Ostoba, népszerűségfetisizmustól elvakult közlekedésicég-vezetők, politikusok időről időre kitalálják, hogy ők majd úgy szelídítik meg a graffitiző kisköcsögöket, hogy adnak nekik olyan felületeket, ahova szabad firkálni, és cserébe majd azok nem fogják összerondítani a járművek külsejét és belsejét, az állomásokat, a pálya építményeit, szerkezeteit.

Ostoba, népszerűségfetisizmustól elvakult közlekedésicég-vezetők, politikusok időről időre kitalálják, hogy ők majd úgy szelídítik meg a graffitiző kisköcsögöket, hogy adnak nekik olyan felületeket, ahova szabad firkálni, és cserébe majd azok nem fogják összerondítani a járművek külsejét és belsejét, az állomásokat, a pálya építményeit, szerkezeteit.

Tegnap ez a közlemény jött a DBR Metró Projekt Igazgatóság [helyesen: projektigazgatóság] címéről:

Legális graffiti fallá [graffitifallá] nyilvánította 2008. szeptember 19-én Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere a 4-es metró eddig üresen álló Etele téri és Népszínház utcai palánksorát. A falfirka-ellenes [falfirkaellenes] rendezvénysorozat részeként átadott palánkokra mától bárki szabadon festhet. A szervezők a falfirka városarculati szempontból rendkívül káros hatásaira, de egyben a művészi graffiti törvényes keretek közötti létjogosultságára próbálták felhívni a figyelmet akciójukkal.

Kezdjük azzal, amiben igazuk lehet a pr-akció kiagyalóinak. Kétségtelen, hogy a megfelelően kiválasztott felületek befestése (esetleg még valamilyen szinten esztétikailag is érdekes alkotásokkal) önmagában akár pozitívan is értékelhető. Csakhogy az ilyen akciók – akarva, akaratlanul – legitimálják a színtiszta rongálást is. Mert ha szabad a tulajdonos által fölkínált csupasz gyárkerítésre festeni, akkor nem olyan nagy bűn az ugyanolyan szürke betonpalánk pingálása akkor sem, ha nem engedték. És akkor miért ne fújjuk le a járműtelep falát, utána pedig a járműveket magukat. Pláne egy olyan társadalomban, amely ennyire önző. És amelyben sokkal kevésbé szilárd az általános erkölcsi megítélése annak, hogy mit szabad és mit nem, mint a világ most létező vagy korábban fennálló társadalmainak többségében.

De a fő baj nem is ez, hanem az, hogy aki az ilyen akciókat kitalálja egy csendes belbudai pr-irodában, nem érti a graffiti lényegét. (Ráadásul ugye itt egy nagyobb, graffitiellenes akción belüli eseményről van szó.) Tessék kérem megfigyelni, hogy a rongálások zöme nem műalkotás, hanem szánalmas kis teg, csak a beavatottak számára érthető krikszkraksz, névjegy, olyan, mint a kankutyák odapisilése. A kificamodott agyú köcsögök számára attól tett a tett, hogy tilos, hogy illegális, hogy felmegy az adrenalin, hogy (legtöbbször csak elvileg) félni kell, hogy meglátják az elkövetőt. Aki nem egyszerűen csak rongálni akar, annak a kapucnija alatt valamiféle lázadás jóleső érzése szabadítja föl a boldogsághormont. Érdekli az ilyet a város első embere által engedélyezett firkálás? Ugyan már!

Furcsa, hogy épp Demszky nem érti ezt. Ő, aki az undergroundból jött. Mit szólt volna hozzá a szamizdatos ellenálló, ha 1985-ben azzal keresi meg az elhárítás főhadnagya, hogy szép új, villanyhajtásos stencilgépet vesznek neki, feltéve, hogy azon csak a pártkongresszus határozatait nyomtatja ki, és hogy más stencilgépen soha többet nem fog stencilezni?

És különben is, a bűnről, ha harcolni akarunk ellene, azt kell tudatosítani, hogy bűn, hogy normaszegés, hogy nem komilfó, nem azt, hogy bizonyos keretek között szabad. Sok a gyerekek között az erőszak? Nosza, hirdessük meg, hogy csak a vörös hajú kislányoktól szabad elvenni a mobiljukat, akkor majd a többieket békén hagyják a bandák.

De nem kell az én érveimre, lehet a tapasztalatokra hallgatni. Tessék megkérdezni a MÁV-tól (vagy körülnézni a vagonok között), mi lett az eredménye, amikor néhány éve egy idióta személyszállítási főnök egyenesen szerződést kötött [sic!] a graffitisekkel [sic!], hogy néhány leselejtezett vagon összebarmolhatóságáért cserébe a többi járművet békén hagyják!

A graffitisekkel szemben csak a zéró tolerancia vezethet eredményre. A rongálókkal szemben föl kell lépni, hogy ne legyen érdemes rongálni. Ha a büntetés szorozva a lebukás kockázatával nagyobb abszolút értékű negatív mennyiség, mint a sikeres akció valószínűsége szorozva a fölszabaduló boldogsághormon okozta jó érzés mennyiségével, akkor az egyenleg várható értéke negatív, épeszű szubkultúrnyik nem vállalja. Kedves hatóságok, kedves utazóközönség, tessék számolni, tessék cselekedni!

Ja, és nem feltétlenül olyan cselekedetekre gondolok, ami a kisiklott 56-as villamos ügyében történt. Mint emlékezetes, márciusban a végletekig elvetemült bűnözök az utasokat is veszélyeztetve egy újságköteggel kisiklatták a Tátra-szerelvényt, hogy összebarmolhassák. A BKV-figyelő című blog kinyomozta, hogy ki a tettes. Bátor fővárosi rendőreink, miután elolvashatták a blogban, hogy ki a tettes, uccu neki graffitiellenes nyomozócsoportot alakítottak, amely hipp-hopp kinyomozta, ki a tettes! (Méghogy a rendőrök analfabéták!) A BKV ezen annyira örvendezett, hogy Regőczi vezérhelyettes azonnal összesen félmillió forinttal jutalmazta a bátor és eredményes rendőröket.

http://kotottpalya.blog.hu/2008/09/20/az_ellenseggel_nem_targyalni_kell_hanem_levagni_a_kezet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük