Nagypénteken Jézus kereszthalálának és sírba tételének emléknapját üli a kereszténység. A Katolikus Egyház legmélyebb gyászát egész napos szigorú böjtöléssel fejezi ki, valamint azzal, hogy ezen a napon nem szolgáltat ki ünnepélyesen szentségeket, s nem mutat be szentmiseáldozatot.

Nagypénteken Jézus kereszthalálának és sírba tételének emléknapját üli a kereszténység. A Katolikus Egyház legmélyebb gyászát egész napos szigorú böjtöléssel fejezi ki, valamint azzal, hogy ezen a napon nem szolgáltat ki ünnepélyesen szentségeket, s nem mutat be szentmiseáldozatot.

A IV. században alakultak ki a nagypéntek különféle istentiszteleti formái. Jeruzsálemben e napon imádkozva vonultak a hívek az utolsó vacsora termétől a Golgotáig, a keresztre feszítés helyéig, ahol a püspök tiszteletadásra felmutatta a szent kereszt ereklyéjét. Ezt követően szentírási részleteket olvastak fel.

A nagypénteki szertartás időpontja az őskeresztény kortól a középkorig az Úr halálának órájához, délután 3 órához igazodott, ám később átkerült a délelőtti órákra. XII. Piusz pápa reformja állította vissza a délutáni ünneplést, amely ma három fő részből áll: igeliturgia olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, hódolat a kereszt előtt, áldozási szertartás.

Sok helyen szokás ilyenkor szentsírt állítani, ahová a hívők imádkozni járulnak. Nagypénteken, amint a nagyböjt többi péntekjén is, a templomban vagy a kálvárián keresztúti ájtatosságot tartanak, amelyen bárki bekapcsolódhat Jézus kínszenvedésébe és halálába.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük