A 9. miskolci Kocsonyafesztivált beharangozó sajtótájékoztatónak 2009. február 10-én, a Gundel Étterem adott otthont. A tájékoztatón Róna Iván az MT Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a rendezvény az idei Kulturális Turizmus Évnek két fontos pilléréhez – a fesztiválokhoz, valamint a bor- és gasztronómiához is – kapcsolódik.

A 9. miskolci Kocsonyafesztivált beharangozó sajtótájékoztatónak 2009. február 10-én, a Gundel Étterem adott otthont. A tájékoztatón Róna Iván az MT Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a rendezvény az idei Kulturális Turizmus Évnek két fontos pilléréhez – a fesztiválokhoz, valamint a bor- és gasztronómiához is – kapcsolódik.

Hidvéginé Molnár Judit, az Észak-magyarországi Régió marketingigazgatója elmondta, hogy a február 20-22. között zajló fesztivál az idei évben Észak-Magyarország nyitó rendezvénye, amelyet szinte minden hónapban újabbak fognak követni.

Fedor Vilmos, Miskolc alpolgármestere arról szólt, hogy a város az utóbbi 10 évben hatalmas fejlődésen esett át. Jelszavuk, miszerint a „kultúra várost épít" igazzá vált, hiszen a sokféle kultúrát befogadó város 2008-ban elnyerte a Kultúra városa címet, a magyar image díjat, a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál nemzetközi sikerének köszönhetően felvették az Európai Fesztiválok Szövetségének tagjai közé.

Valentin napi kocsonyabálValentin napi kocsonyabálA Miskolc-tapolcai fürdő, a Diósgyőri Vár, az Avason sorakozó pincék, a gyönyörűen felújított színház, mind-mind a város hírnevét erősítik. Rózsa Edit a fesztivál igazgatója szerint a Kocsonyafesztivál ma már nem csak a kocsonyában pislogó béka legendájának köszönheti sikerét. Az eltelt 8 év alatt évről évre egyre többen látogatnak el a fesztivál három napja alatt a városba és viszik el a siker hírét. Tavaly több mint 200 ezer látogatót fogadtak, s remélik idén sem lesznek kevesebben.

A belvárosban 20 helyszínen, több mint 53 ezer négyzetméteren, több mint 40 féle különböző kocsonyával, jóféle italokkal köztük a Korty névre keresztelt miskolci sörrel, rengeteg kulturális programmal, 3 szabadtéri színpadon 70 koncerttel és 534 fellépővel várják a vendégeket. A fesztivál díszvendége Miskolc testvérvárosa, a finnországi Tampere lesz.   

 A Több mint legenda – Kocsonyafesztivált bemutató sajtótájékoztató alkalmával felkínálták a világ leggazdagabb „kocsonyamenüjét". Szó szerint is, hiszen a miskolci kocsonyakülönlegességeket és a Gundel Étterem kiváló remegő alkotásait kínálták az esemény méltó lezárásaként.

www.kortyolda.huhttp://www.kortyolda.hu/ A fenséges étkek mellől nem maradhatott el a KORTY!,sem, így tehát kiderülhetett: hogyan került a „Rozmaring" a kocsonyába.

Kocsonyafesztivál Különleges országos sajtótájékoztatójának Kocsonya menüje..

.   

Magyaros pontykocsonya citrommal,

Kocsonya tengeri halakból Wasabival,

Kocsonyázott malacfül és marhapofa friss tormával,

Remegős szárnyasok vadcsresznye kocsonyában,

Zöldségkocsonya sült paprika lekvárral,

valamint Závada kocsonyája, amit természetesen a hamisítatlan miskolci kocsonya kísér.

Leöblítésére a KORTY, amely az egyedülálló lillafüredi füstölt pisztrángot is megúsztatja.

http://www.kocsonyafesztival.hu/

Az eseményen jelen voltak Miskolc baráti körének tagjai közül: Vágó István, Geszti Péter, Temesvári Andrea, Seres Ildikó, Zorán, Sas István, valamint az idei fesztivál neves közreműködői közül Laár András, Márton András, Kálid Artúr, továbbá barátok, partnerek, újságírók, és vendégk. Itt ugyan békák nem potyogtak az égből, de számos meglepetésben lehetett részük.

 

1.1. 2. A Rozmaring dij..2. A Rozmaring dij.. 3.3.
4.4. 5.5. 6.6.
7.7. 8.8. 9.9.
10.10. 11.11. 12.12.
13.13. 14.14. 15.15.
16.16. 17.17. 18.18.
19.19. 20.20. 21.21.
22.22. 23.23. 24.24.
25.25. 26.26. 27.27.
28.28. 29.29. 30.30.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük