Az amerikai védelmi minisztérium summás pályázatot írt ki és ítélt oda a Boston Dynanics csapatának, olyan humanoid robotok kifejlesztésére, amelyek felügyelet nélkül is képesek ellátni feladataikat.

 

Az amerikai védelmi minisztérium summás pályázatot írt ki és ítélt oda a Boston Dynanics csapatának, olyan humanoid robotok kifejlesztésére, amelyek felügyelet nélkül is képesek ellátni feladataikat.

 

A 10,9 millió dolláros szerződést a DARPA (Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége), az amerikai hadsereg fejlesztésekért felelős ügynöksége ítélte oda a cégnek.

 

A minisztérium bejelentése szerint a „robot platformok humanoid típusúak lesznek, két lábbal, testtel, két karral és kézzel, érzékelővel ellátott fejjel és beépített számítógéppel rendelkeznek majd."

 

A DARPA saját weboldalán az áll, hogy a robotok „humanitárius, katasztrófa és egyéb mentési munkálatok során" nyújtanának támogatást.

 

„A terv előírja, hogy a robotoknak természeti és ember által előidézett katasztrófák, valamint evakuációk során is helyt kell állniuk a segítségnyújtásban," áll a DARPA által először áprilisban kiadott „Robot kihívás" című kivonatban.

 

A DARPA szerint az új robotok „felügyelt autonómiával" rendelkeznek majd és képesek lesznek önálló és intelligens döntések meghozatalára, amikor a direkt felügyelet nem áll rendelkezésre.

 

A Pentagon elképzelése szerint a robotok képesek lesznek különböző alapvető „eszközök" használatára is.

 

    „A projekt elsődleges feladata és célja olyan szárazföldi robotok kifejlesztése, amelyek képesek összetett feladatok ellátására veszélyes, romos, emberek által kialakított környezetben. A pályázóktól elvárjuk, hogy olyan robotokra fektessék a hangsúlyt, amelyek képesek szokásos emberi környezetben előforduló alapvető eszközök és berendezések használatára. Ilyenek lehetnek egyszerű kéziszerszámok, vagy akár járművek is. Fontos, hogy a robotok képesek legyenek alkalmazkodni különböző specifikációjú szerszámok használatához," áll az eredeti dokumentumban.

 

A szerződés szerint a robotok elkészítésének határideje 2014. augusztus 9.

 

A Boston Dynamics nem először dolgozik a DARPA ügynökségnek. Legutóbbi megbízásuk keretében egy BigDog (nagykutya) névre keresztelt hidraulikus négylábú, akár 15 kilogramm teher cipelésére is alkalmas robotot fejlesztettek ki, ami azt jelenti, hogy komoly fegyverzettel lehet felszerelni, azonkívül képes visszanyerni egyensúlyát, ha síkos, jeges felületen megcsúszik. Szintén a Boston Dynamics fejlesztette ki az eddigi leggyorsabb négylábú robotot, a CHEETAH-t (gepárd), a függőleges terepen, tehát falon, fákon, kerítésen felmászni képes RiSE-t vagy az emberi fiziológia alapján működő PETMAN-t.

 

Miközben a Pentagon váltig állítja, hogy az új robotokat „humanitárius" akciók során kívánja bevetni, nehéz félresöpörni a gondolatot, hogy egy ilyen harcászati technológiát ne akarjanak idővel agresszívabb célokra is felhasználni.

 

Tudvalevő, hogy a Pentagon több alkalommal szerződtetett már fejlesztőket olyan robotok készítésére, amelyek képesek segédkezni „nem kooperáló" emberek felderítésében és kézre kerítésében, különböző „üldözést vagy kijátszást igénylő helyzetekben".

 

A 2008-as kiírás egy „multi-robot üldözőrendszerre" vonatkozott, amit egyetlen ember is képes működtetni.

 

A javaslat leírja, hogy egy olyan „szoftver/hardvercsomag kifejlesztése szükséges, ami lehetővé tenné a multi-robot csapat és emberi irányítója számára, hogy megkeressék és lenyomozzák a nem kooperáló emberi célpontokat."

 

„A kutatómunka legfőbb feladata a robotcsapat mozgásának meghatározása lesz, a keresett személy megtalálási esélyeinek maximalizálása és a hibák minimalizálása érdekében. Amennyiben a csapat irányítója a kutatócsapat egyik aktív tagja, a szoftver feladata minimalizálni annak esélyét, hogy a keresett személy összetalálkozzon az irányítóval."

 

A leírásból úgy tűnik, a Pentagon számára fontos tényező, hogy az irányító ne kerülhessen semmilyen kapcsolatba a gépek által üldözött személlyel.

 

„Fontos egy olyan érzékelő kifejlesztése és integrálása, ami képes megbízhatóan érzékelni az emberi jelenlétet és kisméretű robot platformokra is felszerelhető," áll a leírásban.

 

Paul Marks a New Scientist weboldalán rámutatott, hogy az ilyen javaslatok azért is aggasztóak, mert belföldi alkalmazásuk, mondjuk a tömegek kordában tartására, szinte elkerülhetetlen.

 

    „Vajon mennyi időnk van addig, hogy a kellemetlen tüntetők levadászására, bénító vagy akár éles lőszerrel töltött fegyverekkel ellátott droidokat vessenek be?"

 

Paul Marks-nak nyilatkozva, Steve Wright, a Leeds Metropolitan Egyetem munkatársa, a rendőrségi és katonai technológiák szakértője, a következőket jegyezte meg:

 

    „Az idézet kulcsfontosságú része a 'nem kooperáló emberi célpont'."

 

    „Egy olyan technológia kialakulásának vagyunk tanúi, aminek célja, hogy idővel a robotok kutyafalka módjára vadászhassanak emberekre. Miután a szoftver elkészül, csak idő kérdése, hogy mikor válnak a robotok autonómmá és mennyi idő múltán adnak fegyvert a kezükbe."

 

    „Várható, hogy a rendszer az emberi jelenlét érzékelésére alkalmas szenzorokkal is el lesz látva, ami képes felismerni az emberi légzést vagy szívverést. Ezek a technológiák nemcsak, hogy léteznek, de már aktívan használják is őket."

 

Noel Sharkey, a Sheffield Egyetem Mesterséges Intelligencia és Robotika professzora már korábban is arra figyelmeztetett, hogy a világ alvajáróként halad egy potenciálisan végzetes technokrácia felé és a technológia szigorú felügyeletére irányuló biztonsági intézkedések azonnali bevezetését szorgalmazta.

 

Sharkey professzor a következőket mondta egy 2008-as Alex Jones program során:

 

    „Egy autonóm robot önállóan fogja eldönteni, hogy kit, mikor és hol kell megölni. A probléma az, hogy a küldetések összetettsége miatt, illetve a kommunikációs vonalban előforduló problémákra való felkészülésként, a robotoknak képesnek kell lenni arra, hogy a küldetés során el tudják dönteni, kit kell megölni. Ez a legijesztőbb számomra."

 

A professzor arra is figyelmeztetett, hogy az autonóm fegyverek idővel a belföldi rendfenntartó erők számára is elérhetővé válhatnak és rámutatott, hogy Észak-Koreában a hatóságok egy egész autonóm robot rendőri egység munkába állítását tervezik a városaikban.

 

http://www.infowars.com/pentagon-developing-autonomous-humanoid-robots-to-perform-evacuation-operations/

 

http://washingtontechnology.com/articles/2012/08/15/boston-dynamics-contract-win.aspx

 

http://www.darpa.mil/Our_Work/TTO/Programs/DARPA_Robotics_Challenge.aspx

 

http://www.youtube.com/watch?v=cNZPRsrwumQ

 

http://www.youtube.com/watch?v=83ULlgpT1UQ

 

http://www.youtube.com/watch?v=mclbVTIYG8E

 

http://www.theregister.co.uk/2008/10/24/every_friday_is_robot_rebellion_friday/

 

http://www.newscientist.com/blogs/shortsharpscience/2008/10/packs-of-robots-will-hunt-down.html?DCMP=ILC-hmts&nsref=specrt13_head_Pack%20hunting%20robots

 

http://www.msnbc.msn.com/id/14806772/#.UDqRHcHibzw

 

http://www.leedsmet.ac.uk/international/05CEF8F77F96438ABEC44CD44316AA43.htm

 

http://www.infowars.net/articles/february2008/290208Robots.htm

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük