A minap a fővárosban az éppen aktuális közvélemény-borzolást szolgáló híre a sajátos nevelési igényű tanulók támogatásának megnyirbálása volt. Az érintettek, illetve az SNI-s tanulók szülei, nyilván megállapíthatták, hogy megkapták a nyári szünetre az izgulni valót. Mert természetesen tekinthető a városvezetés gesztusa teljesen pozitívan is. Mindössze meg akarták kímélni a szellemi eltunyulástól azokat, akik esetleg az ilyen hírek nélkül csak úgy pihenni szándékoztak volna a nyár beköszöntét követően. Lustán, és bízva a következő tanév zökkenőmentes megkezdésében. Nos, a főváros polgármestere tehát nincs híján a róluk való szellemi gondoskodás igényének.

A minap a fővárosban az éppen aktuális közvélemény-borzolást szolgáló híre a sajátos nevelési igényű tanulók támogatásának megnyirbálása volt. Az érintettek, illetve az SNI-s tanulók szülei, nyilván megállapíthatták, hogy megkapták a nyári szünetre az izgulni valót. Mert természetesen tekinthető a városvezetés gesztusa teljesen pozitívan is. Mindössze meg akarták kímélni a szellemi eltunyulástól azokat, akik esetleg az ilyen hírek nélkül csak úgy pihenni szándékoztak volna a nyár beköszöntét követően. Lustán, és bízva a következő tanév zökkenőmentes megkezdésében. Nos, a főváros polgármestere tehát nincs híján a róluk való szellemi gondoskodás igényének.

Talán mert a városvezetés bízik benne, hogy az emberek jó része nem is egészen pontosan van képben, hogy mely gyermekek tartoznak az érintettek körébe. S persze a nyár, de még a kormányzati döntések elleni felzúdulások is az ő malmukra hajtják a vizet. A kép nem ismerésének felméréséhez elegendő lehetet a hír kapcsán indult néhány internetes vitafórumba beleolvasni. Szinte mindenki leragadt a magatartászavarral küzdő gyermekeknél, és alig merült fel az a szempont, hogy az SNI egy kicsit bővebb kategória. Miközben kétségtelen, hogy a magatartászavar sokkal nyilvánvalóbb, látványosabban megjelenő állapot egy iskolában, mint mondjuk a látáskárosodás, vagy a hallásvesztés. Nyilván ne a tanulók számára, hanem a felületes szemlélők számára. Természetesen érdemes lenne közvéleményt kutatni abban a témában, hogy vajon az, aki lelkesen egyet ért a magatartászavaros gyermekek oktatásának költségcsökkentésével, vajon egy vak gyermek oktatásának költségét is elvonná-e. S persze akkor is ilyen támogatóan állna-e hozzá a kérdéshez, amennyiben ő lenne közvetlenül érintett a témában?

Természetesen ezen kérdésekre itt és most kár is lenne meghitelezni, vagy akár csak megpróbálni is megtalálni a választ. Így ugyanolyan költőiek maradhatnának, mint az, hogy a Tarlós István vezette fővárosban Bach-ból lett volna-e híres ember? Félő, hogy nem. Mert a sajátos nevelésű gyermekeknek azt a részét is elsősorban alapítványi iskolák látszanak gondozni, akik pozitív elhajlók, és tehetségük okán szorulnának sajátos kezelésre. S ez a megállapítás fenntartható akkor is, ha tudjuk, hogy egészen más kategóriát képviselhet, egy halmozottan fogyatékos, és egy kiugróan tehetséges gyermek. Bár végső soron ugyanannak a haranggörbének a két szélét képviselik. Így végső soron még az a kérdés is megállhatna a kormányzati hátszéllel vitorlázó fővárosi vezetéssel szemben, hogy vajon a kiugróan tehetséges gyermekek sorsával kapcsolatban mit gondol. De inkább nem teszünk fel ilyen kérdéseket, mert esetleg csak a semmitmondó körmondatokkal lehetünk gazdagabbak. Noha az érdemi válasz alighanem sokakat érdekelhetne. Különösen, mivel egy magatartászavaros gyermek még lehet igen kiváló képességű más tekintetben, és halláskárosodással is lehet akár zeneszerző is, mint a korábban említett történelmi példa mutatja.

Ugyanakkor a jelen döntés korántsem minden előzmény nélküli. Annyiban mindenképpen nem, hogy a például a Jobbik már február elején felvetette, hogy „változtatni kell a sajátos nevelési igényű gyerekek oktatási rendszerén". Valószínűleg csak a véletlen műve, hogy alig két hétre rá már arról szóltak a hírek, hogy a Fővárosi Önkormányzat megfelezné ezeknek gyermekeknek az oktatási támogatását. Lehet természetesen azon vitatkozni, hogy ezzel mennyire került konfliktusba a 1993. évi LXXIX. Törvénnyel, mely rögzíti a sajátos nevelésű igénnyel rendelkező gyermekek speciális gondozáshoz való jogát, de ilyen „apróságokra" igazán kár az időt vesztegetni. Az év elején megszületett pár levél, beadvány tiltakozás a témában, majd úgy tűnt, mégsem eszik annyira forrón azt a bizonyos kását. Talán, mert egy új, nem megszorító jellegű átalakításban bíztak az érintettek. Egész mostanáig, mikor is betették a kása-tálat a mikróba, és tekertek egyet fokozaton.

Szinte természetes, hogy az indulatok is felhorgadtak, és az interneten is keveredtek kicsit a speciális nevelési igényű valamint a BTM-es gyermekek (beilleszkedési, tanulási és magatartászavaros gyermekek) kategóriái. Azonban mivel mindezen gyermekek ténylegesen speciális módú kezelést igényelnek, talán ez nem is olyan nagy baj. A számháborúkban azonban egyetértés látszik abban, ezres nagyságrendű gyermeket érintenek a megszorítások. Ez lehet, hogy a fővárosi költségvetés számára meghatározó költségtételt jelent, de gyanítható, hogy sokkal inkább valami koncepcionális megközelítés lehet a háttérben. Az pedig csak szomorú gondolati kísérője a jelenségnek, hogy valamiért a legsérülékenyebb gyermekréteg oktatásán szeretne a városvezetés megtakarítani. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy például egy vak gyermeknek a saját látáshiánya száz százalékos probléma. De talán éppen a csekély létszám miatt kockáztatható meg, hogy széles rétegeket átmozgató tüntetések nélkül lehet ezen a ponton megszorítani. Értelmetlenül, de legalább koncepciódúsan. S utána, Villon-nal szólva, kiírhatjuk a táblára:

„Kontárok voltunk mindahányan,

s az évek szálltak, mint a percek,"

 

Simay Endre István

Kapcsolódó anyagok:

http://www.hungarica-hirportal.eu/news.php?item.1163.2

http://www.eselykert.hu/Gyerekszoba/item/3943-A-F%C5%91v%C3%A1rosi-%C3%96nkorm%C3%A1nyzat-fel%C3%A9re-cs%C3%B6kkenten%C3%A9-a-saj%C3%A1tos-nevel%C3%A9si-ig%C3%A9ny%C5%B1-gyerekek-t%C3%A1mogat%C3%A1s%C3%A1t

http://bpstart.hu/keruleti-hirek/fopolgarmesteri-hivatal/2011-02-25-fovarosi-kozgyules-a-testulet-elfogadta-budapest-koltsegveteset

http://index.hu/belfold/budapest/2011/06/22/ezer_gyerek_tamogatasat_felezi_a_fovaros/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük