Gyurcsány Ferenc Kormányfõ Bevezetõje A Négy évre Az EU Elnökségtõl Cimû MTA Konferencián

A közelmúltban az MTA elnöksége konferenciát tartott, amelyen a négy év múlve bekövetkezõ magyar EU elnökség feladatait vázolták fel. Ennek bevezetõ elõadását Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta, amit szószerinti leiratban közlünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!

Az elmúlt egy évszázadra visszatekintve Magyarország két rendkívül pozitív, a nemzeti progresszió pillérét jelentõ történelmi-társadalmi fejleménnyel, mint hagyománnyal, és mint a jövõt megalapozó pillérrel rendelkezik. Ellentmondásos folyamatokban persze nem árnyak nélkül – különösen nem ami az elsõ elemet illeti -, de két nagyon vaskos, nagyon fontos pillért látunk. Az egyik az önálló államiság megszerzése, megteremtése csaknem 100 évvel ezelõtt, sok száz év szünet után. Jelentõs kompromisszumokkal és egyébként nem jelentéktelen, hanem máig ható sérelmekkel és fájdalommal együtt, vagy legalábbis azzal csaknem párhuzamosan. A másik pedig a napjainkban kibontakozó folyamat: az elõzõhöz képest 70-80 évvel késõbb a magyar demokratizálódás, a szociális piacgazdaság kereteinek, feltételeinek megteremtése és az európai, transzatlanti integrációs folyamat.

Amikor majd visszanéznek erre a rövid XX. századra, amely valahol az I. világháború vége felé kezdõdik, jön egy új világrend, aminek kezdõ- és végpontja lesz olyan két kitüntetett esemény, amelyre azt fogják mondani, hogy a nemzeti progresszió fontos két pillére.

Egyetértek Bayer József akadémikus úrral: ami az Európai Uniót illeti, az Magyarország számára – és az unió számára döntõen – elsõsorban a béke, a demokrácia, a kiteljesedõ szabadság, az emberi méltóság megõrzése feltételeinek javításáról szóló projekt és program elsõsorban.

Az Európai Unió nem Brüsszel, az Európai Unió nem elsõsorban strukturális és kohéziós alap, az Európai Unió legkevésbé sem a bonyolult adminisztráció. Az Európai Unió Európa nemzeteinek legsikeresebb politikai, kulturális, társadalmi vállalkozása. Történelmi értelemben az igazi nagy európai meg- és kiegyezés, az egymásra találás, az azonos, vagy közel azonos történelmi hagyományokon nyugvó európai nemzetek progresszív megbékélési kísérlete.

Bázisát és mélyét a görög-római antikvitás, a zsidó-keresztény kultúra, a felvilágosodás nagy programja, a XIX-XX. századdal bekövetkezõ politikai, társadalmi demokratizálódás, a liberális demokrácia térhódítása, a szabadság eszményének uralkodóvá válása jelenti. Errõl szól igazából ez a program. Arról szól, hogy ezen a bázison nagy történelmi ellentétek oldódnak fel, megtörténik a nagy ki- és megbékélés. Mindeközben nem szûnik meg a nemzetek egymástól eltérõ kulturális, nyelvi, történelmi identitásának megõrzése.

Ha az európai együttmûködésre, az Európai Unióra igent mondunk, akkor elsõsorban ezek miatt kell igent mondani. Hogy az én korosztályom magyarja egy olyan világban nõhessen fel, amely Európában már legfeljebb csak lokális, regionális ellenségeskedést, a Balkánra utalva sajnos háborút is ismer, de már elkerültük az átfogó nagy európai háborúkat. Hogy unokáinknak majd még ennél is kevesebb konfliktussal kelljen szembenézni. Hogy azt mondhassuk, hogy valami olyan világ köszöntött be Európában, amely soha egyetlen egy nemzedék számára nem adta meg azt, amit megadott nekünk: a békét, a prosperitást, a nyugalmat.

Másodsorban ami az uniót illeti – mert persze ennek van egy intézményi kerete, ahol azért komolyak a kihívások. Egyik oldalról teljesen világos, hogy a 27 tagúvá bõvült, és reményeink szerint a lehetõ legközelebbi jövõben a Nyugat-Balkán országaival tovább bõvülõ Európa és Európai Unió jelentõs mûködési kihívásokkal áll szemben. Lehet-e másként együtt tartani 5-7-9 nemzetet, ráadásul sokkal közelebbi, egymáshoz sokkal inkább rokonítható társadalmi történelmi-háttérrel és fejlõdéssel, mint mondjuk Lisszabontól vagy Dublintól Szófiáig tartó, vagy esetleg Tiranáig tartó Európai Uniót.

Sokan emlegetik az uniós mûködés válságát. Én ezzel alapvetõen nem értek egyet. Azt gondolom, hogy az unió alapvetõen sikeres projekt, amelyben vannak nagyon intenzív fejlõdési szakaszok, és természetesen vannak olyan idõszakok, amikor el kell gondolkodni, hogyan lehet hatékonyabban mûködni.

Egyszerre két folyamatot látok. Azt gondolom, hogy támogatni kell azokat a törekvéseket, amelyek elõsegítik, hogy egy integráltabb, közös döntéshozatal, markánsabban és hatékonyabban képes uniós döntéshozatali mechanizmus alakuljon ki. Ezért Magyarország általában azzal ért egyet és azt támogatja, hogy a döntéshozatali rendszer akként változzon meg, hogy kiterjedtebb körben lehessen minõsített többséggel döntést hozni, mint ma. Támogatjuk a kettõs többség elvének alkalmazását. Általában támogatjuk azt, hogy növekedjen az együttmûködés lehetõsége, és – teszem hozzá – némileg a kényszere is.

Igen ám, de ez önmagában nem lesz elegendõ. Le fog játszódni egy másik folyamat, amelyrõl ma még kevesebbet beszélünk. Az integráció mellett nem egy dezintegrációs, de egy differenciálódási folyamat, amelyben meg fog növekedni – egészen biztos vagyok benne – a megerõsített együttmûködés lehetõsége. Az, amikor nem az unió valamennyi tagországa, hanem az országok egy csoportja mélyíti el valamilyen területen az integrációt, és egy nyitott, de a többi országgal való együttmûködésnél mélyebb integrációs mechanizmus indul el.

Azt gondolom, hogy mind a két folyamatra szükség van és mind a két folyamat elengedhetetlen ahhoz, hogy a bõvülõ Európai Unió együtt maradjon. A hatékonyabb döntéshozatal és a belsõ differenciálódás, a nyitott, sokszínû együttmûködések bonyolult hálózata, mint amilyen Schengentõl az euróig ma is létezik.

Szeretném világosan mondani, hogy ez számomra nem az egy- vagy többsebességes Európa vízióját vetíti elõre, hanem az elevenen, sokféleképpen, színesen, változatos együttmûködési formákban differenciáltan, mégis integráltan mûködõ Európának a képét vetíti elõre.

A harmadik megjegyzésem nagyon rövid lesz. Nincsen olyan izgalmam, nincsen olyan félelmem, hogy ebben a közös Európában feloldódik a nemzeti identitás és kultúra. Sõt, azt gondolom, hogy az integrálódással párhuzamosan egyre nagyobb a belsõ késztetés arra vonatkozóan, hogy ha már egységesül a politikai intézményrendszer, a döntéshozatal jelentõs része, megmutassuk, hogy mi miben vagyunk mégiscsak mások, mint francia vagy olasz barátaink. Hogy magyarnak lenni a sokak Európájában nemcsak, hogy megengedhetõ, hanem megerõsítendõ identitáselem. Hogy markánsan, egyre inkább kettõs identitásúak leszünk. Épülni fog egy erõs európai identitás. Az ember, mikor jön hazafelé Amerikából, amikor repülõgéppel eléri Londont vagy Frankfurtot, akkor kicsikét úgy érzi, hogy megérkezett, itt már igen nagy baj nem történhet vele. Már otthon vagyunk. És közben egyre markánsabban jelen lesz, hogy a magyarok meg akarják mutatni, hogy ebben a világban mi magyarok vagyunk. A szlovák barátaink azt, hogy õk szlovákok, és remélem, hogy horvát barátaink európai uniós tagként egyre inkább meg tudják majd mutatni, hogy õk miben és miként élik meg saját nemzeti öntudatukat.

Erõs nemzeti és erõs európai identitás az, amirõl azt gondolom, hogy nemcsak oltalomra és védelemre, hanem nyugodtan fejlesztésre szorul. Azt gondolom, e tekintetben szó sincs bármiféle nacionalizmusról, mert ez nem a többiekkel szemben, hanem az európai identitást építõ elemként lesz ott. Nem bezárkózó, hanem nyitott, a másikkal szemben nem fennhéjázó, hanem együttmûködõ, egyenrangú és alapvetõen kíváncsi a többiekre.

Következõ megjegyzés. Sokat beszélünk az európai gazdasági térrõl. Európa lemarad abban a versenyben, ami Délkelet-Ázsiát vagy az Egyesült Államokat jellemzi. Én ebben sokkal árnyaltabban fogalmaznék. Az Európai Unió elsõsorban nem gazdasági vállalkozás. Az Európai Unióban – bár törekszik arra, hogy országai között egyre egységesebb gazdálkodási feltételek, egy egységesebb üzleti környezet jöjjön létre -, rendkívül markánsak azok a különbségek, amelyeket az egyes tagállamok között gazdasági területen látunk. Az Európai Unió tagállamai közül jó néhány ott van a legversenyképesebb nemzetek világrangsorában, és vannak olyan országok, amelyek ezeken a versenyképességi listákon közepes helyezést érnek el.

Azt hiszem, ezek a különbségek tartósan fenn fognak maradni. És, hogy egészen világos legyek, azt gondolom, hogy azért, mert e különbségek mögött alapvetõen a széles értelemben vett nemzeti-kulturális meghatározottság bázisán létrejövõ alkalmazkodási különbségek vannak. Azaz a versenyképesség sok tekintetben a történelmileg és társadalmilag meghatározott alkalmazkodási képességek lenyomata. Márpedig ezek a különbségek tartósan fenn fognak maradni. A Dél-Olaszországban élõ gazda mentalitása és gondolkodása nagyon hosszú távon különbözni fog, nem egyszerûen mondjuk egy Rajna-mentitõl, de akár még egy toszkán bortermelõétõl is. És miután pedig a teljesítményeket döntõen ezek a különbségek határozzák meg, azt gondolom, hogy gazdasági tekintetben ez egy színes, sokfajta sebességgel mûködõ Európa lesz a következõkben.

Magyarországnak ebben az a dolga, hogy javítsa alkalmazkodóképességét, kulturális hagyományaiból a nyitottságot erõsítõket tekintse alapként, vegye fel a kesztyût, merjen megküzdeni. Mert senki nem fogja megkérdezni tõlünk, hogy: Magyarország kívánsz-e versenyezni? Ebben az ügyben nekünk kell választani: befelé fordulunk vagy versengünk.

Utolsó megjegyzés. 2011-ben Magyarország az uniós elnöki szerepet ellátó tagország lesz. Az elnökséget megelõzõ idõszak együttmûködése összeköt majd bennünket belga és spanyol barátainkkal. Egyetlen egy elemre hadd utaljak e tárgyban: én úgy tekintek 2011-re és az akkori kihívásra, amely lehetõséget teremt arra, hogy az egész magyar központi igazgatás egy határozott és nagyon mély kultúraváltási programon menjen keresztül. A sok évtizedes, helyenként évszázados meghatározottságú magyar igazgatási kultúrában rendkívül versenyképes elemek éppúgy vannak, mint a teljesítményt torzító kulturális hatások. A következõ 4-5 évben egy nagyon intenzív felkészüléssel jelentõsen emeljük a magyar közigazgatás mûködését, kultúráját és tevékenységét. Olyan standardeket emelünk a mûködésbe, amelyek ma nem léteznek, vagy nem általánosak. Növeljük a magyar közigazgatás belsõ kohézióját és más igazgatásokkal való együttmûködési képességét. Növeljük az ismeret és tudásszintet. Ennek természetesen csak egy nagyon picike része a nyelvtudás és más nemzeti kultúrák ismerete.

Ez a folyamat elkezdõdött. Ezt a felkészülést a miniszterelnök vezetésével egy tanács koordinálja. Meghatározó miniszter kollégák és Szetey Gábor kollégám, aki a kormányzat személyzeti ügyekért felelõs, vesznek részt ebben a felkészülésben. Egyik oldalról koncepcionál ez a tanács, másik oldalról pedig a tanács tagjai vezetik a konkrét felkészülést.

Szeretném záró megjegyzésként megköszönni mindazok segítségét, akik a felkészülés eddigi folyamatában és a késõbbiekben Magyarország segítségére voltak. Ez egy új világ. Ezért érteni, a nemzeti érdeket érvényesíteni összetettebb kihívás. Az, hogy ez az integrációs folyamat sikeres volt, azt annak is köszönhetjük, hogy az egyetemekrõl, kutató intézetekbõl tudós kollégák, szakértõ kollégák szolgálták Magyarországot. Kiváló elemzõi képességükkel, kiváló forgatókönyv-készítési kapacitásukkal azt kérem és azt kívánom, hogy maradjanak meg nekünk a késõbbiekre, hogy szolgálják Magyarországot annak érdekében, hogy az unió következõ évtizedeiben is sikeres legyen az ország, sikeres legyen az unió egésze. Mi pedig 2001-ben sikeresen lássuk el az elnökségi feladatot.

Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak!