2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Hamarosan jön az új George Clooney-film

3 perc olvasás

clooney_preview.jpgClooney és Damon hetedik közös projektje. A Suburbicon az amerikai premierrel egy időben érkezik hazánkba. George Clooney a neki szánt főszerepet átadta, és inkább rendezőként vetette bele magát az ősszel debütáló Suburbiconba.

 

A Coen-fivérekkel közös alkotás első trailere még csak a napokban látott napvilágot, de a hozzáértők már most neves díjak várományosaként emlegetik a filmet. A szereplőgárda ehhez jó eséllyel hozzá is segítheti a thrillert: Matt Damon mellett Julianne Moore és Oscar Isaac alakítják a főbb karaktereket.

„Izgalmas, rendkívül vicces és sötét komédia, amelynek cselekményében átlagemberek rossz döntéseinek sorozatát követhetjük végig” – így jellemezte George Clooney legújabb rendezését, a Suburbicon című filmet. A főszerepeket játszó színészek egytől-egyig szuperlatívuszokban nyilatkoznak Clooney rendezői munkájáról, Damon a CinemaConon egyenesen azt mondta: bármikor, bármilyen körülmények között szívesen dolgozik vele. Nyilvánvalóan nem a levegőbe beszélt, hiszen ez a mostani már a hetedik közös projektjük. Julianne Moore a színész-rendező méltatásához azt is hozzátette, ha úgy menedzseli majd az ikrekkel járó szülői feladatokat, mint ahogy a filmjeit, csodálatos apuka válik belőle. 

 

A Suburbicon eredeti forgatókönyvét a Coen-fivérek bő 20 éve kezdték el kidolgozni, de a gyártás akkor nem tudott megvalósulni. 2005-ben aztán ugyan elkezdődtek a munkálatok, a sztorit ekkor kicsit agresszívabbá tették és a történetet áthelyezték 1959-be, a megvalósítás ideje azonban csak nemrégiben érkezhetett el. A Coen-fivérek a főszerepet eredetileg George Clooney-nak szánták, akárcsak legutóbb az Ave, Cézár! esetében, de mivel az Oscar-díjas színész (saját bevallása szerint) az utóbbi időben szívesebben áll a kamera másik oldalára, a lehetőséget átadta a Star Wars: Az ébredő Erőben, a Drive-ban és az Ex Machinában is remekelő Oscar Isaacnek.

 

A szatirikus thriller cselekménye egy kitalált kisvárosban játszódik, éppen olyanban, mint amilyenből eredetileg Matt Damon is származik. Itt éli idilli, majd kisvártatva rémálommá változó életét a Lodge család. A családfő az otthonát érő betörést követően kénytelen megismerkedni a város sötét, árulásban, csalásban és erőszakban bővelkedő oldalával, és ezzel egy időben meg kell harcolnia szerettei biztonságáért is.

 

A film vitathatatlanul magán hordozza minden alkotó kézjegyét, így például a Coen-fivérektől megszokott abszurd, morbid és igencsak véres fordulatokat, és a Clooney-ra jellemző kiváló színészválasztást. Az alkotás a Velencei- és a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválokon kerül a szakemberek elé, majd az amerikai mozikkal egyidőben, október 27-én debütál a magyar nagyközönség előtt. Hazánkban a Cinetel forgalmazza.

 

http://www.imdb.com/title/tt0491175

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.