Ismét Magyarországon hódít egy régi kedvenc

Magyarországon Oil Of Olazként ismertük meg, körülbelül húsz esztendővel ezelőtt, pedig 1952 óta van jelen a nők életében az OLAY, amely mára a világ egyik vezető arcápolási márkájává lépett elő, és gyakorlatilag a világ bármely pontján elérhető a szépülni vágyó hölgyek számára. Bár termékei részben már korábban is ismertek voltak a hazai közönség számára, de most mégis megújulva és 16 különféle készítménnyel jelentkezik és indul Magyarországon is újra hódító útjára.

 

Magyarországon Oil Of Olazként ismertük meg, körülbelül húsz esztendővel ezelőtt, pedig 1952 óta van jelen a nők életében az OLAY, amely mára a világ egyik vezető arcápolási márkájává lépett elő, és gyakorlatilag a világ bármely pontján elérhető a szépülni vágyó hölgyek számára. Bár termékei részben már korábban is ismertek voltak a hazai közönség számára, de most mégis megújulva és 16 különféle készítménnyel jelentkezik és indul Magyarországon is újra hódító útjára.

 

Az OLAY kozmetikumok sikere azon alapszik, hogy immáron kerek 60 esztendeje maradéktalanul élvezi a nők bizalmát. Nem kisebb alapelvet és célt határozott meg magának a kezdetekkor, mint meghallgatni és megérteni a nőket, valamint választ is adni kérdéseikre. Ezzel az egyszerű filozófiával pedig hihetetlen sikereket ért el és utat talált a hölgyek szívéhez. Anyák, lányok, nővérek, barátnők ismerkednek vele és adják át egymásnak az OLAY márkát, mely így hagyománnyá válik nem csak egy családon belül, de szépen lassan a női társadalom egészében is.

 

Azt azonban kevesen tudják, hogy az OLAY kozmetikai krémeket valóban a szeretet ihlette. 1952-ben egy johannesburgi farmon élő dél-afrikai vegyész, feltaláló és vállalkozó, Graham Wulff elkészítette imádott feleségének az első hidratáló készítményt. Graham Wulff olyan terméket kívánt létrehozni, mely nem az akkori kor krémeihez hasonlít, tehát nem viaszosan zsíros, hanem könnyed, természetes érzést kölcsönöz viselőjének. A házaspár együtt kísérletezett a krém finomításán, illatának kialakításán, végül pedig megszületett a legendás Oil of Olay Beauty Fluid formula, mely a világ első hidratáló folyadéka lett. „Olyan formulát szerettem volna létrehozni, ami a lehető leginkább hasonlít a bőr saját faggyújához. Olyat, ami gyorsan felszívódik, kompatibilis a bőrrel, stabil marad és tartja a nedvességet, miközben védi is a bőrt, és tíz perc múlva a felszín rugalmassá és mattá válik."

 

A termékek óriási sikert arattak Dél-Afrikában, így a márka 1957-ben már elkezdte világhódító körútját is, mely pillanatok alatt bekebelezte többek között Ausztráliát, Angliát, az Egyesült Államokat, Hollandiát, Kanadát, Németországot, Franciaországot, Olaszországot és Kínát is. Több néven is hódított a márka, országoktól függően Ulay, vagy éppen Oil of Olaz néven vált ismertté és közkedveltté. A virágzó üzletet végül eladták a Richardson-Vicks vállalatnak, ahonnan 1985-ben a Procter & Gamble tulajdonába került.

Grahamnek egyértelműen a Procter & Gamble ügynökség segített megamárkát varázsolni a termékből, illetve termékcsaládból. 2000-ben úgy döntöttek, hogy lerövidítik a márkanevet OLAY-re, mely letisztultságával megfelelt a modern kor követelményeinek és kihívásainak. Szintén ugyanebben az évben dobta piacra a cég bőrfiatalító termékcsomagját, a Total Effects termékcsaládot, mely tökéletes hidat képzett a tömegtermékek és a luxuscikkek között.

Az Olay ma már a világ egyik legismertebb kozmetikai márkája, amely bár sok változáson ment keresztül, de Graham Wulff és a cégfilozófiája ugyanaz maradt. Gyorsan felszívódó, könnyed krémekkel, arcápoló készítményekkel kényezteti a nőket, és gyönyörű megjelenést kölcsönöz nekik! Ilyen egyszerűen…

Ebben rejlik a márka valódi ereje! Májustól pedig a magyar drogériákban is megtalálható lesz az Olay 4 termékcsaládjának 16 tagja. A márka szépségnagyköveti feladatait a gyönyörű színésznő, Gubás Gabi vállalta, aki maga is a természetes ápolásban és a megelőzésben hisz, és örömmel képviseli Magyarországon ezt a klasszikus, hiteles kozmetikai márkát.

www.olay.hu

 Németh Krisztina

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.