Jávorka Péter

Ezúton szeretnék megemlékezni hajdani történelem tanáromról, a tragikus sorsú Jávorka Péterről.

Ezúton szeretnék megemlékezni hajdani történelem tanáromról, a tragikus sorsú Jávorka Péterről.

  Öt évvel volt idősebb nálam. A Teleki Blanka Gimnázium kollégiumában tanultam és laktam, ott ismertem meg, mint nevelő tanárt. Azaz még nem volt tanár, hanem az ELTE harmadéves bölcsész hallgatója magyar-történelem szakon. Az egyetemi MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezete) küldte hozzánk, hogy segítse tanulásunkat.

   Iskolánk az Eötvös Kollégium utódja volt bentlakással, teljes ellátással, ösztöndíjjal, szigorú napirenddel, egyénre szabott tantervekkel. Szakérettségire készültem. Azért volt „szak"-érettségi, mert bizonyítványa csak meghatározott egyetem szakára való felvételi vizsgára, beiratkozásra jogosított fel. A bölcsész karra készülőknek  nem volt érettségi tárgy a fizika, a mérnöki szakokra igyekvőknek a történelem. És nem volt orosz nyelv oktatás sem. Én 1950. márciusában a gimnázium III. osztály, 1950. augusztusában a IV. osztály anyagából vizsgáztam és sikeresen felvételiztem a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karának nappali tagozatára.

   Bár a nem volt főtárgyam, érdekelt a történelem, ezt a jó szokásomat a mai napig megtartottam. Jávorka Péter szívesen beszélgetett velem a történelemről, összefüggéseiről irodalommal, földrajzzal és más tantárgyakkal. Túlzás lenne azt mondani, hogy barátom volt, de kedveltük egymást, tegeződtünk. Iskolatitkári szerepemnek nem volt köze kapcsolatunkhoz, inkább bizonyos hasonló gondolkodásmódhoz és érdeklődési körhöz. Többször jártam Dózsa György úti szerény otthonában, ahol feleségével, Erzsivel laktak. Nagy házi könyvtárából szívesen kölcsönzött könyveket. Szeretettem olvasni, már amennyire a feszes tanterv megengedte.

  Sportolásra sem akadt sok idő. Ennek ellenére röplabda, magasugró, távolugró és futóversenyeket rendeztünk. Mellékesem: jó eredményeket értem el 100 és 200 méteres síkfutásban. Péter biztatott, érdemes lenne versenyszerűen űznöm a futást, el is kezdtem edzeni, de aztán valahogy abbamaradt. Ő atlétikai sportokat űzött, végül a tájékozódási futásnál kötött ki. Később a magyar tájfutó válogatott csapatkapitánya lett és versenybíró. Ő indította pályára Monspart Sarolta sokszoros magyar bajnokunkat, tájfutó világbajnokunkat.  

   Kapcsolatunk több éven át megmaradt. Időnként felkerestem a József Attila  Gimnáziumban, ahol már egész fiatalon osztályfőnök lett. A diákok szerették empátiája és a bel- és külföldre szervezett, érdekes tanulmányi kirándulásai miatt. Sajnos az ilyen irányú buzgalma vezetett tragédiájához.

   Gyakran előfordult, hogy a tanulók befizetett pénze nem volt elegendő. Például a kempingben lefoglalt helyre nem jutottak be, kénytelenek voltak a drágább szállodába menni. Az utazási irodák is becsapták néhányszor. És a szegény sorsú diákokat ingyen utaztatta. Először a megtakarított pénze lett oda, majd az új befizetésekből fizette ki a korábbi utazások számláit. Mókuskerékbe került és egyre több adóssága lett. Végül bűnvádi eljárás indult ellene. Befejezését nem várta meg, fiatalon, 1968-ban öngyilkos lett.

  Emlékét több könyv őrzi és persze egykori tanítványai. Az „Iskolai tanulmányi kirándulások" c. munkáját a mai napig használják tanárok, diákok. Utoljára a 15-éves érettségi találkozónkra jött el feleségével, akkor láttam utoljára.

Láng Róbert