A most felvatott Ganesa szoborA most felvatott Ganesa szobor 

Ganésa Siva és Párvati hindu főistenek gyermeke, eredetileg emberfejjel született, ábrázolni mégis elefántfejjel szokás. A költők, művészek, tudósok, vállalkozók, utazók védnöke Ő, akadályok elhárítója. Szobrát november 8.-án avatták a Fővárosi Állat- és Növénykert 1912-ben épült, majd pár éve felújított Elefántházában.

A most felvatott Ganesa szoborA most felvatott Ganesa szobor 

Ganésa Siva és Párvati hindu főistenek gyermeke, eredetileg emberfejjel született, ábrázolni mégis elefántfejjel szokás. A költők, művészek, tudósok, vállalkozók, utazók védnöke Ő, akadályok elhárítója. Szobrát november 8.-án avatták a Fővárosi Állat- és Növénykert 1912-ben épült, majd pár éve felújított Elefántházában.

Ganésa az elefántfejű, nagy hasú, egyik legnépszerűbb istenség Indiában. Az indiaiak házi istenként őrzik otthonukban. Ábrázolásánál mindig megtaláljuk a patkányt, melyről úgy tartják, Ganésa hátasállata.

Sivarama Swami, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösség vezető lelkésze elmondta Ganésa történetét, s megtudhattuk azt is, hogy Ganésa kezében kedvenc süteménye van, lábánál -a már említett- patkány, s egyik kezében egy letört agyardarab. A hagyomány szerint az agyarat Ganésa törte le magnak azért, hogy íróvesszőnek használhassa, a kétszázezer soros Mahábhárata eposz lejegyzésekor.

Dr. Persányi Miklós az Állatkert főigazgatójaDr. Persányi Miklós az Állatkert főigazgatójaA szobor avatásán dr. Persányi Miklós a Fővárosi Állat-, És Növénykert főigazgatója köszönetet mondott a vendégeknek az avatási szertartásért, s elmesélte, hogy Ganésa szobra egy darab fából van kifaragva, történetesen szantálfából, s a 32 ábrázolási mód közül, a nyugalom miatt választották ki a jelenlegit. A főigazgató elmondta azt is, hogy méltóbb helyet a szobornak az Elefántháznál nem is találhattak volna.

Jelen volt a szertartáson Ranjit Rae, az Indiai Köztársaság magyarországi nagykövete is A nagykövet úr Ganésáról mesélt, s kifejezte örömét azzal kapcsolatosan, hogy az állatkert fontosnak érzi az indiai hagyományok ápolását. Reméli továbbá, hogy az állatkertbe látogatók közül mindenki meg fogja nézni Ganésa szobrát.

A Púdzsa-szertartás folyamatát a vendégek végezték, s igen látványos, érdekes volt. Végén az idáig Ganésa lábánál fekvő édességeket a jelenlevők elfogyasztották, de nem egyedül, hanem Hella és Zitta, az állatkert elefántjai körében. Az édességhez fűszeres, indiai teát kínáltak.

Ha az állatkertben járnak, ne mulasszák el meglátogatni az akadályok elhárítóját Ganésát, az elefántházban.

 

1.1. 2.2.
3.Ranjit Rae3.Ranjit Rae Sivarama Swami4. Sivarama Swami
5.5. 6.6.
7.7. 8.8.
9. A Ganesa szobor9. A Ganesa szobor 10.10.
11.11. 12.12.

Németh Krisztina

http://www.zoobudapest.com/h_index.htm

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük