December huszonnegyedike, karácsony vigíliája böjti nap volt, a római katolikus családokban egészen az esti harangszóig böjtöltek. Karácsony böjtjének is nevezték ezért e napot, mely számos népszokást és hiedelmet vont maga köré. Ezek egyrészt a téli napfordulóhoz, illetve az évkezdethez, másrészt magához a karácsonyhoz kapcsolódtak.

December huszonnegyedike, karácsony vigíliája böjti nap volt, a római katolikus családokban egészen az esti harangszóig böjtöltek. Karácsony böjtjének is nevezték ezért e napot, mely számos népszokást és hiedelmet vont maga köré. Ezek egyrészt a téli napfordulóhoz, illetve az évkezdethez, másrészt magához a karácsonyhoz kapcsolódtak.

A betlehemezés szokása

Szenteste délutánján a gyerekek betlehemezni jártak. A XIX-XX. századi paraszti betlehemezés középpontjában hazánkban a kifordított bundát viselő betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes-táncos játéka állt. A betlehemezők házilag készített jászol vagy templom alakú betlehemet hordoztak magukkal. Ezt idézi Fekete István Betlehem c. novellájának részlete: 

„A konyhában ültünk a földön és a tűzhely meleg fénye kiugrott néha meg-megsimogatván arcunkat. Hallgattunk, de magunkban megvallottuk, hogy a mű tökéletes, és nem is vettük le a szemünket róla. Tornya volt, ajtaja volt, ablakai voltak, ahol be lehetett tekinteni, és ha bent meggyújtottuk a kis gyertyát, kivilágosodott az egész épület valami boldog, meleg világossággal, mint a szívünk ablaka abban az időben. Egyszóval: Betlehem volt. A Szent Család kicsit oldalt állt előtérben a jászollal s a jászolban Jézuskával, aki mosolygott, és kövér kis kezét ökölbe szorította, ámbár, mi akkor még nem gondoltunk arra, hagy ha ez a kéz egyszer kinyílik, mekkora ragyogás árad belőle a világra." 

 

A betlehemezés kezdődhetett a szálláskereséssel – József és Mária szállást keresnek, de a király, gazdag ember, kovács stb. nem ad szállást, és az istállóba utasítja őket; a következő jelenetben az angyal költögeti a mezőn alvó betlehemi pásztorokat, és az újszülött Jézushoz küldi őket. A pásztorok elmennek a kisdedhez, és ajándékokat visznek neki. A betlehemezést adománykérő formulák zárták.

A karácsonyi asztal

Szenteste, karácsony vigíliáján az ünnep a karácsonyi asztal köré szerveződött, melynek megterítése fontos helyet foglalt el a karácsony szokásrendjében. Elsősorban a magyar nyelvterület nyugati, északi és déli részén élt intenzíven.

Az ünnep meghatározta a táplálkozás rendjét és módját is. A karácsonyi asztal körül megjelenő tárgyak, ételek kifejezték az ünnep áldomás jellegét, a ház és lakói, tevékenységük, életük megáldását, egészségük, valamint a jó termés és bőség biztosítását a következő esztendőre. A karácsonyi asztalra vagy alá helyezett tárgyak, eszközök ezen túl különleges hatalommal ruházódtak fel.

Magát a karácsonyi abroszt csak egyetlenegyszer használták, karácsony után vetőabroszként vagy sütőabroszként alkalmazták a bő termés és a jó kenyér érdekében.

A karácsonyi asztalra egész kenyér került, hogy egész következő esztendőben legyen kenyere a családnak. 

Az asztal alá szénát, szalmát vitt be a gazda. Ez később az állatok alá került, ezzel biztosítva egész esztendőre az egészségüket. Néhol szerszámokat, házi eszközöket is tettek az asztal alá, hogy minden tevékenységükben hasznosak, hatékonyak legyenek a következő évben. Az asztal alá helyezett magvakkal, szemes terményekkel teli szakajtókkal a bő termést igyekeztek biztosítani.

Az asztalra helyezett ételek, melyeket általában meghatározott sorrendben fogyasztottak el, a család tagjainak az egészségét biztosították a néphit szerint. A családtagoknak mindenből kellett enni-inni.

Fogyasztottak többek között mézet, borsot, fokhagymát, almát. A palócoknál a családfő egy almát annyi felé vágott, ahány családtag volt, s mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család: ha valaki eltévedne, a közösen evett almára visszagondolva hazataláljon.

A karácsonyi dióevés szinte az egész magyar nyelvterületen ismert volt. Az egészséges dió egészséget, a rossz dió betegséget jósolt. A karácsonykor fogyasztott hüvelyesek, sült tök és újabban a hal a következő év pénzbőségét biztosították. A mákos tészta is jellegzetes karácsony esti eledel volt.

Általánosan elterjedt hiedelem szerint a karácsonyi asztaltól a gazdasszony nem állhatott fel, mert akkor a kotlósai nem lennének jó ülősek.

A karácsonyi asztal morzsáját különösen becsben tartották, többnyire gyógyító eljárásokban használták fel. Általában zacskóba kötve eltették. Palóc falvakban néhol az istállóba felkötötték rontás ellen. Máshol vízkeresztig az asztalon hagyták. A karácsonyi morzsával füstölték a megigézett gyereket, vagy a tehenet, a kislibákat, betegség ellen is használták. Sok helyen pedig a gyümülcsfák alá szórták a jó termés érdekében. 

A karácsonyfa 

A karácsony mai, közismert jelképe ebben a formájában újabb keletű szokás. Az eddigi kutatások a karácsonyfa-állítást német eredetűnek tartják, mely hazánkban az Udvar közvetítésével először az arisztokrácia, majd a városi polgárság, a falusi értelmiség, végül a parasztság körében terjedt el. Magyarországon Brunszvik Teréz állított először karácsonyfát 1824-ben, József nádor harmadik neje, Mária Dorottya, illetőleg a Podmaniczky család 1826 táján. A következő adatok Fertőszentmiklósról származnak, ahol a Bezerédj család állított karácsonyfát 1834-ben. Jáky Ferenc osli plébános pedig 1855-ben karácsonyfa-ünnepélyt rendezett a falu iskolás gyerekei számára.

A karácsonyfa-állítás szokása nyugatról kelet felé terjedt a magyar nyelvterületen. Hazánkban az ország keleti felében csak a második világháború után honosodott meg végleg. 

A karácsonyi ajándékozás a karácsonyfa-állítás szokásánál is újabb. Ajándékot régen a kántálók, betlehemezők, köszöntők kaptak: ételeket és egy kis pénzt. A ruhafélék, játékok ajándékozása új keletű.

Karácsony éjszakája

Karácsony éjszakáján a víznek gyógyító és varázserőt tulajdonítottak. Hatását azzal is fokozták, hogy pénzt és piros almát dobtak bele. Istensegítsen az éjféli miséről hazamenet merítették az ún. aranyos vizet, ebből ivott és ebben mosdott az egész család. Ez a víz egészséget jelentett, mert hitük szerint ebben fürösztötték a Jézuskát.

A víz mellett a tűznek is különös ereje lehet karácsony éjjelén. Egyes Vas megyei falvakban fáklyákkal vonultak az éjféli misére, miközben a pásztorok ostort durrogtattak, lövöldöztek az ártó, gonosz hatalmak elűzésére. 

Egyes falvakban, mielőtt elmentek az éjféli misére, fehér abroszt terítettek az asztalra, kalácsot és vizet tettek rá. „Ha kis Jézuska gyün közbe, hogy az tuggyon enni". Az éjféli mise után a gazdák megrázták a gyümölcsfáikat, hogy majd bőven teremjenek.

A karácsonyi éjféli misére készült el a Luca-naptól kezdve faragott lucaszék. Az éjféli misén arra álltak, hogy meglássák a falubeli boszorkányokat.

(Források: Magyar néprajz VII., Magyar Néprajzi Lexikon, A magyar folklór, Fekete István: Régi karácsony)

Magyar Kurír
(bh)