2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Galambok

2 perc olvasás

galambok.jpg „A galambok etetése szigorúan tilos! A rendelet megszegése 30.000 forintos pénzbüntetéssel jár.” Budapesti társasházunk közelében két helyen is kitettek ilyen szövegű táblát.

   A galambok háziasítása régészeti leletek tanúsága szerint. Kr. e. 3000 körül ment végbe.  A Bibliában több helyen is szerepel a galamb. Az asszírok szent állatként vitték magukkal Athénba. A hinduk a szerelem istenét, Kamadevát ábrázolták galamb alakjában. A görögök révén jut el a korabeli Rómába és a keresztény vallásban is szerephez jut, hiszen a Szentlélek galamb alakot ölt. Általános szimbólumként az európai kultúrában a béke jelképe.

   Furcsa teremtmény az ember. Sokan hajlamosak mindenért másokat okolni. A legérthetetlenebb az, amikor a természetet és az állatokat veszik célba, ők ugyanis védtelenek. A városi galamb mindezek ellenére megtanult az emberrel együtt élni, csak nekünk nem sikerült megtanulni velük élni. Pedig itt vannak. Természetes ellenségük a macskán kívül nemigen akad, alkalmazkodtak a zajos városhoz, ahol mindig akad egy kis élelem és ideiglenes galambdúc, elhagyatott padlástér.

   Sokan úgy vélik, a városi galambok betegségeket terjesztenek. Neves ornitológusok szerint ez városi babona. Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy bárki megbetegedett volna galambok terjesztette kórokozóktól. Igazoltan galambtól megbetegedett embereket még nem látott egyetlen orvos sem..

    Akkor mit tegyünk? Egyelőre nem tudjuk, de nem uralhat az ember mindent, mi is a természet része vagyunk, éppúgy, ahogy a galambok. Amit tehetünk, hogy megpróbáljuk tisztán tartani környezetünket.

    Én szoktam etetni néha a galambokat, veszek egy kiló búzát 150 forintért, ez négy hónapra elegendő. Kérem az Olvasó diszkrécióját, nehogy a kerületi jegyző tudomására jusson a dolog. Nem tudom nézni tétlenül ezeknek a szép és kedves jószágoknak könyörgő szemeit. Éhesek, egész nap valamilyen eledel után kutatnak. Ez néha nagyon nehéz feladat, különösen télen, amikor a hó eltakar mindent. Vagy ősszel, amikor egész nap zuhog az eső. Vagy nyáron, amikor a rekkenő hőség mellett nincs egy csepp vizük sem.

   Volt, hogy rám förmedtek: Ne etesse a galambokat, mert feljelentem! Mi ez az elemi gyűlölet egyesekben a galambokkal szemben? Idézzem nekik Assisi Szent Ferenc szavait? „Húgocskáim, madarak! Azon legyetek, hogy szüntelenül áldjátok Istent.”

 

 

Láng Róbert

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.