2014. január 3-án megjelent egy tunéziai lapban Balkis Melhem szaúdi arab írónő gyönyörű képe és alatta a cikk, miszerint az írónőt két bátyja megölte, mert túl toleránsan írt, közel a laikusokhoz. Egy fél világ siratta a netes oldalakon – kivéve a BBC-t, CNN-t és az Aljazeera-t, ahol a külpolitikai szerkesztők „nem törődnek" ezzel a szörnyű esettel. Az egyik cikk első kommentjében – egy anonim felhívásban -, az áll, hogy „Balkis meggyilkolásának híre tavaly is megjelent, nem kell bedőlni, a kép is egy arab divatlapból átvett fotó, az írónő nem is létezik."

2014. január 3-án megjelent egy tunéziai lapban Balkis Melhem szaúdi arab írónő gyönyörű képe és alatta a cikk, miszerint az írónőt két bátyja megölte, mert túl toleránsan írt, közel a laikusokhoz. Egy fél világ siratta a netes oldalakon – kivéve a BBC-t, CNN-t és az Aljazeera-t, ahol a külpolitikai szerkesztők „nem törődnek" ezzel a szörnyű esettel. Az egyik cikk első kommentjében – egy anonim felhívásban -, az áll, hogy „Balkis meggyilkolásának híre tavaly is megjelent, nem kell bedőlni, a kép is egy arab divatlapból átvett fotó, az írónő nem is létezik."

A tunéziai és az arab világ 2012-es net-oldalain ugyanaz a halála előtti írása jelenik meg, ami valljuk be megható, mivel egykiválóan megírt írást olvashatunk agy lázadó és okos nő tollából. Persze csak, ha a történet igaz. Mert felvetődik a kérdés: hova lett Balkis Melhem, és miként halt meg legalább kétszer (2013-ban és 2014-ben) -, ugyanazzal az itt-ott közölt, azonos szövegű cikkel a háta mögött?

Az interneten nincs egyetlen könyve sem, az arab könyvtárakban sem. Pedig jól írhat, ez derül ki a halála előtti utolsó cikkből, ahol elmondja – már-már vonneguti cinizmussal -, hogy miért is kellene tűrni a kegyetlen törvényeket, megnevezi családja képviselőit, mindkét bátyját, akik karitatív munkát végeznek (a cikk szerint „az egyikük az Al Kaida tagja"…).

Ha Balkis Melhem valójában nem létezik, és soha sem létezett ebben az interegoban, kinek és mi lehet az érdeke ezzel a globális provokációval, és negatív propagandával? Amerikai CIA-kitaláció lenne? Vagy szintén szélsőséges, anti-iszlámista szervezetek kreatúrája?

Miért is hiszi el azonnal az átlagember ezt a sokkoló hírt? Miért nem gondol arra, hogy utánna kellene járni? Talán azért, mert folyamatosan ez folyik a médiából: a nők elnyomása, megkövezése, savval leöntése, fiatalkorú kislányok megházasítása, a csonkítás, a szenvedés, a szabadságvesztés, a megalázás és semmibevevés?

Ha az ember a londoni Harrod's-ban sétál, pénztelenül és fapadosan, azt látja, hogy főképpen két réteg vásárol: az orosz nercbundás nők és a fekete csadoros valószínű nők, akiknek a szemük a legdrágább festékekkel van kikenve és lábukon a legjobb, legmárkásabb cipők díszelegnek, a többi láthatatlan. Magabiztosan lépkednek és nevetgélnek a csador alatt, kezükön a fél Promod, Zara, Next ruhái, legalább negyven, amit ki tudja, hol vesznek fel. Boldogak, felszabadultak, pénzesek. Akkor miért kell meghalnia Balkis Melhemnek?

Miért hisszük el a hírt? Talán mert ott az érem másik oldala, Ayaan Hirsi Ali: „Engedetlen" című könyve, amelyben egy bátor nő elmondja: mivel jár az iszlám dogmatikus alkalmazása és hogyan szenvednek a sósavval leöntött arcú nők a csador alatt. Ott van Núdzsud a tíz éves elvált jemeni kislány, aki leírja rémálmait, ahogyan férjhez adják egy negyvenéves emberhez, ott kel hagynia az iskolát, és szexuális életet élnie kilencévesen (!) -, ha akar, ha nem. Núdzsud a bátor, aki maga keres ügyvédet, az első hivatalosan elvált jemeni nő, aki újra tanulhat, és ha nagy lesz, ügyvéd akar lenni.

Talán a legmegrázóbb Malala esete, aki a virtuális hálón leírta, hogy a nőknek joguk van a tanuláshoz és apja előtt lőttek fejbe, csodával határos módon élte túl a műtétet Londonban, és ki tudja, mikor térhet haza. Khaled Hosseini: „Az ezeregy tündöklő nap"-ban leírja a kétnejűség drámájának alakulását, az áldozatok cserélődését egy családon belül. Ezért hisszük el Balkis halálát, mert prekoncepcióval rendelkezünk és hinni akarjuk, sajnálni akarjuk és őbenne önmagunkat is, a fájdalmainkat, a mindennapos megrázkódtatásainkat, az elnyomásunkat, a mérhetetlen szomorúságunkat. De ugyanakkor teret adunk az előítéleteinknek, harcolunk egy általunk alig ismert kultúra jogaiért, tudat alatt pedig a sajátjainkért. Lehetünk feministák, anti iszlamisták, agresszióellenesek, szegénység ellen felszólalok, békepártiak, és lázadók.

Engem ma már alig érdekel, hogy az év elején újra felröppentett világhír hoax, vagy sem. Pedig nem érdektelen az ügy. Ha a hír igaz, akkor valaki elakarja tussolni,esetleg kreált egy álszemélyiséget, aki szimbolikusan képviseli azokat a nőket, akik ténylegesen áldozatok. Ha a hír hoax, akkor valakinek érdeke lejáratni a szaudi törzsi törvényeket, gyűlöletet kelteni az arab világ ellen.

Lehet egy titkosszolgálati fogás, egy negatív propaganda, egy kiszivárgás átírása, lehet valaki fél vagy valaki megfélemlít.

A Pen Club vezetősége nem lázad fel, a BBC sem közöl semmit, miközben szerte a világon nők tízezrei (például a Marie Claire olvasói is, aminek a szerkesztői szintén szószerint átvették a tunézia cikk szövegét) hinni akarják Balkis iszonyú halálát, és azt, hogy ő az újabb mártir a 21. század sokszázezer női áldozatai közül. Ha pedig kiderül, hogy a hír egy álhír volt, ottmarad a tudat alatt, Bakis nem, de igenis nők sokasága pontosan így hal meg, áldozatai a fundamentalista és a midenféle rendű-rangú diktatórikus államberendezkedéseknek.

Hetek mulva is emlékezni fogunk Kim Jong-un kutyák elé vetett nagybátyjáról. Pontosan 120 kutya, ami egyes sajtóhírekben már „120 négylábú"-ként szerepel -, miáltal valószínűleg enyhíteni akartak a sokkoló hatáson, de a gyanútlan ember lehet, hogy majd elgondolkodik: vajon „négylábú" macskák, vagy tehenek elé vetették azt a szerencsétlent?

A koreai lapok nem közlik a kutyák általi halált, Dél-Koreában sincs információ, hogy ebek elé vetették volna. Akkor hol is jelent meg a hír? Interneten persze, átvették egy kínai újságból és fél világ közli. „Pontosan 120 kutya" -, írják a kínai lapok tudósítói, akik mit is kerestek a kivégzésen, hacsak nem számolni mentek, és pontosan 3 napig éheztették őket, ezt is valami misztikával számolták ki.

A Washington Post ismert külpolitikai tudósítója – Max Fisher -, több érvet is közöl, hogyan történhetett a kivégzés, amit egy bíróság előtt döntöttek el. Elcsodálkozik, miért is nem közölték a dél-koreai hírügynökségek, és a kételyeit jogosan fogalmazza meg, pontokba szedve.

Kinek volt érdeke ez a kutyás barbárság terjesztése? Hacsak nem Kína ad egy intést, hogy vegyen már vissza Kim Jong-un az öntörvényűségből, mert rossz imidzs vár rá, vagy az ellenállás megunta az önkényességét és kiszolgáltat egy hírt, ami valljuk be nem kontrollált.

De vigyázat! Akár ellenpropagandává is, hiszen az sem kontrollált, hogy a hír nem igaz.

Hoax, vagy nem, a kutyák nem mennek ki a fejünkből és Kimet már az életben nem szeretjük meg.

„Elgondolkodtató ki kit manipulál és miért, ki mit akar hinni és miért és hogyan születnek az előítéletek, hogyan hatnak és az északi szelek hogyan válnak déli szelekké, a keletiek nyugatiakká vagy fordítva. Talán igaza volt Pablo Picassonak: „Vegyél öt színt, és használj hármat, de azt úgy, hogy maga „A Kép"legyen!"  Három megbízható forrás nélkül nem kell elhinni a híreket, és még azoknak tudatában is nem árt a kétely, maradjunk csak meg Tamásnál, Hiszem, ha látom, és nem látom, ha hiszem…"

A témával kapcsolatos forráshelyek:

http://forumdesdemocrates.over-blog.com/article-assassinat-la-romanciere-et-ecrivaine-saoudienne-balkis-melhem-est-assassinee-par-ses-freres-121862588.html

http://www.washingtonpost.com/blogs/worldviews/wp/2014/01/03/no-kim-jong-un-probably-didnt-feed-his-uncle-to-120-hungry-dogs/?tid=sm_fb

TURÓS MARGARÉTA