kep_20.jpgA hivatalvezető és a beosztottak között feloldhatatlan ellentétek bújnak meg mindenütt. Ha dönt a vezető, a legrosszabb megoldást választja. Ha nem dönt, tehetetlen, koncepciótlan, sodródik. Ha gyorsan dönt, fejetlenül kapkod. Ha lassan, akkor halogatásával akadályozza a munkát. Ha túlórát rendel el, kizsigereli a beosztottakat. Ha nem, még azt a kis túlórapénzt is sajnálja tőlük. Ha levált egy osztályvezetőt, nem tűri a jogos kritikát. Ha kinevez egyet, a beosztottak nyakára hozza a haverjait. Ha bért emel, azt hiszi, hogy a piszkos pár forintjával lekenyerezheti a gályázóit. Ha nem emel, tönkre akarja tenni a hivatali munkát végzők családját.

   Az osztályvezetőkkel más a helyzet. Ők nem panaszkodnak. Pedig néha nehéz feladatot kapnak. Például csökkenteni kell a létszámot két fővel úgy, hogy azért a munka hatékonysága nem hogy megmaradjon, hanem még javuljon is..Ebből a célból ült össze az öt fős vezető gárda.

   A kemény munkát az irattáros kezdte. Javasolom a helyettesem elbocsátását. Lusta, hanyag, a szövegértéséves is baj van. Már négy éve itt dekkol, de fogalma sincs a munkánk lényegéről. A többiek megdöbbenve néztek rá. Meg vagy húzatva? Nem tudod, hogy a lánya kezét megkérte hivatalunk vezetőjének a fia. Már az esküvő időpontját is kitűzték, csak még megvárják azt a két hónapot, amíg gyermekük megszületik. Ötlet elvetve!

   A kiemelt ügyek osztályvezetőnője javasolta két titkárnője közül az egyiket. Most az irattáros nézett rá döbbenten. Nem tudod, hogy főnökünk halálosan szerelmes belé. Csak még nem nyilvános az ügy, mert a felesége kötözködő fajta. A lányt különben is áthelyezik a főhivatalba, ahonnan kapunk másik titkárnőt. Szó sem lehet semmiféle akadékoskodásról. Ötlet elvetve.

   A humán menedzser osztály vezetőjének jobb ötlete támadt. Van nálunk egy negyvenéves előadó, lényegében nincs munkaköre. Most fáradozom azon, hogy valamilyen értelmes elfoglaltságot találjak számára. Filozófia szakos hallgató volt a főiskolán, a vállalati légkör láthatóan terhes számára. Ő biztosan nem fog tiltakozni, ha felmondunk neki. A termékosztály vezetője levegő után kapkodott. Nem tudom, milyen személyzetis vagy te. Hát ő a főnök golfpartnere. Ettől még felmondhatnánk neki, de ő szokta a főnököt kisebb kölcsönökkel kisegíteni. Űgy tudom, most adós neki másfél millával. Ötlet elvetve.

   A stáb kétségbeesett. Végül a termékosztály vezetőnője elfogadható javaslatot tett. Van két emberünk, aki a vevőszolgálatnál dogozik, számítógépeinket programozza, karbantartja, tökéletesen irányítja az online rendelések elintézését, öt éve semmi panasz nincs ellene.

   De hát akkor ki végzi el a munkáját, kérdezték kétségbeesetten a többiek. Csacsik vagytok, Elküldjük őket a versenyszférába és felvesszük külső munkatársként dupla fizetéssel. Végül is a jó cél, szentesíti az eszközt. És a létszámcsökkentésnek is eleget tettünk.

   Ezt az ötletet öt igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megszavazták, a hivatalvezető is jóváhagyta. Mégis csak jó kis csapat vagyunk, mosolygott elégedetten és visszaült az íróasztalához.

 

Láng Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük