Futár Iván: e-lőolvasás észt-elenül

 Az angol kiadás címlapja

Októberben fog megjelenni Sofi Oksanen észt írónő Tisztogatás című regénye magyar áthallások tömkelegével a Scolar Kiadó gondozásában.

 Az angol kiadás címlapja

Októberben fog megjelenni Sofi Oksanen észt írónő Tisztogatás című regénye magyar áthallások tömkelegével a Scolar Kiadó gondozásában.

Ülök a törzshelyemen, a Montázs teaházban, iszogatom kedvenc teámat és éppen nem olvasok. Most fejeztem be egy két hónap múlva megjelenő könyvet. Emésztem. Egyrészt tetszett, örülök, hogy elolvashattam. Másrészt nehéz. Ezen azt értem, hogy komoly állásfoglalásra késztet. Most azon gondolkodom: kinek merjem ajánlani. De az már biztos, hogy a Scolarnak fogom ajánlani ezt a teaházat a könyv hivatalos bemutatójának helyszínéül. Kellemes, otthonos, békebeli, európai …

Mint főállású könyvmoly a Fészbukon figyeltem fel egy ismerősöm bejegyzéseinél a Scolar kiadó csoportjára, és azon belül az előolvasás lehetőségére.  

Hamarosan elkezdjük Sofi Oksanen Tisztogatás című könyvének előolvasását! A nemzetközi könyvsikerről, melynek témája a nők elleni erőszak, a szexkereskedelem és a kelet-európai országok történelmi múltjának feldolgozása.

Mielőtt jelentkeztem előolvasásra, utánanéztem kicsit a témának a Wikipédián, a Google-lal.  A szerző nevére gyorsan rátaláltam. Az angol nyelvű Wikin több a szöveg, bár szerintem ez a többlet irodalmilag lényegtelen (az például, hogy önértékelése alapján biszexuális és evési zavaroktól szenved). A fényképen az írónő műrasztái nekem nagyon tetszenek, ahogyan Vavyan Fable hajszíne is. Mindazonáltal lenne néhány név, amihez bármilyen frizurát illesztenének, nem szívesen venném a kezembe az írásait. A Google segítségével több könyvismertetést, riportot és interjút találtam. Első sorban angolul, bár magyar feliratozású is volt a You Tube-on. Szóval képbe kerültem. Végül az előolvasói csoportba is belekerültem: így én már olvastam a könyvet.

Mottó: A válasz minden, tudnánk bár a kérdést. (Paul-Eerik Rummo)

Ha Oksanen ezt a mottót használja, vajon ismeri-e Galaktikus útkalauz-t, ami szerint a válasz 42 csak a pontos kérdés nem ismert?  Több helyen a mottók Rummo verssorok. Nekem Fodor Ákos szellemiségére hajaznak. Tömör és mindig elindít egy asszociációs folyamatot. Haiku jellegű gondolati sablon. Adok egy képet, és gondold tovább. Na, látod mit tudsz te?

Észveszejtő bajban vagyok az észt nevekkel. A magyar keresztnevek nem függők. Jancsi a férfi, Juliska a nő. Ángliusoknál a személynévmás igazít el: egyes szám harmadik személyben van hím nem, nő nem, semleges nem – ha nem tudom a személyt egyébként beosztani a megfelelő csoportba. Charlie Chaplin és Charlie Fern (professor Ms. Fein). Egy sci-fi esetén az író vagy generál egy szabályt (pl. az x-re végződők férfiak, az y-ra végződők a nők), vagy mindig hivatkozik rá nem szerint, vagy olykor lényegtelen. Vajon milyen nemű Aliide Truu?

Érdekes a mondatfűzése. A sok tömör fogalmazású, egyszerű nyelvezetű mondata között akad néhány költő szépségű körmondata, mint a " Gondolatai nyúllábakon messze szöktek, képtelen volt egyet is elcsípni közülük, cserbenhagyták a hosszú fülű igazságok, rövid farkú hazugságok, feje, szeme, füle kiüresedett.".

Ambivalens logikai kérdés a mindennapi fogalomkör. A regényben szereplő Weisser Klarapfel almának, a Marat nadrágnak, vagy a Priima ciginek mi lehet a magyar megfelelője? Ez természetesen kor, termékfajta és márka megfeleltetés kérdése. Egy mai magyar fiataltól melyik lehet távolabb, a mezítlábas Munkás vagy a Priima? Vitalap: fordítsunk vagy megfeleltessünk? Mit szólsz Faludi Villonjához?

Talán még érdekesebb, hogy bizonyos korfüggő kifejezéseket azonos értelemben használunk: szovjet áru, nyugati termék. Vagy mégsem teljesen? A magyar-szovjet és az észt-szovjet áruminőség és munkalehetőségi viszony összevethető? A magyaroknak az észt áru szovjet volt, az észteknek a magyar – nyugati. Az észteket, magyarokat Vlagyivosztokba vagy a Gulagra hurcolták. Az anyaországi magyarok meghívólevél nélkül nem mehettek már Munkácsra sem. A kárpátaljai református lelkész családból származó fiatalokat Ungváron, mint osztályidegent – nem vették fel az egyetemre. Tallinban igen! Ők így tiltakoztak! Málenkij robot, deportálás – ismerős fogalmak? Sajnos.

Azt mondják, nincs leszokott drogos, csak olyan, aki épp most tiszta. Aki sokáig él félelemben, annak a rettegés zsigeri reflexévé válik. „A ruhásszekrényben készre csomagolva álltak az útibőröndök. Egy anyának, egy a nagymamának, egy Zarának." Az 1980-as években Évuka (fogadott nagynéném) mindig hordott a retiküljében egy túlélő csomagot. Egy váltás fehérnemű, egy alma, egy könnyen pénzzé tehető ékszer, egy vastagabb olvasnivaló könyv. A biztonság kedvéért. Ha ezt a könyvet korábban kézhez kapom, könnyebben megértem őt. Így csak elfogadtam szeretetben. A háború, pontosabban a diktatúra maradványa a lelkekbe kiégethetetlenül beleég.

Mottó: Ugye, boldog vagy, kérdezik az anyák, amikor meglátogatjuk őket. (Paul-Eerik Rummo)

A hagyományos korhatárszabály alapján (a szexuális jelleg korhatáros, a vér és agresszió korhatár nélkül) a könyv csak 18 éven felülieknek való. A hovatartozási üzenete alapján viszont kötelezővé kellene tenni a vérgőzős nacionalistáknak-sovinisztáknak, bár kérdés, hogy megértenék-e. Hisz éppen azért nációznak, mert az emberség kiveszett belőlük.

A 89-es változás után náluk is felmerültek ügynökösdis információk, a III/III levelezések, beszervezések, gyanúsítások. A könyv ilyen dokumentumokkal zárul. Ezek – miként a magyar levéltári anyagok – azt jelzik, hogy a félelem bizonytalan légkörében mindenki gyanús. Élő és halott, vezető és vezetett egyaránt. Az ártatlanságot nem lehet bizonyítani. Egy gyanúsítás nem fellebbezhető meg.

A feljelentés a napi rutin része. Talán tavaly olvastam egy anyagot a magyar hálón a magyarországi zsidó deportálással kapcsolatban. Egy becsületes katolikus felháborodottan tett panaszt írásban, hogy két székkel kevesebbet kapott a szomszédjában létrejövő zsidóvagyon elosztásából, mint amennyit jogosnak vélt. Két szék! Az elhurcolt családról, az elvett életről nem esik szó a panaszlevélben.

„Megint ugyanaz a nóta. Hiába változott koronává a rubel, hiába repül egyre kevesebb katonai gép a feje felett, hiába halkult el a tisztfeleségek hangja, hiába szól a Hosszú Hermann-torony hangszóróiból

nap mint nap a himnusz, mindig új krómbőr csizma jön, mindig újabb és újabb csizma, ugyanolyan vagy másféle, de ugyanúgy a nyakadra lép. A lövészárkok beomlottak, az erdőben megfeketedtek a töltényhüvelyek, a fedezékek összedőltek, a holttestek elporladtak, de bizonyos dolgok folyton ismétlődnek."

„- Mi mindnyájan parancsot teljesítettünk. Jó emberek voltunk. Most meg egyszer csak gonoszak lettünk… én ezt nem értem" – így kesereg a Tisztogatás egyik szereplője.  Ugye milyen ismerős? Nyugat Európában ez a mondat a Nürnbergi Per idején jött divatba, hogy az utókor később abszurdumként emlegesse. A volt Keleti Blokkban nem is olyan régen kezdték ismét használni. Magyar-szlovák, albán – szerb, ír – angol, baszk – spanyol… és ideje megtanulnunk: észt – orosz. Az ilyen játszmában gyakran nehéz eldönteni, ki a fegyőr és ki az őrizetes. Történelmi távlatból a regény cselekményét nagyjából felölelő 50 év csekélység, bár talán segít a tisztánlátásban. Egy emberöltőnek – a java. Hogy ki adja vissza az elrabolt életeket? Nem a halállal végződötteket, hanem a borzalmassá váltakat? Nincs válasz! Mi a rosszabb: egy hajdanvolt nyakkendő – és mandzsettagombos, tejszínhabos rebarbaratortás, kalapos nyugati civilizációból (II. VH előtti Észt Köztársaság) Vlagyivosztokba kerülni, vagy Vlagyivosztokból kurvának állni az áhított selyemharisnyás, dolláros/eurós nyugati civilizációban? Mindkettő a lélek kiüresedéséhez vezet. A szánalmas vegetáláshoz. Az emberhez méltó élet elvesztéséhez. Ahhoz, amit az írónő így jellemez könyvében: „Az ő jövője már akkor a múlté volt."

Sofi Oksanen Tisztogatás című regénye nem könnyű olvasmány. Nála minden elrontott sors végérvényesen, visszavonhatatlanul van elrontva. Nincs alternatívája. Nem látszik a fény az alagút végén. Műfaja: színvonalas krimi, ütős szociográfia, pornó, történelmi regény. „A kormány fekete autója mindig is a kormány fekete autója maradt." Ezt a könyvet azért kellene kötelezően elolvasni mindenkinek, hogy közelebb kerüljünk ahhoz az utópiához, ahol nincsenek fekete autók, ahol szükségtelen őrizgetni a gondosan összekészített, éjszaka kellős közepén is felkapható bőröndöket, és mindenki tudja, hogy a tízparancsolatot önös érdekből is be kell tartani

Még mindig jó a fekete tea – bár már nem forró. Én hidegen is szeretem. Langyosan viszont nem. Az egyetemista lányomnak ajánlani fogom a könyvet, a puha diktatúráról szóló történeteimet úgy sem veszi komolyan. Pedig Magyarország nem heverte ki a rendszerváltás okozta sebeket. A tétova reményt, ami semmivé foszlott. Legalább is egy bizonyos generációnak. Akiknek a sárga rózsa nem csak egy virág. Nem, nem lett jobb- csak másképpen rossz. Nem dolgoztuk fel sem 56-ot, sem 89-et. Még 45-öt is csak érintőlegesen és semmiképpen nem racionálisan. 

Az észtekről nem sokat tudunk mi itt, Magyarországon. Először azért, mert rebellis tartományként agyon lettek hallgatva a Nagy Testvér által. Aztán azért, mert – bármennyire hihetetlen számunkra – ők is vindikálták maguknak az européer jogot. És, mert mi is ezzel vagyunk elfoglalva – ily módon vetélytársak lettünk. Ráadásul, egyelőre úgy tűnik, hogy ők eminensebb tanulók. Ez a könyv azért jó (többek között), mert megmutatja az észtek „temetetlen múltját".

„Az meg kész kabaré volt, ahogy a tisztfeleségek billegtek rojtos hálóingükben a falvakban, a táncmulatságokon és az utcákon, a Vörös Hadsereg katonáiról nem is beszélve, akik a körmükkel hámozták a főtt krumplit, mert nem tudták, hogyan kell használni a kést! Ugyan ki venne komolyan ilyen népséget? Ám aztán sorra tünedeztek el emberek, és a nevetés megkeseredett."

Más kultúra – és náluk volt a fegyver. Fegyver nélkül valóban nevetségesek. Ezt annak idején Magyarországon mi is megtapasztaltuk. De a hasonló kultúrsokknak vannak későbbi, csak vértelenebb megnyilvánulásai. Amikor beköltöztetnek egy lakótelepi parkettás lakásba egy olyan családot, akik addig a döngölt padlatot is csak irigyelték a barlanglakásból kitekintve. Persze hogy felszedték a parkettát, és eltüzelték. Ugyanúgy nem ismerték az angol WC-t, mint a budapesti muszkafeleségek. Annak idején a CD tálkát is sokan kávésbögre tartónak vélték, akik nem ismerték. Olvastunk a Coca Cola mámorban fetrengő hippikről, és elhittük. A tudatlanság tény, és van akit frusztrál. Baj majd akkor lesz belőle, ha fegyvere is van hozzá. Ki meri kimondani, hogy „a király meztelen"? És mikor? Hány évvel a királyság után?

 „A Nyugat nem feledkezik meg rólunk!„ Eerikfia Hans Pekk, észt paraszt

„Már megfeledkezett. Győzött, és rólunk megfeledkezett." Aliide Truu polgári származású észt parasztasszony 

Nem olyan ez olyan, mint a mi '56-unk? Futár Iván, egy magyar előolvasó

http://www.montazsteahaz.hu/  Montázs teaház – itt szoktam olvasni teázás mellett : – )

http://hu.wikipedia.org/wiki/Sofi_Oksanen   pár sor Sofi Oksanáról – az ismertebb szerzőkről van szócikk a Wikin (ha nincs, írd meg!)

http://www.youtube.com/watch?v=gHTQhiGqiTI   egy interjú Sofi Oksanen-al a könyvről

http://www.facebook.com/scolarklub  a SCOLAR KIADÓ Fészbukos csoportja 

http://www.complete-review.com/reviews/suomi/oksanen.htm  egy angol nyelvű ismertetés-kritika a könyvről

(A cikk a kiadó engedélyével jelent meg!)