A Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. „Ország-város-fiú-lány" című pályázatának segítségével a 3-4. osztályos tanulóknak most lehetőségük nyílik arra, hogy osztálykirándulás keretében eljussanak egy általuk megálmodott magyarországi helyszínre. Ehhez mindössze egy kis fantáziára és egy jó pályázatra van szükség.

A Nemzeti Tankönyvkiadó által kiírt verseny lényege, hogy a diákok megtervezzenek egy magyarországi osztálykirándulást. A pályázatban pontos tervet kell készíteni az útvonalról, a látnivalókról, a költségvetésről és a programokról, ahova együtt szeretnének eljutni a tanulók. A prezentációnak tartalmaznia kell egy tesztfüzet tervét is, mellyel később az utazás során szerzett ismereteket és élményeket idézhetik fel a gyerekek.

A 2010. március 28-ig beküldött munkákat szakmai zsűri értékeli, melynek tagjai elsősorban olyan szempontokat vesznek majd alapul, hogy mennyire kidolgozott és megvalósítható az elképzelés, illetve a programok sokszínűségére és egyediségére is nagy hangsúlyt fektetnek. A döntőn a legjobb 10 pályázó osztály 3-3 fős csapata mutathatja be tervét a megálmodott osztálykirándulásról. Az első három helyezet 200, 100, illetve 50 ezer forintot kap az elképzelés megvalósítására. A részletes pályázati kiírás a http://www.ntk.hu/ weboldalon olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük