2008. szeptember 17-én a  Budapest, XI.kerületi Bocskai István Általános Iskola volt a színhelye a tájékoztatónak és bemutató oktatásnak, mely a Henkel cég hazai társadalmi támogatási programját reprezentálja ebben az évben.

 

2008. szeptember 17-én a  Budapest, XI.kerületi Bocskai István Általános Iskola volt a színhelye a tájékoztatónak és bemutató oktatásnak, mely a Henkel cég hazai társadalmi támogatási programját reprezentálja ebben az évben.

A tájékoztatón megjelent  dr.Bács Márton kerületi alpolgármester, dr. Szentpéteri Márton, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanszékvezetője,  Deák Ferenc ügyvezető igazgató (Henkel Magyarország) és a házigazda Feith Bence, az iskola igazgatója.

A tanszékvezető emlékeztetett, a design tekintetében rossz beidegződések rögzültek társadalmunkban, ennek megváltoztatására, oldására a diszciplina oktatását minél fiatalabb  korban el kell kezdeni, erre ad jó mintát a Bocskai úti iskola. A mai kor gyorsan változó körülményei között a jövő generációját fel kell készíteni az állandó megújulás, az innováció kezelésére, önmagában is készséggé való alakítására.

A Henkel ügyvezetője elmondta, cége, a „barátságos márka" képviseletében, a '90-es évek óta végzi társadalmi hasznosságú adományozó-támogató tevékenységét, a telephelyein lévő iskolákat anyagilag is segíti a választott program megvalósításában.  Magyarországon sok alapítvány működik melyek igényt tarthatnak a támogatásra, nem egyszerű az adományozó választása.  A Henkel cég 14 éve működik ugyanabban az utcában, mint a most kiválasztott iskola, együttműködésük hagyományosnak tekinthető. 

Úgy döntöttek, az idei támogatási programban a  design és innováció összefüggő témaköréhez kapcsolódva, a Moholy-nagy Művészeti Egyetem Formatervező Tanszékével (MOME) közösen nyújtanak segítséget az iskolában a gyerekek vizuális neveléséhez.  Az ötletet a magyar formatervezés oktatásának nemzetközi elismertsége, ill. a vállalatnál zajló innovációs folyamat adta.  A gyermekek kreativitására és nyitottságára építenek a közös kezdeményezésben. 

Design és innováció – Henkel támogatási program  egyaránt szól az általános iskolában tanító pedagógusoknak és a gyermekeknek.  Azzal a céllal működtetik, hogy felhívják a gyermekek figyelmét;  környezetük alakítása rajtuk is múlik, saját új ötleteik megvalósíthatók. A program során a gyerekek tanórákon, szakköri foglalkozásokon ismerkednek meg a témával, éreznek rá az újítás, az új dolgok és megoldások szükségességére s arra, hogy legyenek igényesek környezetükkel, a benne levő tárgyakkal szemben.

A program indíttatásában közrejátszott, hogy az elmúlt évben meghirdetett  Henkel Art.Award nemzetközi művészeti díj nyertese  29 ország 140 pályázója közül a MOME formatervező szakos hallgatója,  Domán Rajmund lett, kotyoGO  elnevezésű, hordozható kávéfőzőjével. 

Figyelmet érdemel emellett a Henkelnél zajló innovációs folyamat is, ahol termékfejlesztésre és a folyamatok megújítására az elmúlt években több tízezer dolgozó adott be innovációs javaslatot.  Az újító munkát a cégnél belső díjak is ösztönzik, s a Henkel ambíciója, hogy a világ vezető innovatív vállalataként tartsák számon.

A Design és innováció  program szakmai anyagait a MOME formatervező, design- és művészetelmélet szakos hallgatói készítették el.  A háttéranygként szolgáló, azonos című brossura jelenlegi és korábbi MOME hallgatók innovatív művein át ismerteti meg a design különböző területeit (tér-, táj- és formatervezés, vizuális kommunikáció, stb.) 

Tanórák, szakköri foglalkozások számára készült egy tanmenet is, amely kilenc foglalkozás keretében javasolja a témák feldolgozását.  Egy kidolgozott szakirodalmi jegyzék pedig a szemléltetéshez, további ismeretanyag megszerzéséhez kínál könyv, folyóirat és internet forrásokat. Ezek az anyagok letölthetők a

http://www.henkel-smile.hu/  honlapról.  A brossúra és a tanmenet szabadon felhasználható oktatáshoz.

A közreműködő MOME hallgatók bemutató órát is tartanak két helyszínen, az újbudai Bocskai István Általános Iskolában és a körösladányi Tüköry Lajos Alapfokú és Művészeti Általános Iskolában.

Összesen öt partneriskolának nyújt támogatást a Henkel a program megvalósításához.  Fentieken kívül a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények két tagiskolájának, ill. a váci Juhász Gyula Általános Iskolának. Ezek az iskolák a Henkel központjának és gyárainak környezetében helyezkednek el, s a vállalat évek óta ápol kapcsolatot velük.

A Henkel évente más-más gyerekprogramot indít, az elmúlt években támogatta a környezettudatos óvodai nevelést,

szemészeti szűrővizsgálatot szervezett, kórház- és könyvtárfejlesztéshez járult hozzá.

A Henkel 130 éve olyan márkák és technológiák vezető gyártója, melyek könnyebbé, jobbá és szebbé teszik az emberek életét;  mosó- és tisztítószerek és kozmetikai termékek vezető gyártója, piacvezető a hajkozmetikai termékek, valamint a ragasztóanyagok és a felületkezelés területén.  

A Fortune 500-as listáján szereplő vállalatként, három stratégiai területen működik:mosó- és háztatrtási tisztítószerek, kozmetika, ragasztási technológiák.

A 2007-es évben a vállalat árbevétele  13,074 milliárd euró,  üzleti eredménye pedig  1,344 milliárd euró volt. 

Világszerte  53 ezer alkalmazottat foglalkoztat a  „Brand like a Friend", azaz, a Legyen a Henkel barátságos márka  szlogen jegyében, miközben a vállalat termékeit a világ 125 országában forgalmazzák.

A bécsi székhelyű Henkel Central Eastern Europe (HCEE) koordinálja a vállalat üzleti tevékenységét 32 országban  Közép és Kelet Erópában, valamint Ázsiában.  A közép-kelet-európai cég több mint 10 ezer  munkatársával 2007-ben  2,214 milliárd euró árbevételt ért el.

A tájékoztatót követő időben érkezett a jelentés;  a Henkel nemzetközi művészeti díjra, az Art.Award-ra ismét van magyar jelölt.

Ötszáz pályázó közül jutott Gellérfi Pál a Henkel Art.Award 2008 hat döntőse közé. Az idén hetedszer kiírt nemzetközi művészeti díjat most a kortárs grafika kategóriában írták ki, s  29 országban hirdették meg.

Tavaly Domán Rajmund a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező hallgatója nyerte el a 7 ezer euróval járó elismerést. November 17-én Bécsben dől el, ki lesz az idei díjazott.

Ezelőtt hét évvel azért alapított művészeti díjat a Henkel regionális vállalata, a Henkel Central Eastern Europe, hogy támogassa, egymáshoz közelítse az üzleti tevékenysége területén élő művészeket. A grafika, fotográfia és formatervezés kategóriák évente váltják egymást. Idén kortárs grafika témában írták ki a díjat, és összesen közel ötszázan adták be pályázatukat. A Henkel Art.Award  nyertesét a Henkel támogatja egy, a hazájában megrendezendő kiállítás megszervezésében is.

Az idei díjat tavasszal hirdették meg Magyarországon is, júniusban választotta ki a hazai zsűri a 107 magyar pályázó közül az öt továbbjutót, Gallusz Gyöngyit, Gellérfi Pált, Somogyi Laurát, Takáts Mártont és Véssey Gábort, akik hazánkat képviselték Bécsben. 

Nemrégiben ült össze a nemzetközi zsűri, melynek tagjai voltak: Gregor Podnar – berlini és ljubljanai galériák tulajdonosa (elnök), Jutta M. Pichler, a Kremsi Karikatúra Múzeum igazgatója, Monika Knofler, a Bécsi Szépművészeti Akadémia grafikai gyűjteményének igazgatója és Zoran Petrovski, a Szkopjei Nemzeti Múzeum kurátora.

A zsűri hat jelöltet választott ki a díjra.  Gellérfi Pál Magyarországról, Pola Dwurnik és Michael Tatarkiewicz Lengyelországból, Natalija Seruga és Miha Strukelj Szlovéniából, illetve Alban Muja Koszovóból esélyes a Henkel Art.Award 2008 elnyerésére. Az eredményhirdetés november 17-én lesz a Bécsi Szépművészeti Akadémia Műteremházában.

A  díj szakmai közreműködőjének, a KulturKontakt Ausztriának a közreműködésével a jelöltek pályázati anyaga ezután látható lesz a  Galerie ArtPoint  kiállítótermében (1010 Wien, Universitätstrasse 5.) november 19. és december 5. között (nyitva hétfő-péntek 14-18 óráig), valamint a „Platform for Young Art" kiállításán (1010 Wien, Bäckerstraße 4.) december 9. és 2009. február 9. között (nyitva kedd-péntek 11-19, szombat 11-17 óráig).

Gellérfi Pál pályázati anyaga a http://www.henkel.hu/ honlapon található.

                    

http://www.henkel.hu/

http://www.henkel-smile.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük