Szarka Péter:Bilincsek és kalapácsokSzarka Péter:Bilincsek és kalapácsok 

Az idén a Pannon nyerte el a Summa Artium Kortárs művészetért díját, mellyel a mobilszolgáltató kiemelkedő kultúratámogatói tevékenységét ismerték el. A díjat hagyományteremtő céllal azok elismerésére hozták létre, akik sokat tesznek a művészeti mecenatúra megerősödéséért és kiteljesedéséért.

„A neves szakértőkből álló zsűri döntése alapján az elismerést a Pannon a Magyar Nemzeti Galéria kitartó támogatásával és az acb Kortárs Művészeti Galéria felkarolásával érdemelte ki" – mondta Török András, az alapító Summa Artuim Kht. igazgatója november 29-én este a Mecénás Nap díjátadó gáláján.

Braun András:Op-watchBraun András:Op-watch„A kortárs képzőművészek otthonának támogatójaként megjelenve azt kívánjuk kifejezni, hogy számunkra fontos a tehetségek, az innováció támogatása, a kezdeményező kreativitás ösztönzése" – mondta Dr. Majorosi Emese, a Pannon sajtó- és információs igazgatója. A klasszikus és kortárs képzőművészeti értékek népszerűsítésének és terjesztésének újszerű módját választotta a Pannon tartalomszolgáltatásával is: a mobiltelefonok wap oldalán is elérhetőek és háttérképnek letölthetőek a galériák népszerű festményei.

Szűcs Attila:FiremanSzűcs Attila:FiremanA Pannon együttműködése a Magyar Nemzeti Galériával már tizenhárom éve tart. A jelentős összegű támogatásból képek restaurálására, műtárgyak vásárlására került sor, számos nagy kiállítás valósult meg, egészült ki tudományosan rendszerező katalógussal, monográfiával. A kulturális örökség ápolása mellett 2006 nyarától a kortárs képzőművészet mellett is elkötelezte magát a Pannon az acb Galéria főtámogatójaként. A néhány éve működő galéria portfoliója olyan műformákat is bátran bevállalt, amelyek a hazai terepen még újdonságnak hatottak: videókat, installációkat, objekteket, digitális printeket.

http://mecenasnap.summa-artium.hu/

http://www.pannon.hu/pannon/vallalati_felelossegvallalas/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük