Feydeau-bemutató a Miskolci Nemzeti Színházban: A házasság, mint a póker. 2013. december 6-án tartja negyedik nagyszínpadi bemutatóját a Miskolci Nemzeti Színház.

 

Feydeau-bemutató a Miskolci Nemzeti Színházban: A házasság, mint a póker. 2013. december 6-án tartja negyedik nagyszínpadi bemutatóját a Miskolci Nemzeti Színház.

 

Két zenés darab – Huszka-Martos Lili bárónő, (lásd: http://euroastra.hu/node/71716) Alan Jay Lerner-Frederick Loewe: My Fair Lady (lásd: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=613792298683409&set=a.315949901800985.75771.100001579320674&type=1&theater) – és Bródy Sándor Tanítónője után a francia bohózat egyik klasszikus darabja, Georges Feydeau Kézről kézre című vígjátéka kerül színre, Keszég László rendezésében, Hamvai Kornél fordításában.

 

A századforduló Párizsában játszódó történet szerint Alcide Chanal (Pásztor Pál) egy véletlenül hangfelvételre állított gramofon jóvoltából visszahallgatja, hogy felesége (Ullmann Mónika) és hajdani iskolatársa (Kocsis Pál) légyottot beszélnek meg. Az apró technikai malőr botrányok sorozatát indítja el, a teljes őrülethez azonban kell még egy alkoholmámorban úszó ipari kém (Zayzon Zsolt), egy a szerelemtől makogó politikus (Rusznák András), egy férjét halottnak vélő feleség (Czakó Julianna), egy rajongó házibarát (Salat Lehel) és egy fontoskodó rendőrnyomozó is (Szatmári György). Szerencsére Feydeau-nál mindenki kéznél van, így dominóként borulhatnak a házasságok, és kézről kézre járhatnak az asszonyok.

Abszurditásig feszülő helyzetek, őrült tempó és záporozó poénok jellemzik a játékot Keszég László rendezésében, aki így fogalmaz a próbákról és a szerzőről:

„Feydeau-t azért jó próbálni, mert olyan, mint egy kotta, szinte mindent előre meghatároz, és ehhez a kottához érdemes tartanod magad. Az én ízlésemhez ez közel áll. De ebben rejlik a nehézsége is, mert a kottaszerűség az első, a második, sőt a harmadik ránézésre is a fantáziát akadályozó tényező. Technikailag nagyon nagy követelmények elé állítja az előadókat, ezért óvatosan kell barátkozni vele. Rengeteg türelem kell hozzá – talán ez a legnehezebb benne -, de mégis folyamatosan csinálni kell, mert olyan, mint a sport: ha nem edzel, akkor nem tudsz formába lendülni.

Nem ismerem Feydeau összes darabját, de ismerek párat, és azokhoz képest a Kézről kézre attól különleges, ahogyan az egy évvel később játszódó negyedik felvonással bezárja a történet körét. Itt mintha lélektanilag is elég mélyre menne. Számomra új felfedezés, hogy Feydeau még a pszichológiához is ért. Abban pedig igazán egyedülálló, ahogy tökéletes szimbiózist hoz létre a cselekménybonyolítás és a fizikai akció között. Nála minden egyes „nekimegy a falnak", „leesik a székről", „csókot dob, majd átszellemülten ráharap az ujjaira", szóval ez mind a legjobb helyen van. Ebben a legnagyobb. Nemhiába játsszák világszerte száz színházban minden este. A szaktudás fontos, az ösztönnel legalább egyenrangú. Számomra csak az az előadás érvényes, amelyben mindkettő benne van."

 

George Léon Jules Marie Feydeau (1862-1921) oly korban élt, amikor sosem látott társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődésen ment keresztül Európa. Ott lakott a meglódult világ szívében, Párizsban, ezen belül is az egyik előkelő negyedben. Jól nősült, négy gyermeket nemzett, esténként a Maximban pezsgőzött, vagy a kaszinóban kártyázott, éjszakánként pedig ellátogatott szeretőihez. Több, mint hatvan bohózatot írt. Jó sora azonban szinte egyidőben ért véget az úgynevezett „Belle Époque-kal", a Boldog Békeidővel: hosszas betegség után, a szifilisztől megbomlott elmével halt meg egy intézetben, 1921-ben.

1904-ben, amikor már sikeres, sőt világhírű bulvárszerző volt, különköltözött a feleségétől, és megírta a Kézről kézre című új darabját.

 

Ady Endre épp Párizsban volt, megnézte az előadást a Théatre des Nouveautés-ban (a premiert követő napon), és ezt írta (négy nappal később) a Pesti Napló 1904. március 6-i számában:

"Ez a bolond darab nem nagyon értelmes, éppen nem morális, alig hogy kulisszákra érdemes, de gonosz, bolondos könnyűségében olyan merészen kacérkodik néha a legszivárványosabb filozófiával, sőt magával az irodalommal, hogy az ember dühöng önmaga ellen, amiért ezt – észreveszi."

 

„Chanal           És várjál, és Poteau?

Renaux           Poteau?…

Chanal             Volt a bandzsa húga neki. De én azt hittem, szemezünk, és… Nahát, a Poteau!

Renaux           Nem is rémlik.

Chanal             Meghalt.

Renaux           Poteau? Szerencsétlen.

Chanal                        Kérlek szépen… a szíve. Barátnője volt, húsz évvel fiatalabb, revütáncos… Most egy ötfogásos vacsora után mit produkálja magát, mi?

Renaux           (hogy jól érti-e) Aaa… szóval…

Chanal             Legalább mosolyogva halt meg.

Renaux           Az. De sajnálom.

Chanal             Hoppá. Te nem ismerted a Poteau-t. Érettségi előtt jött.

Renaux           Na tessék. Kikészítesz itt, aztán… Poteau! Meghalt, na bumm.

Chanal             Hát, mindannyian elmegyünk."

 

GEORGES FEYDEAU: KÉZRŐL KÉZRE – Bohózat két részben

Fordította: HAMVAI Kornél

 

Alcide Chanal: PÁSZTOR Pál

Francine, a felesége: ULLMANN Mónika

Émile Renaux: KOCSIS Pál Jászai-díjas

Sophie, a felesége: CZAKÓ Julianna

Hubertin: ZAYZON Zsolt

Coustouillu, politikus: RUSZNÁK András

Planteloup, nyomozó: SZATMÁRI György

Belgence: SALAT Lehel

Auguste: BŐSZE György

Germal, rendőr: KINCSES Károly

Lapige, kőműves: CSERVENÁK Vilmos

Étienne: OSVÁTH Tibor

 

A zenei felvételt készítette: Szesztai Dávid

Zenészek: Szesztai Dávid és Kézdy Luca

Díszlettervező: ÁRVAY György Jászai-díjas – Jelmeztervező: SZŰCS Edit – Zene: SZESZTAI Dávid – Dramaturg: ARI-NAGY Barbara.

Rendező: KESZÉG László

 

Bemutató: 2013. december 6., 19 óra

Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház

 

http://mnsz.eu/

Lantai József