A művészet templomai: impresszionista ritkaságok 

Színes olasz ismeretterjesztő film 

A nagyközönség július 30-tól láthatja a filmet Budapesten  
az Uránia Nemzeti  Filmszínházban, valamint országszerte 
az art mozikban,  eredeti (olasz, francia, angol) nyelven,  
magyar felirattal. 


A művészet templomai filmsorozat 2020. július 30-tól mozikba kerülő  
új része  az impresszionizmus által elindított művészeti forradalom  
történetét  beszéli el.  
Olyan ötven, a nyilvánosság elől korábban elzárva tartott, rendkívül  
értékes festményt mutat be, amely műveket első alkalommal  
a római Palazzo Bonaparte-ban állították ki.  
A világ leglátogatottabb kiállításain szereplő képek  
Manet, Caillebotte, Renoir, Monet, Cézanne, Signac, Sysley és  
Berthe Morisot alkotásai.

A film néző megismerhetik, hogyan látták az impresszionisták a világot?  
Milyen reakciókat váltott ki a munkásságuk?  
Miként váltak mindössze pár év alatt a kritikusok és a közönség által  
elutasított  kívülállókból minden idők egyik legnépszerűbb művészeti 
irányzatának képviselőivé?
 
A kiállítás két kurátora, Claire Durand-Ruel és Marianne Mathieu  
kalauzolja végig  a nézőt a megismerés útján;  
felváltva csodálhatjuk a festményeket, s hallhatunk  szakértő  
elemzéseket  történészektől, művészektől, a modern festészet,  
valamint a vizuális kultúra jelentős alakjaitól.
A kiállítás festményeit, az impresszionista mozgalom felidézett  
különlegességeit egy-egy mélyreható elemzés mutatja be.

A 2020-ban közreadott film 80 perc terjedelmű, rendezője Daniele Pini.
Főszereplők: Claire Durand-Ruel, Marianne Mathieu,  
a forgatókönyvet Tommaso Di Giulio jegyezte. 
Operatőr Giuseppe Chessa,  vágó Giuseppe Giudice,  
producer Mario Paloschi, Claudio Montefusco, Franco Di Sarro.
 
A film 12 éven felüliek számára látogatható, besorolása; art film.
 
Forgalmazza a Pannonia Entertainment.   
www.pannonia-entertainment.hu 

 Előzetes: https://www.pannonia-entertainment.hu/Impresszionista-ritkasagok

Bemutató 2020. július 30.


 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük