Akár éves díjuk 30-40 százalékát is megspórolhatják az Allianznál azok a meglévő ügyfelek, akik nem váltanak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. A piacvezető biztosító nem tesz különbséget a meglévő és új ügyfelek díjai között, így a hűséges ügyfelek szerződésük felmondása nélkül is az ideinél jóval kedvezőbb kgfb-díjakban részesülhetnek 2011-ben. 

 

  

Akár éves díjuk 30-40 százalékát is megspórolhatják az Allianznál azok a meglévő ügyfelek, akik nem váltanak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. A piacvezető biztosító nem tesz különbséget a meglévő és új ügyfelek díjai között, így a hűséges ügyfelek szerződésük felmondása nélkül is az ideinél jóval kedvezőbb kgfb-díjakban részesülhetnek 2011-ben. 

 

  
    A független biztosítási alkuszok legfrissebb adatai szerint az idei kampány eddig két tanulsággal szolgált. Az egyik, hogy jócskán emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (GFB) váltók száma a tavalyi évhez képest, elsősorban az internetes felületeken. A másik, hogy bár a díj mértéke továbbra is nagyon fontos tényező, a többség mégsem a legolcsóbb ajánlatot választja.

"A független alkuszok előzetes adatai alapján a biztosítást váltók közül eddig legtöbben az Allianzra voksoltak, ami azt jelenti, hogy a társaság idei termékkínálata összhangban áll a fogyasztók igényeivel. Az is jól látszik, hogy a megbízhatóság és a stabil háttér legalább olyan fontos az autósoknak, mint a díj mértéke. Sokan akkor is az Allianzot választják, amikor egyébként olcsóbb ajánlat is rendelkezésre áll" – mondta Horváth Andrea, az Allianz Hungária vezérigazgató-helyettese.

Ugyanakkor a közel 1,5 millió gfb-szerződést kezelő Allianz nem csak az új ügyfelekre gondol, hanem a meglévők hűségét is szeretné díjazni. "Azok az Allianz ügyfelek, akik a jelenlegi kampányban nem hagyják el társaságunkat, jelentős, akár 30-50 százalékos díjcsökkentésre is számíthatnak. Ehhez szó szerint nem kell tenniük semmit" – tette hozzá Horváth Andrea. Például egy 38 éves, budapesti nő, B3-as bonus besorolással, 77 kw személygépkocsival az eddigi 89 ezer forintos éves díj helyett 28 ezer forintos éves díjra számíthat, változatlan fizetési mód és gyakoriság mellett. A hűséges ügyfeleknek ráadásul nem kell a meglévő szerződés felmondásával és újrakötésével sem bajlódniuk, hiszen a régi és az új ügyfelek díjai között a társaság nem tesz érdemi különbséget.

A vezérigazgató-helyettes a társaság 2011. évi díjszabásával kapcsolatban rámutatott, hogy az Allianznál az elmúlt években végbement szervezet-átalakítási programnak köszönhetően egy hatékonyabb szervezet szolgálja ki az ügyfeleket. Ezzel párhuzamosan a személyi sérüléses közúti balesetek száma 2010 első félévében közel 14 százalékkal csökkent a tavalyi év ugyanezen időszakához viszonyítva. Ezeknek köszönhetően az Allianz úgy tudta csökkenteni az átlagdíjakat, hogy az ügyfeleik 90 százaléka az új díjtarifával 2011-ben kedvezőbb helyzetbe kerülhet a 2010. évihez képest.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük