„Magyarországon még mindig nincs kapitalizmus” – Interjú a Schumicky-fivérekkel a kereszténység és üzlet kapcsolatáról – 2. rész

Schumicky-testvérekNem lesz új világrend, nincs válságban a kapitalizmus, itthon viszont még szocializmus van a Schumicky-testvérek szerint. A keresztény üzletembereket tömörítő ÉrMe Háló tagjaival a keresztény vállalkozás ismérveiről és az etikus vállalkozói magatartásról beszélgettünk. Mit számít az üzletben, ha valaki keresztény? Hogyan kezeli a versenytársakat, hogyan bánik az alkalmazottakkal, és hogyan vélekedik az önkéntességről? Mindezek a kérdések szóba kerülnek a Magyar Kurír kétrészes interjújában, amelynek második részét olvashatják. Az interjú első része: Számít az üzletben, ha valaki keresztény — Beszélgetés a tíz éves ÉrMe Hálózat ügyvezetőjével, Salzmann Zoltánnal | EuroAstra Internet Magazin
http://www.euroastra.info/node/34992

–Válság van itthon és a világban, és sokan vizionálják a kapitalizmus végét, úgy gondolván, új gazdasági rend következik.

Schumicky András: -Szerintem nem lesz új világrend. Ha azt nézzük, hogy az angolszász piacgazdaság inkább nyereség-, az ázsiai pedig termékorientált, akkor itt, Európában talán lesz egy kis hangsúlyeltolódás a második felé.

Schumicky György: -De tegyük mindehhez hozzá: negyven évig próbálkoztak ránk kényszeríteni a szocializmust, ami végül összedőlt. A kapitalizmust azonban nem kényszerítették rá senkire, az magától alakult ki. Gyökerei a cserekereskedelemig mennek vissza. Van egy értékem, van neked is, megegyezünk, mennyi ilyenért adok hány olyat. Ez a piacgazdaság. Persze problémák lehetnek, például amikor valaminek az értéke nem a kereslet-kínálat által van meghatározva: mitől esett le a tej ára húsz eurocentre, amikor az előállítása ötven eurocentbe kerül? Feltaláltak egy labortechnikát, amivel ennyiért tökéletes tejutánzatot lehet készíteni? Nem. Valaki beleszólt a piaci körforgásba, például az állam az egyik országban többel, a másikban kevesebbel támogatja az adott vállalkozást.

A válság átvészelésének fontos része lehetne az itthon sajnos lassan teljesen kihaló patriotizmus. Svájcban előnyben részesítik a hazai árut, itthon az a lényeg, hogy minél olcsóbb legyen. Persze a legfontosabb a minőség. Pár éve megjelent itthon is az a törekvés, hogy vásároljunk magyar árut, legyen olyan üzlethálózat, ahol csak magyar árukat lehet kapni, és az legyen olcsó. Én is többször próbálkoztam, de a tapasztalataim nem voltak jók: egyszer vettem cipőpasztát, attól kezdve nem lehetett a cipőmet kifényesíteni. Vettem tésztát, nem lehetett rendesen megfőzni. Vettem kolbászt, az pedig mócsingos volt. Ezután föladtam. 

Magyarországon nincs piacgazdaság, itt nem kapitalizmus, hanem még mindig szocializmus van. Sokan mástól, az államtól várnak segítséget, pedig munka, pénzkereseti lehetőség van, még ha nem is az, amiről az ember gyerekkorában álmodott. Egy ismerősömnek birtoka van vidéken. Bár a faluban sokan a kerítést támasztva a segélyt várják, mégis alig talál munkást, aki hajlandó lenne a birtokon rendszeresen dolgozni, pedig ott volna a munkahely, a sok állat és gép, amelyeket etetni, illetve kezelni kellene.

Tőlünk nyugatra vállalkozók azért is hajlandóak befektetni, hogy maguknak, családjuknak egzisztenciát teremtsenek, és nem csak azért, hogy rögtön milliókat nyerjenek az üzleten.

Egyszer álltam a piros lámpánál, a járdán pedig festett virágot árult egy néni kétszáz forintért csokronként. Vettem egyet, és váltottam vele pár szót. Azt mondta, nem él meg ebből, de nincs munkája, így legalább elfoglalja magát és valami keveset mégis hoz a konyhára. Ez a hozzáállás hiányzik.

Schumicky András: -A magyar gazdaság másik nagy problémája a hozzá nem értés. Sokszor én adok ötleteket a tanácstalan mosógépszerelőnek, hogy mi lehet a probléma. Egyszer vizesedett a pince, és emiatt kerestem egy ilyen problémákkal foglalkozó vállalkozást. Kértem árajánlatot, de nem voltak hajlandók adni, csak ha kijönnek. A kiszállás pedig pénzbe került volna. Azaz fizessek az árajánlatért. Biztos olyan jól ment nekik, hogy nem volt fontos az új ügyfél.

Schumicky György: -Ugyanakkor sokan nem értékelik a régi munkakapcsolataikat sem, és képesek pár fillér nyereségért bejáratott partneri viszonyokat feladni.

-Keresztény körökben – sőt, a válság miatt tulajdonképpen már minden fórumon – szokás szidni mind a kapitalizmust, mind a profitot, mind a bankokat.

Schumicky András: -Akik így vélekednek, azokat el kellene küldeni Kiss Ulrich jezsuita szerzetes Management by Jesus tanfolyamára. Ha pedig én valamit elítélek, akkor azt nem veszem igénybe. Megkérdezném ezeket az embereket, hogy végigolvasták-e a bankok velük kötött szerződését, és ennek tudatában döntöttek-e, vagy türelmesen kivárták, míg a saját maguk munkájából megtermelt pénzből ki tudják elégíteni az igényeiket.

Az elégedetlenkedők egyébként rendszerint nem a szegényebbek közül kerülnek ki. Még sosem hallottam panaszkodni 14 gyerekes barátomat, ahol ráadásul az asszony háztartásbeli, tehát egy keresetből élnek meg, sem a hétgyerekes pedagógus barátomat. Viszont hallom panaszkodni egyes vállalkozó ismerőseimet azért, mert nem tudják az eltervezett időben lecserélni az autójukat, vagy éppen nem tudnak lemenni vitorlázni az Adriára. Nehéz kérdés, hogy „mi az elég".

-Hogyan kezelik, ha valakit el kell bocsátani?
-A válság miatt jelentősen csökkent az árbevételünk, de nem bocsátottunk el senkit. Viszont amikor jobban ment, sokat félretettünk, így most van miből kifizetni mindenkit. Sőt, végül három embert is felvettünk, pedig eredetileg voltak, akiknek annyira nem volt munkájuk, hogy akár el is lehetett volna küldeni őket.

Találkoztunk olyan esettel is, hogy valaki nem felelt meg egy pozícióban, ahova pedig a tulajdonos ismerőse ajánlotta, és örömmel vették fel. Végül abban maradtak, beszélnek vele, hogy igyekezzen változtatni, vagy ha nem sikerül, akkor kap három hónapot, és munka mellett keressen másik állást. Az sem mindegy, hogy kit bocsátok el: a középkorú nagycsaládost, vagy a fiatal egyedülállót, aki még vissza tud költözni a szüleihez. Mindig őszintén és nyíltan kell beszélni az alkalmazottakkal. Nálunk egyébként csupa nagycsaládos dolgozik. Az úgynevezett „védett korosztályt", a negyven felettieket szeretjük, akik már szeretnek megállapodni egy helyen.

-Mindazok az erények, amelyeket a keresztény vállalkozó erényeiként emlegettünk, alapvetően mintha egyszerűen a tisztességes vállalkozás erényei volnának, amelyeket a működő kapitalizmus ismérveiként is föl szoktak sorolni. Biztos, hogy kereszténynek kell lenni mindehhez?
-Így van, ezek a tisztességes üzletemberek ismérvei, és nem kell mindehhez kereszténynek lenni. Ha valaki hisz Istenben, és komolyan gondolja a kereszténységét, akkor az egy plusz, ami segít abban, hogy így cselekedjünk. Van egy nagy segítségünk is, a Szentlélek.

-Szép elvekről beszélgetünk, de vajon mindez látszik is az ÉrMe Háló vállalkozóin?
-Aki mindig csak visz, az idővel lemorzsolódik, és az marad meg, aki hoz is valamit. Például ha egy üzletfelemnél, akinek beszállítok, látok egy fénymásolót, amire nem ÉrMés fénymásoló-szerelő címkéje van ráragasztva, akkor beszélek velük, hogy ha ajánlok egy ÉrMé-set, akkor kipróbálják-e.

-Ez nem mások kitúrása?
-Az ügyfél el tudja dönteni, hogy az egyformákból kit választ. Én csak ajánlatot teszek, hogy legalább tudjon az ÉrMésről az adott megrendelő. Ha egy keresztény és egy nem keresztény vállalkozó közül a nem keresztény jobb, akkor nyilván azt választjuk. De azt elvárjuk a keresztényektől, hogy az egyformák közül a saját fajtájukat válasszák. A nem keresztények is értékelik az ÉrMe Klubot, valamint a keresztény vállalkozók megbízhatóságát.

Viszont gyakran találkozunk olyannal, hogy ha egy magát kereszténynek valló ember döntési pozícióban vagy legalábbis információk birtokában van, és az ember megkeresi, hogy segítsen, azt válaszolja, hogy nem tud segíteni, aztán a megbízást egy nem keresztény vállalkozó kapja meg. Mi lehet ennek az oka? A nem kereszténynek meg meri mondani, hogy pár százalékot fizessen neki vissza, mert százezer forintra van bejelentve, és abból él, amit visszakap a megbízott cégektől. Keresztény a kereszténynek viszont nem vallja be, hogy ő is korrupt, mert ciki vasárnap találkozni a templomban. Mások viszont nem tudják róla, hogy ő keresztény, csak azt, hogy vele lehet alkudni. Ez rossz minta.

De hogy szimpatikus, pozitív példát is mondjunk: az egyik multinacionális hálózat keresztény vezetője arra kért minket, hogy ha ő nem alkuszik lefelé egy megbízásnál, akkor utaljunk el az ő tehetséggondozó alapítványának a számlájára belátásunk szerint. A német tulajdonost úgysem érdekli, hogy a legjobb ajánlatot tovább tudta e facsarni, mert neki úgyis minden nagyon olcsó és jó lett. Amikor valaki nem magának, hanem valamilyen – a közjót szolgáló – jó célért kér el pár százalékot, ráadásul ez az üzletnek nem feltétele, azt mindig támogatjuk.

Pátyon, ahol templomot építünk, például volt, hogy az egyik kivitelező késett a munkával. Jogunk lett volna vele szemben érvényesíteni a késedelmi díjat, de nem tettük, mert igazából kár nem ért minket, ő pedig tönkrement volna.

-Mitől több az üzlet, mint a profit – ahogy az ÉrMe szlogenje mondja?
-Válaszként középiskolásoknak szóló programsorozatunk, a Bakancslista füzetéből idéznék: a jó vállalkozás megbízható, elismerést vált ki a szakmáján belül, a rábízottak számára hosszú távú anyagi biztonságot teremt, értékteremtő, azaz társadalmilag hasznos tevékenységet végez, szolidáris – nem csak anyagi értelemben gondoskodik másokról -, és zöld, azaz fenntartható mind környezeti, mind üzleti értelemben.

Szilvay Gergely/Magyar Kurír