Lengyel János: Levelek a XX századból…

  Tisztelt Vlagyimir Iljics elvtárs! 

Több, mint húsz év után jöttem vissza Beregszászba. Arra számítottam, hogy időközben nagy változások mentek végbe a város arculatán. Láttam, hogy kibővült a régi piac és épült egy új is, a belváros megszépült, számos bank, patika, bolt, bár stb. nyílt, de a legszembetűnőbb változás a hiányod. Igen, a régi emlékeket felelevenítve, hiába kerestem talapzaton álló ércbe merevedett alakodat a szürke betonköntösbe bújtatott zsinagóga előtt, amit „Dom Kultúrnak" csúfolt a vörös csillagos humor.

Emlékszem, gyerekkoromban mennyi történetet hallottam a jótéteményeidről. Már az óvodában megtudtam, hogy te vagy a megváltó, igaz, hogy nagymamám a templomban egy vézna, hosszú hajú, szakállas férfiról állította ugyanezt. De én nem hittem neki, hiszen már jól tudtam, hogy a klerikálisok a nép ellenségei. Igaz, egy kicsit megzavart a finom almás pite amit azért sütött, hogy a kedvemben járjon. De mégsem hagytam magamat lekenyerezni, vagyis lepitézni. Bár akkor még kalácsnak hívtuk.

Kezdetben csak képekről, a könyvekből ismerhettelek, aztán egyszer, amikor a szüleimmel sétáltunk a városban, ott álltál mennyei magasságokban. Lenin papó, a nép jóságos útmutatója. A szívem eltelt melegséggel. Feltűnt nekem, hogy mennyire hasonlítasz apai nagyapámra. Talán az öreg is az irántad való tiszteletből öltözködött az 1920-as évek divatja szerint. Sosem mulasztottam el köszönni neked, valahányszor csak elment előtted. Akkor még nem értettem, miért mondja édesanyám sajnálkozva: „Na ebből a gyerekből is egy nagy kommunista lesz." Hát nem lettem, mert később mégis megértettem.

Hallottam, hogy a szobor árát „önként" kétszer is levonták a lakosságtól, diáktól kezdve a nyugdíjasig. Ez is csak az irántad való végtelen szeretetet tükrözte. Később én is szégyenkezve néztem a tükörbe, amiért évekig elhittem a képtelen történeteket. Ugye azt a finnországi kunyhót te sem gondoltad komolyan? Na és a lezárt német szerelvényről egy szót sem hallottam korábban. Meg hát a svájci száműzetés mégiscsak más volt, mint 25 év a GULAG-on. Igaz, ez már nem a te kivételes elméd nagyszerű terméke volt.

Istenem, ha belegondolok, hogy az évek során mennyi virágot raktam le a lábaid elé, a zöldek biztosan a fejemet követelnék. Minden ünnep nálad végződött, az új házasok is a színed elé járulva kezdték meg közös életüket. Az iskolában büszkén vettem át a gyerekkori képmásoddal ékesített oktróbista csillagot. Ekkor ötlött fel bennem először, hogy Uljanovból hogyan lettél először Lenin, aztán meg Grád? Később megesett, hogy fehér éjszakákon, a rendőri őrjáratot elkerülve, kisétáltam hozzád, hogy kérdőre vonjalak. Miért szemétkednek velem az iskolában a magyarságom miatt? Miért kell nekem belépnem a pártba, hogy magasabb beosztásba kerüljek a munkahelyemen? Miért kell többet dolgoznom a kevesebb fizetésért? Miért kell már hajnalban sorban állnom két vekni kenyérért? Hol marad a beígért jólét?

De mégis hozzá tartoztál a gyermekkoromhoz, a fiatalságomhoz, a városhoz, ahol megszülettem. Amikor úgy döntöttem, hogy elhagyom ezt a tejjel-mézzel folyó Kánaánt még egyszer eljöttem hozzád, hogy veled együtt magam mögött hagyjam az addigi életemet. Most is azért jöttem ide, az egykor szebb napokat megért Népszínház épülete elé, hogy visszaköveteljem az emlékeimet, amit akkor nálad hagytam letétben. Erre, tessék, azt kell megtudnom, hogy te már két évtizede leléptél. Cserbenhagytad az országot, a fél világot, a várost és cserbenhagytál engem is. Most kitől kérjem vissza az életemet? Mond, ki adja vissza az emlékeimet?

Tisztelettel: Egy volt beregszászi lakos

Kelt: Beregszász, 2010. április 22.

++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Tisztelt Sándor bátyám!

Nem tudom, mennyire kíséred figyelemmel feldarabolt hazánk XXI. századi történéseit, ezért bevezetőben felvázolnék néhány fontosabb dolgot.

Hát bizony, a halálod óta 161 év alaposan megtépázta a hírnevedet. Volt idő, amikor még a neved említését is tiltották, magyarságodat is megkérdőjelezték. A nemzet persze a forradalom lánglelkű költőjének tartott, de közben hagyta, hogy özvegyed és kisfiad nélkülözzön. Később meg általános megvetés övezte, amikor a megélhetése érdekében érdekházasságot kötött. Talán a sok hazafinak Ferenc József császár házassága jelent meg lelkiszemeik előtt.

Aztán újra elfoglalhattad helyed a magyar literatúra díszes panteonjának legmagasabb emelvényén. Bár a germanizáló úri pereputtynak még mindig túl revolúcioner maradtál. Hiszen előbbre való az osztályérdek, mint a nemzeté. A nemzeté legyen a színház, hadd ripacskodjon a pórnép a korhadó deszkákon. Miért is nem akasztották fel a királyokat?

Később megint kellemetlen lettél, a rendszernek túlzottan balos. Verseid ugyan felhasználták, de személyed bajos. Ma már középszerű költőcske lennél, állítják nagy tudású irodalomkritikusok. Volt aki személyes bátorságodat is megkérdőjelezte. Mások jó pénzért Szibériában kutatták nyomodat. Jó üzlet ez, hiszen a nagy hidegben mindig elkél egy-két jó magyar kazán.

De talán mindezt már jól tudod. Nem is ezért írtam neked. Itt élek a Beszkidek lábánál, korábban fél évszázadik vendégeskedett nálunk az orosz birodalom még kegyetlenebb örököse. Miután kimúlt, itt hagyta nekünk egyik örökösét. Tudod, mint a Kijevi Rusz idején, ha meghalt a fejedelem, a földet elosztották a fiai között. A miénket a legnyugatibb fiú kapta. Kezdetben nem is volt semmi (?) gond, tartott a nagy szabadság-eufória. Ma már egy másik EU-fória nehezíti meg az életünket. De ez egy másik történet.

Szóval egyre nagyobb a baj. A magyar ma már alig magyar. Őseink szégyenkeznek odafent az égben. Szóval elkéne a segítséged, a lelkesítés. Arra kérlek hát, hogy térj vissza e gyönyörű tájra és szavald el nekünk is a „Talpra magyart!", mint egykor azon az esős márciusi napon.

Tudod, ma már demokrácia van, meghívásodról nem dönthetek egyedül. A kérdést szívesen megszavaztatnám, de kevesen vagyunk, akiknek még megvan. Jöjj hát el elhívatottságból, ha már egyszer életed adtad a nemzetért, add hát ezúttal halálodat!

Várom mielőbbi jelentkezésedet!

Egy aggódó lélek a jelenből

Kelt: folyó hó 20-án, Krisztus után 2010-ben