2024.október.04. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Gólem

3 perc olvasás

golem.jpgA napokban a Váci utcában jártam a Pesti Színháznál. Eszembe jutott, hogy itt működött a Corso-mozi. Ahol szerettem volna megnézni a Gólem című francia-csehszlovák filmet. A címszerepben Harry Baur, híres francia színésszel. Egy héttel előtte kellett a jegyet megvenni, akkora volt az érdeklődés. Este nyolcra értem oda, akkor már a mozi házának teteje méteres lángokkal égett, négy tűzoltó autó oltotta a lángokat. Az előadás természetesen elmaradt. Egy hét után nézhettem meg a filmet. Igazi élmény volt.

   A Gólem bibliai alak, a Zsoltárok könyvében fordul elő. Jelentése: alaktalan, élettelen tömeg. Egyes bibliamagyarázók szerint a teremtésben megelőzte az embert. Ádám kezdetben még gólem volt, azaz lélek nélküli test, por és víz keveréke. Ebből a gólem formából az isteni lehelet hatására született az élő Ádám.

   Mesterségesen létrehozott emberszerű lényekkel szinte valamennyi kultúrában találkozunk. A gólemtörténet megtalálható egy sumer legendákban is, ahol Enki, a Föld ura két embert gyúrt agyagból, mert azt akarta, hogy ők dolgozzanak az istenek helyett. Mivel hasznosnak ítélte művét, két újabb gólemet, Kurgarrut és Kalaturrut teremtett meg az agyagból. A nem nélküli két lény vigyázta az élet vizét. Ezután Enki leküldte őket az alvilágba az élet vizével, hogy támasszák fel Innint, a termékenység istennőjét. (Csak nem róla mintázta a János vitézt Petőfi?)

   Más népmonda szerint a XVI. században a prágai gettóban Maharal rabbi a misztikus és titkos tudományok segítségével életet varázsolt a Moldva folyó partjáról származó agyagból gyúrt műemberbe. A szájába helyezett varázserejű papír segítségével a gólem mindenféle szolgálatot elvégzett. Ha a rabbi az Isten nevével ellátott cédulát elvette tőle, akkor ismét agyagtömeggé vált.

   A gólem előfordul a Grimm fivérek meséjében is, valamint Karel Čapek egyik könyvében, ahol Robotnak nevezi. Itt szerepel először a „robot” kifejezés, amellyel korábban a kényszerből végzett munkát jelölték. A könyv gépembere és a gólem figurája között számtalan hasonlóság figyelhető meg.

   Később sem tudtunk megszabadulni tőle. Végül is King Kong, Frankenstein, Terminator, Superman és a többiek szintén valami gólemfélék. A 2014-ben rendezett prágai robot fesztivált, Gustav Meyrink osztrák író bestseller Der Golem c. regénye megjelenésének 100. évfordulójára rendezték. (Karinthy Így írtok ti c. könyvében remek paródiát írt a regényről.) Újabban népszerű számítógépes szerepjátékokban is megjelent a Gólem alakja.

  Láng Róbert

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.