A több mint 60 éves zenekar a Stephanus hagyományőrző sorozatában évről-évre a zeneirodalom ikonikus mesterművei és izgalmas ritkaságai szerepelnek, a koncerteknek minden évben a MÜPA ad otthont. A 2016/2017-es bérlet koncertjein rég nem hallott legendás klasszikusokat sorakoztatnak fel.

 

A több mint 60 éves zenekar a Stephanus hagyományőrző sorozatában évről-évre a zeneirodalom ikonikus mesterművei és izgalmas ritkaságai szerepelnek, a koncerteknek minden évben a MÜPA ad otthont. A 2016/2017-es bérlet koncertjein rég nem hallott legendás klasszikusokat sorakoztatnak fel.

 

A Zuglói Filharmónia elődjét – a Szent István Király Szimfonikus Zenekart – 1954-ben Záborszky József alapította az akkori István Gimnázium tanulóiból. Az együttesnek alapítása után 4 évvel már éves bérletsorozata volt a Zeneakadémián. Majd pár évvel később, 1963-tól Ferencsik János kapcsolódott be a zenekar szakmai nevelésébe. Négy évtizeddel később, 2006-ban a Zuglói Filharmónia Zugló Önkormányzata támogatásával hivatásos együttessé vált. A csapat értékteremtő és ifjúságnevelő munkájának elismeréseként 2000-ben megkapta a Magyar Örökség-díjat, 2011 óta pedig folyamatosan a Nemzeti Ifjúsági Zenekar cím kitüntetettje.  Az országszerte elismert együttes két évvel ezelőtt, 2014-ben ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját.

 

2016. október 9-én, az idei első hangversenyen, egy kortárs fiatal zeneszerző, Virágh András Gábor Sinfonietta című művével mutatkozik be. Majd Liszt Ferenc Haláltánc című darabjában szólót játszik Kocsis Krisztián zongorán, végül Franz Schubert VII. (C-dúr) szimfóniája hangzik el.

Közreműködik: Kocsis Krisztián zongora

Vezényel: Ménesi Gergely

Műsor:

Virágh András Gábor: Sinfonietta – ősbemutató

Liszt: Haláltánc

Schubert: VII. (C-dúr) szimfónia

 

Virágh András Gábor: Sinfonietta – ősbemutató

A Junior Prima díjas Virágh András Gábor immár másfél évtizede jelen van a magyar és európai koncertéletben. Eddigi munkásságában szóló és kamarazenei alkotásai vannak ugyan túlsúlyban, de egyetlen, különleges atmoszférájú és egyéni hangvételű operája mellett a zenekari művek sorában ott várakozik a mű, amelyet még nem hallhatott senki, hisz ősbemutatóként csendül majd fel a 2013-ban komponált Sinfonietta.

A darabot a Zeneakadémia felkérésére komponálta a szerző, de a tervezett bemutató meghiúsult. A felkérés eredetileg koncertkezdő darabra, mintegy nyitányra szólt, időtartamát 12 percben maximálták.

A Sinfonietta (kis szimfónia) keletkezéséről így mesélt a szerző:

„A komponálás során világos volt számomra, hogy a zenemű kezdete mindenképp "ünnepélyes" legyen, az általam használt zenei nyelvezetre lefordítva. Mivel zenekarra ritkán írok, a sok szóló- és kamaramű megírása során számos ötlet felgyülemlett bennem, amelyeket leginkább zenekarra tudtam elképzelni. A felkérés a legjobbkor érkezett, ugyanis az ez előtti legutóbbi zenekari művemet több mint két évvel azelőtt komponáltam, és azóta sok dolog változott bennem az apparátus kezelésével kapcsolatban.

A rendelkezésemre álló időt három nagyobb egységre osztottam fel, de a komponálás során úgy alakultak a zenei folyamatok, hogy jobbnak láttam a gondolataimat három tételen belül megformálni."

A tételcímek pedig önmagukért beszélnek:

1. Musica festiva

2. Notturno

3. Finale

 

Liszt Ferenc: Haláltánc

Liszt Ferenc itáliai „vándorévei" során, 1838-ban járt Pisában. A város híres temetőjében, a Campo Santo-ban járva látta a sírkert falának belső oldalán lévő monumentális freskókat, melyeket még Giotto tanítványai kezdtek el megfesteni. Ezek közül az egyik legborzongatóbb a Buonamico Buffalmacco által 1350 körül festett Trionfo della Morte, vagyis A halál diadala.

Liszt képzeletét már ekkor megragadta ez a félelmetesen expresszív kép, és ekkor fogalmazódott meg benne egy olyan zongoraverseny terve, amelynek fő motívuma a gregorián Dies irae dallama, melynek szövege egy hatalmas Apokalipszis-vízió az utolsó ítélet fogvacogtató rémségeivel.

Liszt zenéje szinte monotematikusan aknázza ki a dallamot, úgy variálja, hogy a hat, számozott variáció soha nem válik unalmassá.

 

Franz Schubert: VII. (C-dúr) szimfónia

Franz Schubert osztrák zeneszerzővel keserűen bánt a sors: rövid élete során nem kapta meg sem azt a figyelmet, sem azt az elismerést, ami pedig kijárt volna számára mind tehetsége, mind tekintélyes életműve alapján. Szimfóniáit sosem hallhatta méltó formában. VII. szimfóniáját pedig egyáltalán nem, mert ezt a nem sokkal halála előtt íródott remekművet túl hosszúnak és nehéznek találta a Bécsi Zenebarátok Társasága. Robert Schumann találta meg a partitúrát10 évvel később, amikor Schubert bátyjánál tett látogatást. Ő mutatta meg aztán Mendelssohnnak a művet, aki 1839-ben elő is adta a Gewandhaus zenekarral Lipcsében, felhívva a világ figyelmét a remekműre és szerzőjére.

Schubert ebben a műben mond búcsút a klasszikus szimfóniának, és előlegezi meg a romantikus szimfóniák világát. Ezt érezte meg Schumann is, amikor a „mennyei hosszúság"-ot emlegette a darabbal kapcsolatban.

1. Andante – 2. Andante con moto – 3. Scherzo (Allegro vivace) – 4. Finale. (Allegro vivace)

 

2016. október 9. (vasárnap), 18:00

Stephanus bérlet-sorozat

Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar

Müpa

 

http://zugloifilharmonia.hu

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük