Júliusi koncertfilmek az Urániában, tenorsztárokkal

A klasszikus zene rajongói számára különleges programot kínál az Uránia Nemzeti Filmszínház két koncertfilm bemutatója:

július 24-én Jonas Kaufmann Az én Bécsem című új koncertfilmje látható a Wiener Konzerthausból,

július 25-én pedig Plácido Domingo évforduló gálaelőadása, amelyet a festői szépségű Veronai Arénában rögzítettek.

Napjaink legnagyobb tenor világsztárja, Jonas Kaufmann, „Az én Bécsem” című új koncertfilmjében visszatér a keringő és az operett szülővárosába, ahol gyermekkorában a nyarakat töltötte nagyszüleivel, hogy személyesen rója le tiszteletét a pezsgő kulturális életéről ismert város előtt. 

 

A patinás Wiener Konzerthaus-ban 2019 októberében rögzített gálakoncerten olyan ismert zeneszerzők örökzöld dallamai csendülnek fel, mint Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Johann Strauss, valamint számos további, Bécs városa által inspirált zenemű.

A koncertfilm előzetese: https://youtu.be/jges4X3sdwA

Kaufmann a nagy sikerű korábbi „Az én Itáliám” koncertfilm után ismét Jochen Rieder karmesterrel és a Prágai Filharmonikusokkal működött együtt, a koncerten partnere a nemzetközileg elismert szoprán, Rachel Willis-Sørensen. A város előtti tiszteletadás jegyében a teljes hosszában rögzített koncertet Kaufmann bécsi sétáinak felvételei egészítik ki, amelynek során a tenor csillag meglátogatja az osztrák főváros olyan ikonikus helyszíneit, mint Grinzing legendás fogadói, a Práter vagy Bécs központi temetője, a Wiener Zentralfriedhof, ahol zenei világ számos híressége is nyugszik.

A koncertfilm július 24-én pénteken 19:30-kor látható az Urániában.

A koncertfilm előtt 17:30-tól, felvezetésként, egyszeri alkalommal levetítik A művészet templomai ismeretterjesztő sorozat 

Klimt és SchieleA szecesszió születése” c. korábbi epizódját, amely a századfordulós Bécs pezsgő kulturális életét mutatja be.

A film előzetese: https://youtu.be/dVBolhFl-K0

 

Öt évtizedet átívelő, fantasztikus karrier, több mint 150 színpadi szerep, 11 Grammy-díj és ikonikussá vált koncertek a Három Tenor tagjaként:

Plácido Domingo hangja hihetetlen erejével a mai napig ámulatba ejti a közönséget. 

2019. augusztusában, egyetlen különleges estre Domingo visszatért a lenyűgöző Veronai Arénába, ahol a debütálásának ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett gálaesten pályafutásának legkiválóbb szerepeit idézte meg. A festői szépségű helyszínen, a teljes díszlettel előadott részletek csendültek fel a Macbeth, a Nabucco és a Simon Boccanegra operákból.  

 

Az előadásról készült közel háromórás koncertfilmet július 25-én 18:30-kor vetítik az Uránia dísztermében.
Előzetes: https://youtu.be/9VIfN6x18ww

 

 

Mindkét alkotás a színpadi produkciók moziközvetítéseire specializált Pannonia Entertainment forgalmazásában érkezik a mozikba.

www.pannonia-entertainment.hu

……………………………………………………………………………………………………………

2020.júl.23.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük