Az idén 25 éves Cardex ismét elnyerte az egyik legnagyobb hazai termékeknek járó elismerést, a Superbrands-díjat. Visszatekintve az elmúlt negyed századra, nemcsak egy dinamikusan fejlődő cég képe, hanem egy igazi, rendszerváltás utáni hazai sikertörténet is kibontakozik.

 

Az idén 25 éves Cardex ismét elnyerte az egyik legnagyobb hazai termékeknek járó elismerést, a Superbrands-díjat. Visszatekintve az elmúlt negyed századra, nemcsak egy dinamikusan fejlődő cég képe, hanem egy igazi, rendszerváltás utáni hazai sikertörténet is kibontakozik.

 

A Cardex márkát tulajdonosai azzal a meggyőződéssel alapították 25 évvel ezelőtt, hogy bármilyen is legyen az emberek közötti kapcsolat, az szinte minden szakaszában javítható, építhető, erősíthető. Ennek pedig az egyik legmegfelelőbb módja a képeslapküldés. A mai napig teljesen hazai tulajdonban lévő családi vállalkozás az elmúlt két és fél évtized során hű maradt ehhez a meggyőződéséhez és az alapelveihez: a kiválósághoz való ragaszkodáshoz, az etikai és morális fegyelemhez, a változatossághoz, az innovációhoz és a vállalati szintű szociális felelősségérzethez.

Bár minden céghez hasonlóan a Cardexben is akadtak nehézségek az elmúlt évtizedekben, az eredmények magukért beszélnek. A Cardex nemcsak alapjaiban forradalmasította a hazai képeslapküldési kultúrát, de az egyik legnagyobb képeslap-forgalmazóvá nőtte ki magát a magyar piacon, ezáltal jelenleg közvetlenül 80 embernek biztosít munkát. 1995-ben kizárólagos együttműködési szerződést írt alá az amerikai Hallmark céggel, amely a képeslapkínálat addig példátlan bővülését eredményezte. Ezenkívül tíz nemzetközi céggel van a vállalatnak érvényes licencszerződése, köztük a Walt Disney Company-vel. 1996-ban létrehozták a cég román leányvállalatát, a Cardex Rom-ot, amelyet kilenc évvel később a Brand & Logo követett. 2010-ben elindult a cég ajándék üzletága, amely a History & Herardy vállalat névre szóló és „szentiment" termékeit értékesíti. Mára a cég a regionális piacon is megállja a helyét, termékeit Csehországba, Észtországba, Finnországba, Horvátországba, Lengyelországba, Lettországba, Olaszországba, Romániába, Szerbiába, Svédországba, Szlovákiába és Szlovéniába is exportálja. A Cardex termékei a tíz legnagyobb hazai drogéria- és kiskereskedelmi lánc összesen 3.000 kiskereskedelmi üzletében elérhetőek és egyidejűleg 500 különböző design áll a vásárlók rendelkezésére.

A cég vitathatatlan eredményei idén is meggyőzték a Superbrands-díj 22 tagú, független szakemberekből álló bizottságát. Külön öröm a Cardex számára, hogy egy olyan elismeréssel lett gazdagabb, amelyet 90 országban azonos szakmai értékelési rendszer szerint ítélnek oda, és amelyre már a jelölés is kizárólag szakmai szempontokat figyelembe véve történik.

A Cardex számára megtiszteltetés a díj és fontos visszaigazolása annak, hogy az az út, amire a cég és a márka 25 évvel ezelőtt lépett, helyesnek bizonyult, de egyben hatalmas felelősség is. Arra sarkall, hogy a termékeket és szolgáltatásokat továbbra is olyan elvek szerint, azzal az odaadással és felelősségtudattal fejlessze, hogy a jövőben is rászolgáljon a vásárlók és a szakma bizalmára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük