petrik Lajos Szakközépiskola laboratóriuma volt, ahol nem szokatlanok a kémiai kísérletek, a második napon, az Aréna Pláza közönségét alaposan meglepte a verseny döntője. A csapatok a bevásárlóközpont folyosóin és emeleti színpadán végeztek kísérleteket, polimerizálódott molekulaként szaladgálva kerestek vegyületeket az üzletekben, és egy-egy feladatban látványos, háromdimenziós ábrázoló eszközöket bevetve érveltek igazuk mellett. „A középiskolás játékosok ezzel is azt bizonyították, hogy életünk minden területét átszövi a kémia, és a fejlődés, haladás csak a tudomány legújabb eredményeinek ésszerű felhasználásával történhet” – mondja a verseny főszervezője, Montskó Éva vezető szerkesztő. „A vetélkedő nem csak a diákságot mozgatta meg, hanem a szakmát, a kémiai tudományokkal összefüggő ipari vállalatokat is, akik anyagilag is támogatták a vetélkedőt és értékes nyereményeket ajánlottak fel”.

 

A vetélkedő győztesei nemcsak egy Leonar3Do 3D VR berendezéssel lettek gazdagabbak (a számítógépek képernyőjét háromdimenzióssá alakító magyar találmány), hanem egy tanulmányi kirándulást is nyertek a világ vezető vegyipari vállalata, a BASF németországi, ludwigshafeni központjába. A Magyar Televízió tudományos magazinja a műsor fennállásának 40. évfordulóján rendezett először vetélkedőt, a kiemelkedő érdeklődésnek köszönhetően azóta rendszeressé váltak a képernyős versenyek, amelyhez az idén a Kémia Nemzetközi Éve adta az apropót. Az Atomok itt, molekulák ott – kémia az egész világ! címmel márciusban meghirdetett kémia vetélkedőre rekordszámú nevezés érkezett, országszerte, sőt határon túlról is összesen mintegy százötven középiskolás csapat vett részt a játékban

 www.mtv.hu/delta

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük