2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Magyar felelőse lett a KKV témának az OECD-ben

3 perc olvasás

index_131.jpgKovács Patrik lett az OECD BIAC KKV Bizottságának Alelnöke. A VOSZ társelnöke, aki egyben a FIVOSZ alapítója is, az egyik legfiatalabb vezetője lett  a Párizsi székhelyű, nemzetközi gazdasági szervezetnek.

Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) a világ egyik legfontosabb globális kormányközi szervezete, melynek célja, hogy segítse a tagállamok kormányait a lehető legjobb gazdasági és szociális politikák kialakításában.

Kovács ezentúl a BIAC-ban, az OECD Gazdasági Tanácsadótestületében fogja koordinálni a munkát és támogatni az OECD tagállamait minnél hatékonyabb stratégiák kialakításában a Kis-és Közepes vállalkozók számára.

„Nagy lehetőségnek tartom, hogy Magyarország ilyen fontos pozícióból és ilyen meghatározó fórumon keresztül támogathatja a vállalkozáskat, amelyhez remek hátteret szolgáltat a Vállalkozók-és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), mint az OECD BIAC tagszervezete“ – mondta Kovács Patrik.

Véleménye szerint „itt az ideje, hogy nemzetközi szinten is beszéljünk róla és megoldásokat találjunk olyan fontos kérdésekre, mint a vállalkozói szektor sürgető generáció váltása, a fiatalok vállalkozóvá válása vagy a kisvállalkozások finanszírozásának kérdése.“ Kovács Patrik lett az OECD BIAC KKV Bizottságának Alelnöke. A VOSZ társelnöke, aki egyben a FIVOSZ alapítója is, az egyik legfiatalabb vezetője lett  a Párizsi székhelyű, nemzetközi gazdasági szervezetnek.

Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) a világ egyik legfontosabb globális kormányközi szervezete, melynek célja, hogy segítse a tagállamok kormányait a lehető legjobb gazdasági és szociális politikák kialakításában.

Kovács ezentúl a BIAC-ban, az OECD Gazdasági Tanácsadótestületében fogja koordinálni a munkát és támogatni az OECD tagállamait minnél hatékonyabb stratégiák kialakításában a Kis-és Közepes vállalkozók számára.

„Nagy lehetőségnek tartom, hogy Magyarország ilyen fontos pozícióból és ilyen meghatározó fórumon keresztül támogathatja a vállalkozáskat, amelyhez remek hátteret szolgáltat a Vállalkozók-és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), mint az OECD BIAC tagszervezete“ – mondta Kovács Patrik.

Véleménye szerint „itt az ideje, hogy nemzetközi szinten is beszéljünk róla és megoldásokat találjunk olyan fontos kérdésekre, mint a vállalkozói szektor sürgető generáció váltása, a fiatalok vállalkozóvá válása vagy a kisvállalkozások finanszírozásának kérdése.“

EZ IS ÉRDEKELHETI

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©