A rendkívül tehetséges zongorista, Leoncavallo 1875-ben végezte el a nápolyi San Pietro a Majella konzervatóriumot.

A rendkívül tehetséges zongorista, Leoncavallo 1875-ben végezte el a nápolyi San Pietro a Majella konzervatóriumot.

Zenetanárként és kávéházi zongoristaként kereste a kenyerét. Angliában, Franciaországban és Egyiptomban szorgalmasan szórakoztatta a közönséget 1882-ig, amikor kitört az angol-egyiptomi háború. Milánóban tervezett operatrilógiája, az I Medici rögvest megbukott. 1892-ben állt elő a Pagliacci című rövid operájával (Toscanini vezényelte Milánóban), ami viszont azonnal a világhírt jelentette. A magyar Operaház már 1892-ben bemutatta Bajazzók címmel. Azóta szüntelen siker bármely színpadon. Soha többé nem tudta ezt újra produkálni egyetlen művével sem, bár még rengeteg operát és operettet szerzett, hiába támogatta II. Vilmos német császár. A többi említésre sem méltó.

A Bajazzók az olasz verista opera mesterműve, amelyhez Leoncavallo írta a szövegkönyvet is. Mascagni és Bizet után szintén felhagyott a romantikus pátosszal, és helyette a nyers indulatokkal, bosszúval és vérbosszúval teli dél-olasz népi alakokat ábrázolta. Állítólag ő is látott ilyenhez hasonló színielőadást. Akkor fordult nála a kocka, így új művét népszerű, énekelhető dallamokkal és kiváló hangszereléssel fűszerezte.

A Bajazzók-sztori

Canio, a vándorszínész és a felesége, Nedda Montaltóba, egy dél-olasz faluba érkezik, ahol a közönség nagyon várja az előadást. Velük tartanak a segítőik: Tonio és Beppo. A délután boldog kocsmázással telik, csak titokban Tonio csapja a szelet az ifiasszonynak, Neddának. A színésznő azonban korbáccsal hajtja el az ostoba Toniót. Helyette inkább Silvióval, a parasztlegénnyel enyeleg, ugyanis már rohadtul unja a vándorszínész életmódot (meg a férjét). Az esti előadás után, másnapra szökést tervez Silvióval, inkább beállna parasztasszonynak. Csakhogy Tonio kihallgatja őket, és rohan a férjhez árulkodni, aki iszonyú dühében kést ragad. De ha már ennyien befizettek az előadásra, hát megtartják.

A második részben, mivel kés van a színpadon, semmi jót nem várhatunk. Megkezdődik a korabeli commedia dell'arte. A bevezetőben Arlechino azt énekli, hogy „kacagj Bajazzók!". Bajazzók, a főszereplő kezdi faggatni őnagyságát, a Columbinát alakító feleséget, hogy kivel akarja megcsalni. Nedda, a feleség érzi a veszélyt, meg látja a kést, de tréfára veszi a dolgot, igyekszik mederben tartani a vígjátékot, és a lehető legtovább tagad. Canio pedig színpadi és valós férji féltékenységét ötvözi, ám a valódi énje győz. Kiesik a szerepéből, s a neje szívébe mártja a kést. Nedda felvisít, Silvio segítségét kéri, és amikor a legény felrohan a színpadra, a férj azt is ledöfi. A nézők eleinte kiválóan szórakoznak, de a sok igazi vér láttán szintén a színpadra tolulnak. Erre Canio bejelenti: „Vége a komédiának!" Az operai közönség a másfél órányi két felvonás után őrjöngve a tetszését nyilvánítja. Nemcsak a féltékeny férjeket, hanem a hölgyeket is vonzzák a jó hangú énekesek.

Leoncavallo híres operáját szinte mindig együtt játsszák a nem kevésbé szomorú, szintén hullát eredményező Parasztbecsülettel, Pietro Mascagni egyórás melodrámájával.

 

DOBI ILDIKÓ

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük