XVI. BenedekXVI. BenedekSzűz Mária első lourdes-i jelenésének napját, február 11-ét II. János Pál pápa 1992-ben a Betegek Világnapjává nyilvánította. Erre az alkalomra Krisztus földi helytartója minden évben üzenetet intéz a betegekhez. Az alábbiakban XVI. Benedek pápa levelét adjuk közre.

XVI. BenedekXVI. BenedekSzűz Mária első lourdes-i jelenésének napját, február 11-ét II. János Pál pápa 1992-ben a Betegek Világnapjává nyilvánította. Erre az alkalomra Krisztus földi helytartója minden évben üzenetet intéz a betegekhez. Az alábbiakban XVI. Benedek pápa levelét adjuk közre.

Kedves Testvérek!

A Betegek Világnapja, melyet február 11-én, a lourdes-i Szűz Mária emléknapján tartunk, alkalom arra, hogy az egyházmegyék hívei püspökükkel együtt imádkozzanak, hogy olyan kezdeményezések szülessenek, amelyek felhívják a figyelmet a szenvedés jelenlétére környezetünkben. Szent Pál éve, amelyet ünneplünk, kedvező alkalmat nyújt, hogy Pál apostollal együtt elmélkedjünk arról, hogy „amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven lesz részünk Krisztus révén a vigasztalásban is" (2Kor 1,5). Ezenkívül a Lourdes-dal való lelki kapcsolat emlékeztet minket Jézus Anyjára, aki figyelmes szeretettel gondoskodik Fia testvéreiről, „akik még zarándokok, s veszedelmek között forognak és szorongatások érik őket, míg el nem érkeznek a boldog hazába" (Lumen Gentium, 62).

Ebben az évben figyelmünk leginkább a gyermekek felé fordul, a leggyengébb és legvédtelenebb teremtmények felé, köztük is a betegek és szenvedők felé. Léteznek kicsi emberi lények, akik testükben hordozzák a tehetetlenné tevő betegségek terhét, és mások, akik az orvostudomány fejlődése és a kitűnő kutatók és egészségügyi szakemberek segítsége ellenére ma még gyógyíthatatlan bajokkal küzdenek. Vannak gyermekek, akik háborús konfliktusokban sérültek meg testben és lélekben, mások esztelen felnőttek gyűlöletének ártatlan áldozatai. Vannak utcagyerekek, akik magukra hagyva nélkülözik a családi otthon szerető légkörét, és aljas emberek által meggyalázott kiskorúak, akiknek megbecstelenítik ártatlanságát, olyan pszichés sérülést okozva, amely egész életükben elkíséri őket. Nem felejthetjük el azoknak a kiskorúaknak a megszámlálhatatlan sokaságát sem, akik szomjan és éhen halnak, vagy az orvosi ellátás hiányában halnak meg, és a saját földjükről száműzött kicsi menekülteket sem, akik szüleikkel jobb életkörülményeket keresnek. Ezeknek a gyermekeknek csendes fájdalomkiáltása megérinti emberi és hívő lelkiismeretünket.

A keresztény közösség, amely nem maradhat közömbös ilyen drámai helyzetekkel szemben, sürgető kötelességének érzi, hogy beavatkozzon. Az Egyház ugyanis, ahogyan a Deus caritas est kezdetű enciklikámban írtam „Isten családja a világban. Ebben a családban nem lehet szükséget szenvedő" (25,b). Ezért azt kívánom, hogy a Betegek Világnapja legyen alkalom a plébániai és egyházmegyei közösségeknek, hogy egyre jobban tudatosítsák, hogy ők „Isten családja", bátorítsa őket, hogy megtapasztalhatóvá tegyék a városokban, falvakban Urunk szeretetét, aki azt kéri, „hogy az Egyházban, mint egy családban, egyetlen gyermek se szenvedjen ínséget" (uo.). A szeretet megélésének tanúsága minden keresztény közösség életének része. Az Egyház a kezdetektől konkrét tettekben élte meg az evangélium alapigazságait, ahogyan az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk. Ma, amikor megváltoztak az egészségügyi ellátás feltételei, szükséges, hogy a különböző gyógyintézetekben dolgozó egészségügyi szakemberek és a hozzájuk tartozó területeken jelenlévő egyházi közösségek szorosabban működjenek együtt. Ebben az összefüggésben érthető a Gyermek Jézusról nevezett gyerekkórház igazi értéke, amely a Szentszékhez kapcsolódó intézmény, és idén ünnepli fennállásának 140. évfordulóját.

De mindez nem elég. A beteg gyermek egy család tagja, amely együtt szenved vele, gyakran komoly küszködéssel és nehézségekkel, ezért a keresztény közösségeknek fel kell vállalniuk azoknak a családoknak a segítését, amelyeket valamelyik gyermek betegsége sújt. Az „irgalmas szamaritánus" példáját követve le kell hajolnunk az ilyen keményen próbára tett emberekhez, és konkrét segítségnyújtással kell támogatnunk őket. Ezáltal a szenvedés elfogadása és megosztása a beteg gyermekes családok hasznos segítésével a remény és a nyugalom légkörét teremti meg, és azt érezteti velük, hogy Jézus testvéreinek tágabb családja veszi őket körül. Jézus együttérzése többek között a síró naimi özvegyasszonnyal (vö. Lk 7,12-17) és Jairus könyörgő kérésével (vö. Lk 8,41-56) példát mutat, hogyan tanuljuk meg megosztani oly sok nehéz sorsú család fizikai és erkölcsi szenvedését. Mindez érdek nélküli, nagylelkű szeretetet feltételez, amely Isten irgalmas szeretetének jele és visszatükröződése, aki soha nem hagyja magára gyermekeit a próbatétel idején, hanem mindig csodálatos lelkierőt és értelmet ad, hogy megfelelően tudjunk szembenézni az élet nehézségeivel.

A beteg gyermekek szüntelen és áldozatos napi szolgálata ékesszóló tanúságtétel az emberi élet szeretetéről, különösen a gyenge és mindenben másoktól függő élet iránti szeretetről. Határozottan meg kell ugyanis erősítenünk minden emberi élet abszolút és minden felett álló méltóságát. Az idő múlásával nem változik meg az Egyház szüntelenül hangoztatott tanítása: az emberi élet szép, és akkor is a maga teljességében kell megélni, amikor gyenge és körülveszi a szenvedés misztériuma. Tekintetünket a megfeszített Jézusra kell fordítanunk: kereszthalálával az egész emberiség fájdalmában részesedni akart. Az ő szeretetből fakadó szenvedésében megláthatjuk a kicsi betegek és szüleik fájdalmával való tökéletes egyesülést. Tiszteletreméltó elődöm, II. János Pál, aki különösen élete alkonyán a szenvedés türelmes elfogadásának ragyogó példáját adta, ezt írta: „A kereszten az »ember Megváltójával«, a »fájdalmak Férfiával« találkozhatunk, aki magára vette minden idők emberének fizikai és erkölcsi szenvedését, hogy a szeretetben rátaláljanak fájdalmuk üdvözítő értelmére s minden kérdésük hiteles válaszára" (Salvifici doloris, 31).

Itt szeretném kifejezni megbecsülésemet és bátorításomat azoknak a nemzeti és nemzetközi szervezeteknek, amelyek beteg gyermekeket gondoznak, különösen a szegény országokban, és önmagukról elfeledkezve nagylelkű szeretettel járulnak hozzá megfelelő gondozásuk biztosításához. Ugyanakkor szomorúan fordulok felhívásommal a nemzetek felelős vezetőihez, hogy javítsanak a beteg gyermekek és családjaik támogatásán és az erre vonatkozó törvényeken. Az Egyház a maga részéről mindig készségesen ajánlja fel szívből jövő együttműködését azzal a szándékkal, hogy az emberi civilizáció a „szeretet civilizációjává" alakuljon (vö. Salvifici doloris, 30), de teszi ezt még inkább, amikor a gyermekek életéről van szó.

Befejezésül szeretném hangsúlyozni, hogy lelkileg közel vagyok mindnyájatokhoz, kedves testvéreim, akik valamilyen betegségben szenvedtek. Szeretettel köszöntöm mindazokat, akik gondoskodnak rólatok: püspököket, papokat, szerzeteseket, egészségügyi dolgozókat, önkénteseket és mindazokat, akik szeretettel áldoznak időt betegséggel küzdő testvéreink gondozására és szenvedésük enyhítésére. Különös szeretettel köszöntelek benneteket, kedves beteg és szenvedő gyermekek: a pápa atyai szeretettel ölel benneteket, szüleitekkel és rokonaitokkal együtt, és biztosít titeket, hogy külön megemlékezik rólatok imáiban és arra hív, hogy bízzatok a Szeplőtelen Szűz Mária anyai segítségében, akit az elmúlt karácsonykor ismét szemléltünk, amint örömmel tartotta karjai között a gyermekké lett Isten Fiát. A Szent Szűznek, a Betegek Gyógyítójának anyai oltalmát kérve rátok és minden betegre, mindenkire szívből adom különleges apostoli áldásomat.

XVI. Benedek pápa

(MKPK)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük