A tavalyi, a rektorok egy része által preferált, nyelvvizsga-követelés a felvételin szinte már felejtődni látszott. Azonban úgy tűnik szép lassan, de annál bizonytalanabb módon beleette magát az oktatáspolitika mélyebb rétegeibe. Ahogy a sós lé marja szét a betont. A hatása sem biztosan jobb annál. S nem azért, mert a felvételizni jelentkezők számára hátrányos lenne a nyelvismeret. Az idegen nyelvek közhasználat szintű ismeretének előnyét kár is lenne ugyanis vitatni, mivel ez teszi lehetővé a szakmai ismeretek elmélyítését ugyanúgy, mint a személyes kapcsolati háló kialakítását a nagyvilágban.

A tavalyi, a rektorok egy része által preferált, nyelvvizsga-követelés a felvételin szinte már felejtődni látszott. Azonban úgy tűnik szép lassan, de annál bizonytalanabb módon beleette magát az oktatáspolitika mélyebb rétegeibe. Ahogy a sós lé marja szét a betont. A hatása sem biztosan jobb annál. S nem azért, mert a felvételizni jelentkezők számára hátrányos lenne a nyelvismeret. Az idegen nyelvek közhasználat szintű ismeretének előnyét kár is lenne ugyanis vitatni, mivel ez teszi lehetővé a szakmai ismeretek elmélyítését ugyanúgy, mint a személyes kapcsolati háló kialakítását a nagyvilágban.

A kifejezetten korróziós hasonlat alkalmazását erre nem is a nyelvtudás, a lehetőleg minél több nyelv tudásának jelentőséglebecsülése indokolja. Sokkal inkább az, hogy az oktatásszakmai kérdéseket ismét sikerült egy újabb papírfétissel gazdagítani. Olyan módon, hogy a közismereti oktatásban sokszor egyébként is gyengélkedő középfokú képzés nyakába varnak egy újabb teljesíteni való követelményt. Mondhatni persze azt, hogy a középiskolákban eddig is volt nyelvoktatás, és már a rendszerváltás előtt is volt. Ez utóbbi eredményességét a mai középkorúak igen megalapozott, ám annál alacsonyabb szintű orosz nyelvismerete demonstrálja legjobban. Az előbbieket pedig az a gyakorlat, hogy általában azok szereznek a középiskola végére készségszintű nyelvtudást, akiknek a családja jelentős, a közközépiskolákat felülmúló támogatást tud a szándékok mögé tenni. Ezeknek a családoknak a köre, melyben a jelenlegi középkorosztály van nagy számban reprezentálva, aligha bővült jelentősen a piacszűkítő és a középosztály jelentős rétegét érintő jövedelemszűkítés hatására.

Ez tehát azt jelenti, hogy kimondva, de inkább kimondatlanul a felvételizők kasztosításához vezethet az a különben akár előremutatónak is tekinthető kezdeményezés, mely a felvételihez elvárná a nyelvtudás igazolását. A szándék talán nem is a kasztosítás, és kimondva sincs természetesen. Sőt! Éppen ellenkező irányú a hivatalos kommunikáció, mivel az idézett közlemény szerint hagynának felkészülési időt a változásra, és a középiskolai tanulmányok során szándékoznak, a szülők anyagi helyzetétől függetlenül a gyermek fejébe plántálni némi idegenajkúságot. Ez azonban könnyen éppen az ellenkezőjéről szólhat. A felkészülési idő ugyanis látszólag a középiskoláknak is felkészülési időt jelent, de ez meglehetősen korlátos lehetőséggé is válhat. Ha ugyanis a középiskolák anyagi lehetőségeit nem bővítik, akkor az alkalmazott nyelvtanár aligha azok köréből fog kikerülni, akik más módon némileg jobb anyagi lehetőséget tudnak teremteni maguknak. Szakfordítóként, tolmácsként, vagy esetleg egyszerű munkavállalóként az országhatáron kívül. Ha pedig a jelen anyagi körülmények között, de a nyelvtanárt kiemelten megfizetve állna fel az immár emelt szintű középiskolai nyelvoktatás, akkor az jól prognosztizálható módon kelt feszültséget a pedagógustársadalmon belül. Óhatatlanul juttatva az egyszerű ember eszébe a „divide et impera" elvének implementálását a munkavállalók eme körében is.

Így a kinyilatkoztatások szintjén esélyegyenlőséget teremtő nyilatkozat tényleg csak kinyilatkoztatásává válik valaminek, ami akár jó is lehetne. Amennyiben a követelmények szintjén mégis megjelenik a felvételikben az elvárás, akkor marad az a jelenleg is ismert megoldás, hogy aki extra pontokra hajt egy nyelvvizsgával, annak anyagiakban is be kell szállnia. De, amíg jelenleg ez tulajdonképpen, a felvételik jogi környezetét tekintve opcionális lehetőség, a nyelvvizsga-bizonyítvány kötelezővé tételével megkerülhetetlen feltétellé növekszik. Ha tehát a család nem képes támogatni egy középiskolai diákot, akkor az a diák előre programozottan marad ki a felsőfokú képzésből. Talán nem véletlen, hogy a vízcsapok kinyitásakor egyre többször buzog belőle a szakmunkásképzés problematikája, és annak előkészítése, hogy tulajdonképpen kubikusként is lehet boldogan megrokkanni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne lenne ténylegesen igény azokra az igazán jó szakemberekre, akik a kétkezi munkát is szakértelemmel és becsülettel elvégzik. Azonban ezek sokkal inkább azok köréből fognak kikerülni, akik és a saját szakmai vállalásuk, személyes döntésük nyomán választják ezt az életpályát. S sokkal kevésbé azok köréből, akiket a személyes döntés nem, csak a családi leszakadottság kényszere sodor ilyen utakra. Az adminisztratív és jogi kényszerrel elért foglalkoztatás mellé tehát könnyen felzárkózhat a kényszeres pályaorientáció is, mely a történelem során általában nem a személyes szabadságjogok kiteljesülési korszakaira volt jellemző. Ahogy egy rabszolga is oda ment dolgozni, ahova hajtották, de azért valószínűleg nem azt tekintette az önmegvalósítása csúcsának.

A nyelvvizsga megkövetelésére visszatérve, a középiskolai oktatásba beemelve a követelményt természetesen a napok nem lesznek hosszabbak. Ha tehát a középiskolai oktatás során kell ezt teljesíteni, akkor ez időarányosan, illetve követelményarányosan csak más tárgyak rovására megoldható. Márpedig többi tárgy, például a közismereti tárgyak oktatási színvonalára és követelményrendszerére is ráférnek némi felülvizsgálat. Mely felülvizsgálatnak nem a kimeneti oldalon kellene megnyilvánulnia. Mert az a lehetőség egy egyszerű megoldása lehet a problémának, ha a megmérettetés szintjelzőjét lejjebb helyezzük. De olyan körülmények között, hogy az érettségin a léc már szinte a földön van, és a vizsga szinte csak a személyes megjelenés képességét méri, már nem igazán van hova csökkenteni a követelményeket. Különösen, mivel ezt követően a véletlenül mégis továbbtanulóknak még sem árt, ha egy bevásárlás alkalmával segédeszköz nélkül is össze tudnak adni néhány számot. Legalább nagyságrendileg, ha már másként nem megy esetleg. Így a legújabb papírgyűjtési akció vélhetően tovább erodálja a középiskolák oktatási színvonalát. Egyben tovább mélyítve a szakadékot az egyes iskolák, térségek között. Vagy, és ennek a veszélyei semmivel nem kisebbek, a nyelvvizsgák színvonalát hozzá fogják igazítani a várhatóan csökkenő képzési színvonalhoz. Ez egyben óhatatlanul azt a folyamatot fogja erősíteni, hogy a nyelvvizsga egy tetszőleges színezetű papírrá válik, melyet illik megszerezni, de nem jó semmire.

Mert a munkaerőpiacon már most sem tulajdonítanak nagy jelentőséget ennek a gyakorlatban. Lévén, hogy a potenciális munkaadó gyorsabban és alaposabban képes lemérni a jelentkező nyelvtudását akkor, ha meglepetésszerűen idegen nyelvre váltja a beszélgetést. Különösen, mivel így a szakmai, és kommunikáció nyelvismeretről kaphat képet. Márpedig erre sokkal nagyobb szüksége lehet a jelentkezőnek, mint mondjuk informatikusként a bálnavadászat rejtelmeinek ismeretére. Akár nyelvvizsga-bizonyítvánnyal igazoltan. Abban az esetben, ha abból indulunk ki, hogy a felsőfokon szerzett ismeretek forrása a felsőoktatás, akkor az is elég nyilvánvalónak látszik, hogy az ezen ismeretekre alapozott szakmai nyelvismeret megszerzésének is ott a helye. Így még a felvételin alkalmazott idegen nyelvű beszélgetés alkalmazása is csak fenntartással lehetne értékelhető. Különösen, mivel azt kellene ehhez feltételezni, hogy a felvételiztető igen magas szinten van birtokában a nyelvismeretnek.

Egy újabb, vélhetően egyre alacsonyabb presztízsű, de könnyen diszkriminatívvá váló papírhoz kötni a felvételit azonban nem biztosan jó megoldás. Bár kétségtelenül újabb muníciót biztosíthat az egyre kisebb jelentőségű papírszerző helyek önfontossági bizonygatásához. Újabb adminisztratív teljesítenivalót jelentve a felvételi eljárásban, és újabb hasadási pontok közé verve szakadékot nyitó ékeket ott is, ahol eddig legalább nem kötelező jelleggel nyíltak meg a szakadékok. Ha nem is tagadható a nyiladékok léte. De legalább nem kellett rózsás arccal kötelezően leborulni a nyelvvizsga-bizottságok papíristenségei előtt, akkor, ha valaki csak szakmailag tehetséges, ám szerényebb körülmények közé született az elszegényedő rétegek egyikében.

 

Simay Endre István

Kapcsolódó anyagok:

http://index.hu/belfold/2010/11/11/a_rektorok_elore_kernek_a_nyelvvizsgat/

http://index.hu/belfold/2011/07/26/nyelvvizsgahoz_kotik_a_felvetelit/

http://www.euroastra.info/node/32305http://www.euroastra.info/files/simay_szakdolg_erettsegi_vizsga.pdf

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük