A klasszikus muzsika kedvelői jól tudják, hogy az egyik legjelentősebb zeneszerző, Joseph Haydn, életéből közel negyedszázadnyi időt Eszterházán, a mai Fertődön töltött. Számos nagyszerű műve is itt született. Esterházy (Fényes) Miklós herceg csodálatos palotája napjainkban ismét kulturális rendezvényeivel hívja fel magára a figyelmet. Július és augusztus fordulójának első hétvégéjén (július 31, augusztus 1-jén és 2-án) koncertsorozat helyszíne lesz.

Franz Joseph Haydn, akit neveztek zenei Shakespeare-nek is, a bécsi klasszicizmus első nagy mestere, a klasszikus szonátaforma tökéletesítője, a szimfónia és a vonósnégyes formájának pontos kimunkálója volt. Műveinek ismerői azt is tudják róla, hogy szerzeményei között külön csoportot képez a Londonban írt 12 szimfónia, ezeket „londoni”-nak is nevezik, elválasztva a többi – közel száz – szimfóniától. Ennek a mostani, fertődi koncertsorozatban lesz jelentősége. Haydn zenéjének legfontosabb jellemzője, hogy olykor egyszerre van jelen benne a komolyság és a humor, néha még a magyar verbunkosokból is vett át motívumokat. Fiatal korában erősen támaszkodott a barokk zenei hagyományokra, később már egészen új zenei megoldások jelentkeztek művészetében. Pusztán csak érdekesség, de ő írta a német császári himnusz a „Gott erhalte” zenéjét is, mely más szöveggel a mai napig Németország himnusza.

Most, a nyári három napon Vashegyi György és világhírű korhű hangszeres együttese, az Orfeo Zenekar tér vissza Eszterházára az 1998-ban megkezdett, Haydn összes szimfóniáját bemutató monumentális sorozatának huszonkettedik részével. A hangverseny különlegessége, hogy Vashegyi György és az Orfeo Zenekar 1998 és 2009 között Haydn óta első ízben adta elő a mester valamennyi London előtt született szimfóniáját keletkezésük helyén, korabeli hangszereken és a korabeli előadói létszámú együttessel. Ez a rang az, amely az eszterházai minőséget hordozza, és amely egyediségének felbecsülhetetlen értéke, helyszínként és Haydn-szellemiségének örökségeként egyaránt. A három koncerten, a helyszínen keletkezett szimfóniák mellett Beethoven egy, valamint és Mozart két zongoraversenye is felcsendül fortepianon.

Az 1991-ben alakult zenekar nevét Monteverdi L’Orfeo-jának első teljes magyarországi előadása után vette fel. Tagjai más hazai és külföldi zenekarokban is fontos szerepet töltenek be zenekari tagként vagy hangszeres szólistaként. Az Orfeo Zenekar a legkiválóbb autentikus megszólaltatója a régi zenei kompozícióknak hazánkban, így nem véletlen, hogy fertődi koncertjükön sem zongorát, hanem a három zeneszerző által valóban használt hangszer, fortepiano áll náluk is a középpontban. Alakjára már majdnem zongora, de bőrrel borított kalapáccsal és vékony, csembaló stílusú húrokkal készül. Nincs fémkerete vagy merevítője és mivel a kalapácsok könnyebbek, érintésük – és így a hangjuk is – sokkal lágyabb. Haydn, Mozart és Beethoven még erre komponálta műveit.

Az este hét órakor kezdődő Kastélykoncerteken közreműködő Orfeo Zenekar mellett, a fortepiano megszólaltatója Berecz Mihály zongoraművész, a fiatal magyar pianista-generáció egyik legkiemelkedőbb egyénisége.

Műsoron: július 31-én, pénteken: J. Haydn: 43. Esz-dúr „Merkúr” szimfónia, J. Haydn: 91. Esz-dúr szimfónia és L. van Beethoven: B-dúr zongoraverseny Op. 19.

Másnap, augusztus elsején, szombaton: J. Haydn: 42. D-dúr szimfónia, W. A. Mozart: B-dúr zongoraverseny KV 450 és J. Haydn: 89. F-dúr szimfónia.

A koncertsorozat harmadik napján, augusztus 2-án, vasárnap: J. Haydn: 30. C-dúr „Alleluja” szimfónia, J. Haydn: 24. D-dúr szimfónia, végül pedig W. A. Mozart: Esz-dúr „Jeunehomme” zongoraverseny KV 271 hangzik majd el.

A jegyek 2020. július 17-ig 20% elővételi kedvezménnyel vásárolhatók meg a www.jegymester.hu weboldalon, vagy a fertődi Esterházy-kastély recepcióján.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük