Idén is időben, a tanévkezdés első napjáig megérkeznek a Nemzeti Tankönyvkiadó kiadványai az iskolákba. A tankönyvek kiszállítása már elkezdődött, miközben a nyomdák már az utolsó darabokat készítik. A Nemzeti Tankönyvkiadó több mint négy millió tankönyvet, munkafüzetet, feladatlapot jelentet meg idén.

 

Idén is időben, a tanévkezdés első napjáig megérkeznek a Nemzeti Tankönyvkiadó kiadványai az iskolákba. A tankönyvek kiszállítása már elkezdődött, miközben a nyomdák már az utolsó darabokat készítik. A Nemzeti Tankönyvkiadó több mint négy millió tankönyvet, munkafüzetet, feladatlapot jelentet meg idén.

 

Folyamatosan érkeznek a tankönyvek a Nemzeti Tankönyvkiadó (NTK) raktárába, ahonnan a terjesztők már el is kezdték szállítani azokat az iskolákba. A nyár eleji csúcsidőszakban négy millió, jelenleg pedig még 2,1 millió könyv van a budapesti raktárban – mondta Kiss János Tamás, a Nemzeti Tankönyvkiadó vezérigazgatója. A tankönyvek nagy része már elkészült, az utolsó darabok pedig a napokban gördülnek le a nyomdagépek futószalagjairól. A tankönyveket kizárólag magyar, korszerűen felszerelt nyomdákban készítik többféle technológiával. A kötészetnél elsősorban azt veszik figyelembe, hogy az adott kiadvány milyen korosztály számára készül. Az alsó tagozaton szinte mindent erős kötéssel – cérnafűzés, irkafűzés – készítenek, felső tagozaton a tankönyveket, középiskolában pedig a több évre szóló tartós tankönyveket, feladatgyűjteményeket készítik időtálló kötéssel. Idén az NTK közel 2 ezer tonna papírból 4,1 millió tankönyvet, munkafüzetet, feladatlapot jelentet meg.

Az NTK minden évfolyam minden tantárgyához készít tankönyveket, sőt az alaptantárgyakból általában többfélét is a sokrétű igények, illetve a tanárok, tanulók eltérő igényeinek kielégítése céljából. A piacvezető kiadó egyedülálló módon az általános és középiskolai tankönyvek mellett a speciális nevelési igényű és nemzetiségi tanulók számára is készít tankönyveket. A közoktatási tankönyvjegyzékben 3819 kiadvány szerepel, melyből 1306 az NTK kiadványa. A listán szereplő NTK könyvekből 380 cím nemzetiségi kiadvány, 145 pedig sajátos nevelési igényű tanulók számára készül.

Az NTK jelenleg már az őszi kampányára is készül, hogy a 2012-13-as tanévre szánt újdonságait bemutassa – mondta el Kiss János Tamás. A kiadó az igényekhez és az előírásokhoz igazodva a tankönyveket folyamatosan fejleszti. Évente körülbelül 250 féle új vagy átdolgozott kiadvány jelenik meg, melyek felépítése, formája, anyaghasználata igazodik a tanulók és tanárok folyamatosan változó igényeihez. Az NTK a hagyományos tankönyvkiadás mellett nagy hangsúlyt fektet az oktatást segítő elektronikus tananyagok fejlesztésére is. Az NTK honlapján ingyenesen elérhető több mint 80 könyv digitális formában (flipbook), és megvásárolható több mint 40 kiadvány interaktív feladatokkal kiegészített változata. Egyre sikeresebbek a kiadó kompetenciafejlesztő sorozatai, melyek segítik a gyerekeket az életközeli helyzetek felismerésében és a gyakorlati problémák sikeres megoldásában.

A tankönyvpiac tavalyi forgalma közel 16,6 milliárd forint volt, ebből az NTK 5,6 milliárd forintos árbevételével a legnagyobb szereplő.


Egyéb érdekességek, számok a tankönyvpiaccal kapcsolatban:

  • A Nemzeti Tankönyvkiadó könyvei 6 magyar nyomdában készülnek. Az idén előállított 4,1 millió darab a nyomdák kb. 3 havi termelését adják.
  • A Nemzeti Tankönyvkiadó könyveinek szerzői és szerzői jogainak örökösei kb. 1800 főre tehetőek.
  • A Nemzeti Tankönyvkiadó könyveinek létrehozásában közreműködő grafikusok, illusztrátorok száma kb. 600 fő.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük