Az iráni csoport vezetőségeAz iráni csoport vezetőségeAz Iránban zajló jelenlegi események miatt fokozódik az aggodalom a fogvatartott hét bahá'í vezető iránt, akiknek a tárgyalása 2010. január 12-én esedékes.

Az iráni csoport vezetőségeAz iráni csoport vezetőségeAz Iránban zajló jelenlegi események miatt fokozódik az aggodalom a fogvatartott hét bahá'í vezető iránt, akiknek a tárgyalása 2010. január 12-én esedékes.

„Az iráni bahá'í közösség állandó célpontja a különböző, kampányszerűen zajló rágalmaknak és hamis vádaskodásoknak, melyek a bahá'iokat állítják a középpontba, és szándékosan elterelik a figyelmet a hatalmon lévőkről" – nyilatkozta Diane Ala'i, a Bahá'í Nemzetközi Közösség ENSZ főképviselője Genfben. „Most, hogy közeledik a tárgyalás időpontja, egyértelmű, hogy újra a bahá'iok játsszák majd a bűnbak szerepét."

„Az iráni kormány másokat hibáztat, ahelyett, hogy vállalná a felelősséget az országban történő zavargásokért, ezért inkább külföldi kormányokat, nemzetközi szervezeteket, sajtóorgánumokat, diákokat, nőket vagy terroristákat okol az országban zajló felfordulásokért. Most a bahá'iok is felkerültek ezen «szövetkezett gonosztevők» hosszú listájára" – mondta Ala'i asszony.

„Az elmúlt napokban az iráni kormány által finanszírozott média a bahá'iokat tette felelőssé az Ashura ünnepek körüli zavargásokért. Nyilvánvalóan azért történik mindez, hogy a kormány a teheráni Evin börtönben fogvatartott hét bahá'í vezető ellen élezze a közhangulatot. Különösen aggódunk amiatt, hogy a kormánynak és a kormányon belüli konzervatív erőknek most kapóra jönnek a 2009 nyara óta Iránban tartó zavargások, amit megpróbálnak majd felhasználni arra, hogy elkendőzzék a jogtalanul fogvatartottak elleni túlkapásokat és jogellenes intézkedéseket" – nyilatkozza Diane Ala'i.

Aggodalmuk még inkább fokozódott, mikor tudomást szereztek arról, hogy az elmúlt héten Teheránban a hatóságok 13 bahá'ít hurcoltak el otthonaikból. A letartóztatottakat arra akarták rábírni, hogy olyan papírokat írjanak alá, melyben nyilatkozatot tesznek, hogy a jövőben nem fognak részt venni semmiféle demonstrációban.

„Biztosak vagyunk benne, hogy a hét bahá'í vezető tárgyalása is csupán kirakatper, melynek kimenetele már előre el van döntve" – fejtette ki Ala'i asszony.

„Ha bármi is történik velük tárgyalásukat megelőzően, azért az iráni kormánynak felelnie kell" – folytatta Ala'i asszony. „Ezért arra kérjük a nemzetközi közösséget, jelezze Irán felé, hogy folyamatosan figyelemmel követik a helyzetet, továbbá felszólítják Iránt, hogy a tárgyalás nyilvános legyen, és az eljárást a nemzetközi joggal összhangban folytassák le."

A hét letartóztatott bahá'ít 2008 tavasza óta tartják fogva. A letartóztatottak név szerint: Fariba Kamalabadi, Jamaloddin Khanjani, Afif Naeimi, Saeid Rezaie, Mahvash Sabet, Behrouz Tavakkoli és Vahid Tizfahm.

A hivatalos iráni beszámolók szerint a hét bahá'ít „Izraelnek való kémkedéssel, vallási szentségek meggyalázásával és az Iszlám Köztársaság elleni propagandával" fogják vádolni. Ala'i asszony folyamatosan hangsúlyozta, hogy ezek a vádak teljességgel alaptalanok.

A tárgyalás időpontját eredetileg júliusra tűzték ki, majd augusztusra, utána pedig októberre halasztották. Decemberben az ügyvédeket végül úgy értesítették, hogy az új tárgyalás időpontja 2010. január 12.

Ala'i asszony elmondta, hogy a bahá'iok üldözése 2009-ben tovább fokozódott. Jelenleg 48 bahá'ít tartanak börtönben, de más bahá'iokat is folyamatos támadások érnek: otthonaikat átkutatják, elkobozzák tulajdonukat és gyakran letartóztatják őket. Tavaly március óta 60 bahá'ít fogtak el és tartóztattak le, egyeseket csak egy éjszakára, másokat akár hónapokig is börtönben tartottak.

Emellett az iráni média is folyamatosan bahá'í-ellenes szlogeneket hangoztat. A múlt héten már azzal vádolták a bahá'iokat, hogy a december 27-i ünnepnapon kitört tömegdemonstrációt ők provokálták ki.

A félhivatalos Fars Hírügynökség például tényként közölte a külügyi „szakértőnek" kikiáltott Ne'mattollah Bavand december 28-i kijelentését, miszerint a „a cionizmus által vezetett baháizmus áll a legutóbbi válság és zavargások mögött".

Ala'i asszony és a bahá'í közösségek világszerte attól tartanak, hogy ezeket a legújabb hamis vádakat is felhasználják a bahá'iok elleni per során.

A 2010. január 3-án letartóztatott 13 bahá'í között a fogvatartott bahá'í vezetők rokonai is voltak: Negar Sabet, Mahvash Sabet lánya és Leva Khanjani, Jamaloddin Khanjani unokája, illetve annak férje, Babak Mobasher. A további letartóztatottak: Jinous Sobhani, aki korábban Shirin Ebadi titkára volt, illetve annak férje, Artin Ghazanfari, Mehran és Farid Rowhani testvérek, Nasim Beiglari, Payam Fanaian, Nikav Hoveydaie és felesége, Mona Misaghi, illetve Ebrahim Shadmehr és fia, Zavosh Shadmehr.

Forrás és a képek copyright-ja: Bahá'í Nemzetközi Hírszolgálat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük